2022.11.25. | Szabó Edit

A Borsmenta bikavértesztjére olyan sok bor érkezett, hogy kénytelenek voltunk kettébontani a sort. Így az első alkalommal 15, a másodikon 14 bikavér került a poharunkba, Egerből és Szekszárdról vegyesen.
 



Sokszor elmondtuk már, hogy a bikavér nem szőlőfajta. A fantázianév egy kékfrankosalapú vörös házasítást fed, amely kizárólag az Egri és a Szekszárdi borvidéken készülhet. Születését mondák övezik, legendáját irodalmi művek táplálják, és bő százéves múltra tekint vissza, de hogy az egri vagy a szekszárdi volt-e előbb, arról megoszlanak a vélemények.

Állást nem foglalnánk ebben a kérdésben, a lényeg az, hogy a szekszárdi és az egri bikavért igen nagy becsben tartották a borszerető népek egészen addig, míg fel nem fedezte magának az igénytelen, ámde kielégíthetetlen szovjet piac (a kifejezés Kamocsay Ákos neszmélyi borásztól való), aminek következtében büszke házasításunk a szocializmus éveiben a mennyiségi termelés áldozatává vált.

Az elveszett renomét visszaszerezni nem könnyű, de amint a bikavér példája igazolja, nem is lehetetlen. Az utóbbi két évtizedben szekszárdi és egri borászok lelkes és egyre népesebb csoportja dolgozik azon, hogy a bikavér visszakapja régi fényét, és komoly sikereket érnek el ezen a téren. Szekszárdon is nagyon fontossá vált, de Egerben kiemelt szerephez jutott, és sokan úgy vélik, a bikavér képes arra, hogy vörösborban kifejezze az egri termőhely lényegét.

A bikavérről

Az egri és a szekszárdi bikavérben az a közös, hogy mindkettő vörös házasítás, és mindkettőben a kékfrankos az alap. A szabályozás azonban borvidékenként és kategóriánként eltérő.



Aki szekszárdi bikavért szeretne vásárolni, két típusból választhat. Az alap bikavérre és a prémium bikavérre egyaránt igaz, hogy a házasítás kékfrankosra épül, legalább három szőlőfajta alkotja, és kell hogy legyen benne kadarka. Mindkét típust kötelező fahordóban érlelni legalább egy évig, és a prémium bikavérnek palackban is kell egy évig pihennie, mielőtt piacra kerül.

Egri bikavérből három típus létezik, a „classicus”, a „superior” és a „grand superior”. A classicus bikavért legalább három, a superiort és a grand superiort legalább öt szőlőfajta bora alkotja, és mindegyikben a kékfrankos a meghatározó. Mindháromnál kötelező a fahordós érlelés, az első esetében legalább 6, a másodiknál legalább 12, a harmadik esetében legalább 16 hónap, és a superior, valamint a grand superior kategóriánál legalább féléves palackos érlelést is előír a szabályzat. A grand superior kategóriánál fontos kitétel még, hogy a bort alkotó összes szőlőfajtának ugyanabból a dűlőből kell származnia.

A különböző kitételeket még hosszan lehetne sorolni, a lényeg azonban az, hogy akár egri, akár szekszárdi bikavért iszunk, az minden esetben gazdag, fűszeres, gyümölcsös, száraz vörösbor lesz. Fogyasztás előtt ajánlatos dekantálni, és kiváló kísérője a magyar konyha remekeinek.

A tesztről

A Borsmenta bikavértesztjét két időpontban, 2022. március 30-án és április 13-án tartottuk, szokás szerint a Fill the Winebox borbárban. Összesen 29 bor érkezett be, 10 a Szekszárdi, 19 az Egri borvidékről. A legfiatalabb 2020-as, a legidősebb 2015-ös évjáratú volt.



Az első fordulóban 5 szekszárdi és 10 egri bor került a poharakba. Ezen a teszten egy szekszárdi bor kapta a legmagasabb pontszámot, és egri lett a második. A második fordulóban 9 egri bor jutott az 5 szekszárdi mellé, és itt egy egri bor vitte el a pálmát, viszont szekszárdi végzett a második helyen. Az egész mezőny legmagasabb pontszámával egy egri bort jutalmaztunk.
 
Az éllovasok

És most nézzük, hogy kik végeztek az élen, összesítettben.
 
A negyedik – Sebestyén Pince: Iván 2018



A pincészetet a Sebestyén testvérpár, Csilla és Csaba viszi. Csaba a borász, Csilla – jelentős külföldön szerzett tapasztalattal felvértezve – a marketinggel és a kereskedelemmel foglalkozik. 12,5 hektáros szekszárdi ültetvényük a borvidék emblematikus dűlőiben található, fő fajtájuk a kékfrankos. Legyen szó akár könnyű, akár fajsúlyosabb borról, a Sebestyén testvérek mindig mindenben az eleganciát keresik. Talán ennek is köszönhető, hogy a legkomolyabb boraik is könnyen ihatóak, harmonikusak és emlékezetesek.

A 2018-as Ivánba a kékfrankos mellé cabernet franc, merlot, kadarka és cabernet sauvignon került, valamennyit a pincészet egyik legfontosabb termőhelyén, az Iván-dűlőben szüretelték. A feldolgozás hagyományos módon történt, kádban erjesztéssel, kézi csömöszöléssel. Az érleléshez 500 literes, többedik töltésű tölgyfa hordókat használtak. Az eredmény egy gazdag, elegáns, fűszeres, gyümölcsös bor, az utóízében meglepő köményességgel, ami emlékezetessé teszi.
 
A harmadik – Kovács Nimród Borászat: Jazz Superior Bikavér 2017



Lassan másfél évtizede már, hogy az európai nagyvállalatot vezető kábeltelevíziós szakember, Kovács Nimród úgy döntött, hogy kilép a média világából, és életét ezentúl szenvedélyének, a bornak szenteli. Szőlőbirtokot vásárolt az Eger környéki dombokon, hozzá pincét a város ikonikus helyén, a Verőszala utcai pincesoron, és borai ma már éppúgy népszerűek Európában és az Amerikai Egyesült Államokban, mint Magyarországon.

A Kovács Nimród Borászat 2017-es Jazz fantázianevű superior bikavérébe pinot noir, syrah, merlot és cabernet franc került a kékfrankos mellé. A bort 18 hónapig érlelték kis tölgyfa hordóban, és egy gyönyörű, mély, fűszeres, gyümölcsös, elegáns bikavér lett a végeredmény.
 
A második – Vida Családi Borbirtok: Bikavér 2017



A szekszárdi Vida Családi Borbirtok tételei bő három évtizede ejtik ámulatba a borrajongókat. A vállalkozást Vida Péter indította, akit – kiváló munkája elismeréseként – 2011-ben Az Év Bortermelőjévé választottak, éppen egy évvel az után, hogy fia, az ifjabbik Vida Péter is csatlakozott a pincészethez. A jelenleg 23 hektáros birtokon elmélyült és komoly munka folyik, amelynek eredményeit számos rangos nemzetközi díj igazolja.

A 2017-es bikavér kékfrankos, merlot, a két cabernet és kadarka házasításával született. A fürtöket kézzel szedték, gondosan válogatták. A bor 6 hónapig acéltartályban, majd 2 évig különböző méretű és dongavastagságú hordókban érlelődött. Elegáns, gazdag bikavér, amelyben a meggyes gyümölcsösség tökéletesen megfér az egzotikus fűszerek világával.

Az első: Almagyar Érseki Szőlőbirtok – Csutorás Ferenc: Superior Bikavér 2019



A pincészetet Csutorás Ferenc egri borász, Csernus Imre pszichiáter és Mészáros Péter grafikus alapította 2009-ben. Az volt a határozott céljuk, hogy a kivágásra ítélt, hajdan az egri érsekség tulajdonában lévő szőlőültetvényeket megmentsék. A terv nagyon jól sikerült, és a ma már 8 hektáros birtokon nemcsak az érseki szőlők virulnak, de saját klónszelekciójuk is van, mégpedig az Egri borvidék legizgalmasabb kadarkaültetvényével. A borokat Csutorás Ferenc, a kadarka, az egri bikavér és a naturális borászkodás elkötelezett híve készíti. „A mi pincénkben a borász az adalékanyag” – írják a weboldalon, és ez minden tekintetben megfelel az igazságnak.

A 2019-es superior bikavér sok szempontból izgalmas bor. A cuvée-be a kékfrankos mellé kadarka, menoire és pinot noir került. Az egyes borok külön-külön erjedtek, és a házasításra csak 12 hónap érlelés után került sor. Telt, gazdag bikavér átható meggyességgel és szeretnivalóan szokatlan ízekekkel: vérnarancs, kakukkfű, gesztenye és babér aromája teszi különlegessé.



A teszten az alábbi kollégák voltak jelen:

Barossné Koós Andrea (Borsmenta), Mong Zoltán (Fill the Winebox), Nyulasi Gábriel (Az ihatóbb Magyarországért) Száraz Krisztián (Borgonista), Takács Andrea (Borsmenta), Pesti Eszter (Borsmenta), Hatvani Szabolcs (Borsmenta) és Szabó Edit (Borsmenta).
 
Íme a teljes borsor a pincészetek szerinti betűrendben:

Almagyar Érseki Szőlőbirtok – Csutorás Ferenc: Bikavér Superior 2019; Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok: Bikavér Classicus 2018, Egri Bikavér 2020, Superior Egri Bikavér 2015; Daróczi Vinotéka: Ábika 2018; Eszterházy Károly Egyetem: Egri Bikavér Reserve 2016; Gál Tibor Pincészet: Síkhegy Bikavér Grand Superior 2016; Juhász Testvérek Pincészete: Prémium Selection Egri Bikavér 2018, Superior Egri Bikavér 2018; Kovács Nimród Borászat: Jazz Egri Bikavér Superior 2017; Márkvárt Pincészet: Bikavér 2018; Németh János Pincészet: Könnyűszél Bikavér 2020; Nyolcas és Fia Borház: Szülőföldem Egri Bikavér 2018; Pálinkás Pince: Bikavér 2019; Schieber Pincészet: Trilógia Bikavér 2019; Sebestyén Pince: Bikavér 2018, Iván 2018, Mozaik 2020; Soltész Családi Pince: Grand Superior Egri Bikavér Pajados-dűlő 2017; St. Andrea Borászat:  Áldás Egri Bikavér 2020, Hangács Grand Superior Bikavér 2018, Merengő Egri Bikavér 2018; Stumpf Pincészet: Nagy-Eged Egri Bikavér 2016; Thummerer Pincészet: Bikavér Classicus 2017; Tóth Ferenc Pincészet: Várvédő Egri Bikavér Superior 2018; Tüske Pince: Bikavér 2017; Varsányi Pincészet: Grand Selection Egri Bikavér Superior 2018; Vesztergombi Pince: Szent László Bikavér 2017; Vida Családi Borbirtok: Bikavér 2017.

 
Fotó:
Borsmenta - honlap
Bor.hu - weboldal

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)