Fejedelmi szamorodnik

2020.03.26. | Szabó Edit
Nem lesz vidám húsvétunk, mi mégis bort ajánlunk az ünnepi asztalra. A Borsmenta szamorodnitesztjén két Szepsy-bor végzett az élen, de bármelyik tesztalanyunkat jó szívvel ajánljuk – akár csendes elmélkedéshez is…
 


Nem könnyű borokról beszélni a koronavírus okozta nehéz helyzetben, mégis megtesszük, mert ez a dolgunk, és mert meggyőződésünk, hogy a szépség örök. A Borsmenta egyik közelmúltban megrendezett tesztjén azért kóstoltunk szamorodnikat, hogy felhívjuk a figyelmet a tokaji borkülönlegességekre. Ünnepek közeledtével mindig bátrabban választunk, és talán még a pénztárcánkat is könnyebben nyitjuk ki egy-egy olyan bor kedvéért, ami borsosabb árú ugyan, de illik az ünnepi asztalra.



Sokunk életében még nem volt olyan húsvét, amilyen egy szűk hónap múlva köszönt ránk. A napjaink most többnyire a négy fal között telnek, és hogy ez meddig tart, éppúgy megjósolhatatlan, mint az, hogy milyen veszteségeket kell elszenvednünk. De a borok házhoz szállítása egyelőre működik, így az önkéntes karanténban élőket is arra biztatjuk, hogy időnként nyissanak ki egy-egy palackot. Egy pohár nemes bor a testnek és a léleknek egyaránt jót tesz, és a nehéz időkben ez fokozottan igaz.


 
Mi a szamorodni?

A lengyel eredetű szó jelentése: ahogy termett. A név arra utal, hogy a bor készítésekor nem szemenként szedett szőlőbogyókat áztatnak mustba, murciba vagy borba, mint az aszú esetében, hanem a teljes fürtöt dolgozzák fel, amelyen ép, töppedt és aszúsodott szőlőszemek egyaránt lehetnek.

A tokaji szamorodni ugyanúgy borkülönlegesség, mint a tokaji aszú. Készítésük folyamata bizonyos fokig eltér egymástól, de abban megegyeznek, hogy mindkettőnek tartalmaznia kell botritizálódott, vagyis a Botrytis cinerea nevű gomba által megtámadott szőlőszemeket, és mindkettőt kötelező meghatározott ideig hordóban és palackban is érlelni. A szamorodni esetében a kötelező hordós érlelés legalább 6 hónap, és leghamarabb a szüretet követő második év január 1-jén hozható forgalomba. A tokaji borkülönlegességekre egyaránt vonatkozó szabály, hogy a palackozásnak a termőterületen kell történnie, és csak hagyományos tokaji palackban jelenhetnek meg a piacon. Ezen túl azonban a szamorodnival meglehetősen nagyvonalúan bánik a magyar bortörvény, aminek mi, borszakírók nagyon örülünk, hiszen rém unalmas lenne egy kaptafára készült borokat kóstolgatni. A szamorodni esetében azonban erről szó sincs, sőt száraz és édes változatban egyaránt készülhet, ami újabb örömforrás.



Meddig érlelhető egy szamorodni?

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, néhány szamorodni beltartalmi értékei ugyanis vetekednek egy hatputtonyos aszúéval, mások viszont éppen a visszafogottságban keresik a titkot. Így azt mondhatjuk, hogy ha valaki évszázadokban gondolkodik, csak aszút vegyen, ha viszont beéri a tízéves távlatokkal, akkor tárazza be a jóval mérsékeltebb árú, de nem kevésbé izgalmas szamorodnikat.


Miért ilyen drága?

Mivel ehhez nem szemenként szedik az aszúsodott szőlőbogyókat, egy szamorodni nagyjából a felébe vagy a harmadába kerül, mint egy aszú. Az ára még mindig elég magas, ám az általa nyújtott élmény is maradandó. A szüretet egyébként itt is kézzel végzik – csak nem szemenként, és a hosszú érlelési idő is drágítja a folyamatot. Viszont soha ne feledjük, hogy Tokaj csodálatos ízvilágának megismeréséhez a tokaji borkülönlegességeken keresztül vezet az út, és aki meg szeretné érteni, mit jelent ez a borvidék, annak legalább életében egyszer meg kell kóstolnia egy tokaji édes bort.




A tesztről

A Borsmenta tesztjére 11 bor érkezett, közülük kettő volt száraz, 8 pedig édes szamorodni, a legidősebbhez 2007-ben, a legfiatalabbhoz 2017-ben szüretelték a szőlőt. Befogadtunk egy kakukktojást, egy tokaji jégbort is, ami ritkasága okán került a mezőnybe. Mivel többféle kategóriát is vizsgáltunk, ezúttal az alábbiakban nem a legmagasabb átlagpontszámokat kapott borokat mutatjuk be. „Tesztelünk” rovatunkban mindegyik borról külön-külön is írunk, aki kíváncsi a részletekre, kattintson IDE.



 
A meglepő – Pajzos Tokaj: Száraz Szamorodni 2011

A jó száraz szamorodni ritka, mint a fehér holló, ezért is örültünk nagyon, hogy a Pajzosé ott volt a mezőnyben. A feltűnően magas alkoholtartalom (15%) persze érezhető, de mellette test is van bőven, és az ízvilága páratlanul gazdag. Közel tízéves bor, friss gyümölcsöket már nem találunk benne, van viszont dió, törökméz, szegfűszeg, dohányosság, füstösség, gomba, csokoládé, naspolya, némi narancshéjas világgal kiegészülve, és mindezt egy izgalmas sósság szövi át meg át. A legjobb aperitif egy méltó társaságban.




A kedves – Palkó Borok: Jégcsepp Jégbor 2018

Egy abaújszántói családi pincészet különlegessége ez a jégbor. 100%-ban hárslevelűből készült, amit Szent András napjának fagyos reggelén szüreteltek a Kassaváros-dűlőben, amikor a hőmérő mínusz 10, a mustfokoló 31 fokot mutatott. Piros nyári almás, naspolyás, őszibarackos, körtés, birses ízvilágú bor lett belőle, egy kis mézes, aszalt gyümölcsös, szörpös jelleggel. Jól iható, kedves, egy különleges nap emlékét őrzi, tartogassuk különleges alkalmakra, de ne sokáig!



A pimaszul fiatal – Balassa Bor: Bomboly Édes Szamorodni 2017

Nevének hangzása miatt a Bomboly az egyik kedvenc mádi dűlőnk, és ez így lenne még akkor is, ha nem teremnének ott ilyen kiváló borok. De teremnek. A dűlő első írásos említése egyébként 1608-ban történt, de ami még ennél is fontosabb, az az, hogy az agyag termőréteg alatt többféle izgalmas kőzetet is találhatunk. A birtok tulajdonosa, Balassa István nyilván szívesen mesélne nekünk róluk – ha egyszer alkalom kínálkozik erre, senki ne mulassza el.

A bor maga szép és gazdag, olyan sűrű, hogy szinte olajosan csordul a pohár falán. Ezerféle ízéről a részletes leírásban mesélünk, itt legyen elég annyi, hogy aki teheti, spájzoljon belőle néhány palackot, és fektesse el 2-3 évre, mert bár már most is nagyon szép, igazi értékeit várhatóan akkor kezdi majd megmutatni.



Az elegáns nagyvad – Szepsy Pince: Szamorodni 2016

A Borsmenta tesztjein ritkán vagyunk annyira egyértelműen közös platformon, mint ennek a bornak az esetében. Sajnos még nem forgalmi tétel, a pincészet nyáron fogja piacra dobni, addig lehet sóvárogni, van mire. Furmint, hárslevelű és sárga muskotály házasításával készült, az arányai tökéletesek, energikus és elegáns, annyi illattal és ízzel, hogy el se kezdjük felsorolni. Nagyon sok titok nagyon sok rétegben, mindegyiket érdemes felfejteni, lassan, élvezettel.



A teszten az alábbi kollégák voltak jelen:

Dervenkár István (blogger), Szerdahelyi Krisztina (szabadúszó), Sue Tolson (Budapest Wine Snob), Nyerges Márton (Boriroda), Pesti Eszter (Borsmenta), dr. Vargha Márk (Borsmenta), Szabó Edit (Borsmenta) és Hatvani Szabolcs (Borsmenta).


 
Íme a teljes borsor – a pincék szerinti betűrendben:

Balassa Bor: Bomboly Édes Szamorodni 2017; Barta Pince: Öreg Király Szamorodni 2013; Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Pincészet: Tokaji Szamorodni Selection 2017; Obzidian Bormanufaktúra: Száraz Szamorodni 2007; Obzidian Bormanufaktúra: Édes Szamorodni 2008; Pajzos Tokaj: Száraz Szamorodni 2011; Pajzos Tokaj: Édes Szamorodni 2014; Palkó Borok: Jégcsepp Jégbor 2018; SanzonTokaj: Édes Szamorodni 2017; Szepsy Pince: Szamorodni 2013; Szepsy Pince: Szamorodni 2016.
 
Fotó:
Szabó Edit -
Vető Gábor

Iszunk

Aszúteszt a Borsmentán

2019.12.17. | Szabó Edit
A tokaji aszú illik a karácsonyi asztalra, és bízunk benne, hogy tesztünk eredménye segít majd a választásban. A Borsmenta minősítő kóstolóján 8 különböző stílusú és évjáratú aszúbort k…
Tesztelünk

Pajzos Pincészet: Száraz Szamorodni 2011

2020.03.11. | Szabó Edit
A jó száraz szamorodni ritka kincs, de a műfaj kedvelői örülhetnek, mert a Pajzos Pincészet 2011-es bora remekbe szabott. Jól iható, gazdag, fűszeres, igazi ünnepi vendégváró…
Tesztelünk

Szepsy Pince: Szamorodni 2013

2020.03.18. | Szabó Edit
Egy nagykönyves szamorodni Szepsy István pincéjéből. Térítő bor, azoknak is tetszeni fog, akik soha nem isznak édeset. Kéksajthoz, libamájhoz tökéletes választás…
Tesztelünk

Balassa Bor: Bomboly Édes Szamorodni 2017

2020.02.24. | Szabó Edit
Ehhez az édes szamorodnihoz a mádi Bomboly-dűlőben szedték a szőlőt, ahol az agyagos termőréteg alatt egy sereg izgalmas vulkanikus kőzetben keres magának helyet a növény gyökere. Nem k…
Tesztelünk

Barta Pince: Öreg Király Szamorodni 2013

2020.02.26. | Szabó Edit
Ez a bor igazi egyéniség. Magas cukortartalma ellenére egyáltalán nem tűnik édesnek, és olyan intenzíven mutatja a termőhelyi jelleget, ahogyan csak a száraz borok szokták. Emlékezetes,…
Tesztelünk

Obzidian Bormanufaktúra: Édes Szamorodni 2008

2020.03.20. | Szabó Edit
Érett, gazdag, de nem túláradóan édes szamorodni, túrós édességek méltó párja. Ár-érték arányban is figyelemre méltó…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (70) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (16) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (209) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (32) villányi borvidék (92) vörösbor (142) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)