Vissza
Eszünk

A „Kopa-sziget”

2017.09.25. | Varga Anita
Új haj, új pasi – tartja a mondás, és nekem egyből három is jutott. A nagyok iskolapadban, a kicsi óvodás lett: minden más most. Nem csak a hajam. Szeptemberi hétköznapjainkat szerettük volna megszínesíteni a nagyfiam által „Kopa-szigetként” emlegetett dunai partszakaszon.
 

Hajnali hatkor szem kinyit, levegő beszív.

Csípős a reggel, nyűgös a gyerek, öltözni kell, összeveszünk, kibékülünk, elkésünk. Parkolóhelyet találni kész cirkusz, három kajla kiskutyát sétáltatni összegabalyodott pórázon egyszerűbb, mint három álmosan kóválygó kisfiút, tömegközlekedni rémálom. A sötét irodában ülve órákig arról ábrándozom, hogy süt a nap, és nem húzok harisnyát (de a lámpát csak azért se kapcsolom fel). Délután nem érek oda időben a gyerekekért, két iskolatáskát, három bevásárlószatyrot és ugyanennyi kiskorút vonszolok magammal a kocsihoz. Hazaérünk, egész nap erre a pillanatra vártam. Mindenki egyszerre beszél. Még 5 óra sincs, de az összes gyerek nyűgös, fáradt; kiterelem őket a játszótérre, leroskadok egy padra, minimális társadalmi élet egy órába sűrítve. A fürdetéshez kötélidegek kellenének, de nincsenek. Kakaó, meseolvasás, 8.31, villanyoltás. És anyának most jön csak a java: iskolatáska kipakol, füzet átnéz, ceruza kifarag, kulacs, uzsonnás doboz kimos, másnapra bekészít, ugyanezt még egyszer, közben már rotyog a gulyásleves és elkészült a palacsintatészta, fogy a bor, és rohamosan szalad az idő, ami még hátra volna éjfélig…

Szem becsuk, levegő kifúj. 



Na, ezekért a mókuskerékben eltöltött napokért kárpótol minket a közös hétvégi program, muszáj rátölteni a megcsappant energiakészletekre. Azt se bánom, ha kicsit utaznunk kell érte, csak a szabadban lehessünk, és végre mindenki átadhassa magát annak, amit szeret.

A Kopaszi gát a Déli összekötő vasúti híd lábánál található. A közpark területén több étterem és játszóház is működik, népszerű pihenő- és találkozóhely. Ha kocsival érkezik a család, számoljon azzal, hogy parkolási díjat kell fizetni, nem is keveset. Ezzel nincs is probléma, ha a pénzedért cserébe megkapod azt a pluszt, amit egy ingyenes zónában nyilvánvalóan nem vársz el. Itt viszont a jókora gödrökkel tarkított parkolóban az autóból egyenesen egy malomkeréknyi tócsában landolunk, ami nem alapozza meg a jókedvünket. Sebaj, hiszen pár lépésnyire vár a megannyi játszóalkalmatossággal ellátott éttermek hada, ahol megszűnnek a gondok, és pár pillanatra csak anya és a gőzölgő csésze kávéba rajzolt virágmintás tejhab létezhet, míg a kis örökmozgókat lefoglalja az asztaltól karnyújtásnyira található gyerekbirodalom.



Nos, ilyen vendéglátó egység a Kopaszin nem létezik. Az éttermek nem várnak gyereksarokkal, bár tény, hogy mindenhol van egy-két játék. A „segítség, gyerekkel vagyok, és enni akarok” című versenyben a Café Ponyvaregény vagy a VakVarjú Beach Bistro így ugyanakkora eséllyel indul, mint bármelyik konkurense. Lehet viszont külön jó kávét inni és/vagy finomakat enni több helyen is, továbbá előtte vagy utána megfuttatni a csemetéket valamelyik játszótéren vagy a kavicsos folyóparton a gát nyugati oldalán. Merthogy a játszótér új, igényes és cuki, mi ott rögtön le is heveredtünk a fűbe, és egy spontán piknik keretein belül a fenekére vertünk az otthonról hozott kakaós csigákkal teli elemózsiás kosárnak.


 
Az enyémek ahol vizet látnak, ott rögtön kavicsdobálást szimatolnak, így aztán egyelőre kénytelen voltam elhessegetni a háborítatlanul gőzölgő kávé illúzióját, és immáron sokadszor kellett belátnom, hogy vízen kacsázni még lapos kővel sem tudok, és mivel ez a képességem három fiúgyermek mellett se fejlődött ki, valószínűleg már így is maradok. A sokszoros kudarc fölött érzett sajnálatom azonban nem csökkenti a lelkesedést, amivel számolom az apró kavicsok pattanását a víz felszínén.



A kavicsok által korbácsolt vízgyűrűk látványában képes vagyok gyerekként elveszni hosszú másodpercekig, amíg végül azok fel nem olvadnak a víz felszínének ringatásában… És még én csodálkozom, hogyan képesek a srácaim egész délutánokat ezzel a foglalatossággal eltölteni… Nem is volt egyszerű motivációt találni, hogy ne csak kavicsot dobáljunk, ha már idáig kocsikáztunk új kalandokért.



A gát végéig nyúló takaros sétálós rész, az igényesen felépített fa függőhíd, a fagylaltárusok és a rengeteg sétáló kutyus némiképp oldotta a durcás hangulatot, de elsőszülöttemet, ha nekiáll duzzogni, be kell valljam, lehetetlenség kizökkenteni a maga kis világából, ahol nem léteznek szabályok, sőt még a hitványul hangzó zsarolás eszköze se mindig hatékony. Ezért is lélegeztem fel, amikor megláttuk a Kölyök Öböl Játékház és Kávézó kertjében a csocsóasztalt, vágyai netovábbját. Azon nyomban sátrat is vertünk mellette, és amíg mi focistát játszottunk, a két kicsi teljesen belefeledkezett a vizes terepasztal nyújtotta élmények világába. Így történt, hogy itt, a játszóház udvarán találtuk meg végül azt, amiért idáig jöttünk: nyugalmat, kávét, gyerek- és anyaparadicsomot.



Maga a hely egyébként inkább benti, zárt programnak készülhetett eredetileg, és annak használatához belépődíjat kell fizetni, de alaposabban szétnézve nem maradt kétségem, hogy ide egyszer majd esőben, hóban, fagyban biztosan visszalátogatunk. Az udvarán viszont szabadon és ingyenesen használhatóak a játékok, a szülők pedig a gyékényfotelekben elterülve élvezhetik a látványt. A berendezés természetes anyagokból készült a kalandpark területén is, nagy üvegfelületek biztosítják, hogy a gyermekek játék közben karnyújtásnyira érezzék magukat a természettől, a fáktól, a Duna vizétől.



Megvolt hát a csésze kávé, a limonádék színes szívószállal, és a kötelező, bár egyre kevésbé színlelésre kényszerült vereség is az asztali fociban, a fülemben pedig felerősödött a parkolóóra ketyegése. Visszafelé sétálva arra gondoltam, hogy a Kopaszi gát éttermei által nyújtott felhozatal megmarad számunkra egy következő alkalomra, talán amikor már akkorák lesznek a srácaim, hogy a kulináris izgalmak legalább annyi időre lekötik őket, mint egy műanyag kalózhajó.



Bár ha jobban belegondolok, egyáltalán nem biztos, hogy sürgetni akarom azt a pillanatot. Éppen elég nehéz az az iskolatáska most a hátukon, hadd erősödjenek olyan tempóban, ami nem megterhelő nekik. Addig is próbálunk minél több tartalmas időt együtt tölteni, a gasztronómiai élvezeteket pedig meghagyom magamnak… Este 8.31 utánra.
 
Fotó:
Dancsecs Ferenc / FurmintPhoto - weboldal

bornaptár.hu
A boros eseményajánló