Utazunk

Őszből a nyárba – irány Algarve!

2017.10.10. | Raab Zsuzsanna
Telnek-múlnak az őszi hónapok, de mielőtt eljönne a csípős reggelek, a ködös délutánok, a forró gyömbéres tea, az almás pite és a sütőtök időszaka, utazzunk kicsit vissza a nyárba, töltődjünk napfénnyel Dél-Portugáliában!
 

Portugáliát nem kedvelni szinte lehetetlen. Az ország magával ragad: szemet gyönyörködtető tájakkal, eleven történelemmel, színes kulturális emlékekkel kényezteti az oda látogatókat.

Portugália iránti rajongásunk tavaly nyáron Lisszabonban kezdődött. A dimbes-dombos városban első perctől fogva otthon éreztük magunkat: ismerősek voltak az illatok, az ízek, az épületek, sőt az ott élők temperamentuma is. Mi úgy tapasztaltuk, hogy a portugálok barátságos, érdeklődő emberek, akik kifejezetten segítőkészek, és büszkék az országukra. Akkor és ott, Lisszabonban elhatároztuk, hogy portugál kalandunk itt nem ér véget… Amikor megtudtuk, hogy Faróba, a délportugál Algarve régió központjába fapados repülőjárattal átszállás nélkül eljuthatunk, nem gondolkoztunk sokáig a jegyvásárláson, és alig vártuk utazásunk idejét, a szeptembert.



Ha Algarvéba készülünk, érdemes elkerülni a nyári főszezont, ugyanis a vidék ilyenkor dugig megtelik turistákkal. A turistaáradat teljesen érthető, hiszen Dél-Portugáliában a nyár hosszú és száraz, egész Európában itt süt legtöbbet a nap. Végeláthatatlan narancsligetek, olajfák és mandulafák tarkítják a meredek sziklák által csipkézett festői partokat. Az óceán mellett lassú az élet: az emberek nem sietnek sehová, nem idegeskednek – hosszan elhúzódó, ráérős ebédek és éjszakába nyúló vacsorák jellemzik a napsütötte délportugál napokat.

Hol szálljunk meg Algarvéban? Ha nyugalmat keresünk, akkor Algarve legnyüzsgőbb városát, Albufeirát érdemes kihagyni a számításból, hacsak nem vágyunk egész éjszaka hangosan kurjongató, alkoholmámorban úszó turisták társaságára. Albufeira a fehérre meszelt házaival valamikor régen bájos halászfalu lehetett, mára viszont inkább zajos és drága, maguk a portugálok sem merészkednek oda. A helyiek tanácsát bölcsen megfogadva Albufeirát mi is messziről elkerüljük, és a közeli csendes Galé településen szállunk meg, egy mindössze 40 szobás, családias hotelben.



A repülőnk napnyugtakor száll le, nem sok idő múlva már teljes sötétségben száguld velünk a taxi a dombok között. Jókedvű és beszédes sofőrünk egyik keze a kormányon, a másikkal lelkesen mutogat nekünk: „ez a környék legjobb halétterme” és „itt érdemes édességet venni”… Záporoznak az információk, csak úgy kapkodjuk a fejünket. Ahogy próbáljuk megjegyezni a ránk zúduló gasztronómiai tippeket, egyre éhesebbek leszünk, így nem csoda, hogy érkezésünk után azonnal felderítő (és ételbeszerző) sétára indulunk.



Örömmel szippantunk a sós levegőből, irány az óceánpart! Csupán tíz perc gyaloglás, és máris homokot rugdosunk, a hullámok morajlását hallgatva. Praia de Galé nyugodt település, tágas terekkel, hófehér, mór időket idéző nyaralóépületek által körülölelt apró kertekkel. Itt nem találunk hatalmas hoteleket, nincsen hangos éjszakai élet, zavaró nyüzsgés – és mi pontosan erre vágytunk!



Dél-Portugália a tengeri ételeket kedvelők paradicsoma. Az algarvei konyha hemzseg a rákoktól, tintahalaktól, zamatosabbnál zamatosabb halaktól és egyéb tengeri nyalánkságoktól. A receptek egyszerűek, az alapanyagok garantáltan frissek, bármit is kóstolunk.

Ha igazán helyi specialitásra vágyunk, válasszunk cataplanában, azaz egy speciális vörösréz edényben készült fogást. Hagyományosan ördöghal, rák és kagyló az összetevők, de kérhetünk bele polipot, tőkehalat, csirkét és zöldséget is. Akármi is fő a cataplanában, az étel különleges aromájában senki nem fog csalódni.



Ha valaki nem rajong a tenger gyümölcseiért, megkóstolhatja a szintén Algarvéra jellemző piri-piri szószos pikáns csirkét. A piri-piri csilipaprika a portugálok nagy kedvence, Afrikából hozták az országba.

Gondolnánk, hogy a narancs és a spenót ízben illenek egymáshoz? Mi mindenesetre meglepődtünk, amikor a vörösboros mártásban készült malacpofánkhoz köretként harsogó zöld spenótot és apró, lédús, Algarvéban termett narancsot kaptunk. Fenséges fogás. Utunk során nem egy portugállal találkoztunk, aki szerint az Algarvéban termőnél finomabb narancs nem létezik. Nem tudjuk, mi az igazság, de tény, hogy az itteni narancs minden ízében felülmúlja a gyümölcsről alkotott eddigi elképzelésünket.



Másnap 28 fokra és verőfényre ébredünk, egy felhő sincs az égen, javában tombol a szeptemberi nyár. Algarvéban sehol sem kell a strandolásért fizetni, a hosszú partszakaszokon bárhol fürödhetünk, ahol biztonságos (figyeljük a jelzőzászlókat!).

Az egész napot az óceánparton töltjük, ami olyan, akár egy vidám játszótér: színes napernyők alatt zsibonganak kicsik és nagyok. Itt még a felnőttek is önfeledten ugrálnak az óceán hullámaiba, és szívesen bújócskáznak a sziklák között a gyerekekkel. Az Atlanti-óceán vize kb. 24 fokos, ami helyi viszonyok között melegnek tekinthető, és kellemesen hűsít. Ha épp nem fürdünk vagy süttetjük magunkat a nappal, a sziklák mellett végigsétálva egészen messzire elbarangolunk, és közben kagylót gyűjtünk a homokban.



Egy tányérnyi calamari tartármártással és héjában sült krumplival – más nem is kell ebédre. A fűszeres bundában tálalt vajpuha tintahalkarikákat egyszerűen nem lehet megunni, annyira hozzátartoznak a tengerpart hangulatához…

Ahogy telik az idő, egyre laposabbak a fények, és közeleg a napnyugta, a strandolók is szedelőzködnek. Ráérősen készülődnek: a naptejek táskába, a homokba szúrt napernyők vállra kerülnek. Lassan hűvösödik, még egy kardigán is elkél, és az óceánpart egészen más arcát mutatja: a jókedvű fürdőzőket a „naplementelesők” váltják fel. Van is mit csodálni, itt nyugaton a naplemente egészen elképesztő élmény – a látóhatár a narancs, a rózsaszín és a bíbor ezernyi árnyalatában pompázik.



Erről a színváltó fényjátékról nem elég útikönyvben olvasni, mindenképpen látni kell. Mikor leszáll az éj, és hazafelé indulunk, határozottan az az érzésünk, hogy Dél-Portugália tartogat még számunkra meglepetéseket.
 
Fotó:
Raab Zsuzsanna