Boldogság van

2019.03.30. | Szabó Edit
Öreg szőlőtőkéket simogatni, tavaszi virágok bóbitáját borzolgatni, kóstolni a bort, ahol termett, ez jutott most osztályrészül, s hozzá az ifjabbik Vida Péter személyében olyan kísérő, akivel az élmény még intenzívebben megélhető…
 


Szélesre tárja a pickup ajtaját, biztatóan mosolyog, és amint bekucorodom mellé, már indulunk is dűlőt járni. „Elviszlek magammal, mint D. Tóth Kriszta, csak most én vezetek, és te kérdezel” – mondja Vida Péter nevetve, és beletapos a gázba. Tavasz, madárcsicsergés, virágzó fák, földszag. Ez az ajándéka annak, aki elszakad a poros város betonrengetegétől, és a szekszárdi dűlők felé tekeri a kormányt, hogy néhány órára elmerüljön a gyurgyalagok énekében. Első utunk az idős kadarkákhoz vezet.


 
Bonsaiültetvény a Lisztes-völgyben

Amint magunk mögött hagyjuk a várost, az út szűkül, és emelkedni kezd, térdig járunk a természetben. A Vida Borbirtok legidősebb ültetvényében az öreg kadarkatőkék úgy ölelik a karót, ahogyan a nagyon öreg emberek szorongatják a botot, támaszt, biztonságot keresve. Megható látvány. Nemhogy levél, még rügy sincs rajtuk, mégis érezhető, hogy a kopár, göcsörtös ágakon belül áramlik az élet, hamarosan itt a rügyfakadás ideje. Vida Péter megszokhatta volna már a látványt, de ő is csak áll, és csodálja a völgyet, a virágzó fákat. Kezében két pohár és egy palack, benne az öreg ültetvény tavalyi termése, a 2018-as kadarka.

 
Hol vagyunk?

Ez a Lisztes-völgy, innen jól látszik, hogy milyen Szekszárd. Ha elautózol a város mellett, csak annyit látsz, hogy itt egy domb. De ha közelebb jössz, kiderül, hogy a borvidéknek ez a része végeláthatatlan völgyek láncolata. Ez az egyik közülük, a híres, Hladics-féle kadarkaültetvénnyel. 1920-ban telepítették.



Van még ilyen korú ültetvény a borvidéken?

Van még, de sajnos egyre kevesebb. Ez a szőlő a szó legszorosabb értelemben alázatot kíván, mert meg kell hajolnod előtte, amikor megműveled. Nagyon szeretjük, régóta készítjük az Öreg tőkék kadarkája nevű borunkat, amit 2015-ben Magyarország 10 legjobb bora közé választották, de külföldön is egyre népszerűbb.

A bor nemrég új nevet és új címkét kapott. Úgy hívják, Bonsai. Azt hiszem, értem…

Egyszer járt nálunk egy japán kereskedő, őt is elhoztuk ide, és amikor meglátta ezeket az öreg tőkéket, bonsai, bonsai felkiáltásokkal rohanni kezdett feléjük. A tolmácstól tudtuk meg, hogy Japánban a bonsai óriási érték, az idős emberek féltett kincsként hagyják az unokáikra azt a fácskát, amit egész életükben gondoztak. Ez az ültetvény számunkra is különleges, ezért neveztük el az itt születő borunkat Bonsainak. Gyere, kóstold meg! A színe sokkal világosabb, mint a többi itteni kadarkának, de szerintünk a fajta nagyszerűsége éppen ebben a könnyed eleganciában rejlik.



Ezt a kadarkát mindig csak önállóan palackozzátok?

Nem, teszünk belőle 3%-nyit például a La Vidába is, és ez a minimális mennyiség varázslatos könnyedséget ad neki. Mi igazi szekszárdi borokat akarunk készíteni, és azt valljuk, hogy a szekszárdiság lényege a báj, az elegancia, a jóivásúság. Sokan nem értenek ebben egyet velünk, úgy vélik, Szekszárdon is jó cabernet és merlot borokat kellene készíteni, azzal hódítható meg a világ. Szerintünk meg éppen azt kellene megmutatnunk, ami egyedülálló bennünk.


 
A hidaspetrei kékfrankos-birodalom


Völgy völgy hátán, ameddig a szem ellát, és mindenhol szőlő. A távolban keskeny erdősáv húzódik, alatta sárgásbarnán tűnik elő a gyurgyalagok fészkelőhelye, a löszfal. A szekszárdi borászok nagy becsben tartják ezt a szép, színes madarat, mert gondosan pusztítja a kártevőket a szőlőben. Vidáék még a Hidaspetre boruk új címkéjére is rátették.


 
Hatalmasnak tűnik, de valójában mekkora ez a terület?

Közel 10 hektár. Ahol állunk, ott másfél hektárra osztrák, másfél hektárra magyar kékfrankosklónt telepített édesapám. Nagyon érdekes a kísérlet, kíváncsiak vagyunk az eredményre. A szemben lévő területen cabernet sauvignon, cabernet franc és syrah, tőle balra kékfrankos terem. Az ültetvényben 15 különböző klónt helyeztünk el, és folyamatosan figyeljük őket.

A Vida Borbirtok számunkra sokáig csak édesapádat jelentette. Te mikor kapcsolódtál be ebbe a munkába?

2010-ben. Korábban szinte semmilyen kapcsolatom nem volt a szőlővel, gyerekként azt láttam, hogy apa állandóan dolgozik, és én más utat választottam magamnak. Pécsett szereztem közgazdász diplomát, aztán majdnem két évig Dublinban dolgoztam. Hazatérve egy jó nevű, budapesti székhelyű nemzetközi reklámügynökségnél helyezkedtem el, de akkor már kezdett elegem lenni a multivilágból, és közben azt is éreztem, hogy a szüleim egyre nehezebben boldogulnak a megnövekedett birtokkal. Akkor döntöttem el, hogy visszajövök Szekszárdra, és beszállok a
vállalkozásba.



Könnyen ment a váltás?

Egy váltás se megy könnyen. Édesapámmal nagyon nem beszéltünk egy nyelvet az elején, de aztán egymáshoz idomultunk. Persze most is vannak konfliktusok, de a nap végén mindig boldog vagyok, hogy így döntöttem. Pedig soha, egyik eddigi munkahelyemen se kerestem ennyire keveset, de amire nagyon kell, arra mindig van, az pedig az élet legnagyobb ajándéka, hogy ennyi időt tölthetek együtt a szüleimmel, és a gyerekeim mellettük nőnek fel. A saját birtokunkat művelem, egész nap ezeket a csodálatos dűlőket nézhetem, átlátom a teljes vertikumot, komoly és felelősségteljes döntéseket hozok, tehát valamit építek, aminek eredménye van, és ez nagyon nagy dolog.

Mi a munkamegosztás köztetek?

Apa viszi a szőlőt teljes egészében, de szerencsére egyre többször beavat a terveibe. A borért is ő felel a legvégén, de a házasításokat mindig közösen kóstoljuk, és egyre többször veszi figyelembe a véleményemet. Csiszolódunk össze szép lassan.



Mi változott a pincészetnél azóta, hogy te is itt vagy?

Az ültetvényeink jó helyen voltak, mert apa nagyon tudatosan vásárolt, de azért mégiscsak levitézlett, a szocialista évekből örökölt szőlők voltak ezek, itt volt az ideje az átalakításnak. Elkezdtük a korszerűsítést, Xavier Bas spanyol tervező közreműködésével végigvittük az arculatváltást, megváltoztattuk az értékesítési rendszerünket, és elkezdtük az új feldolgozó építését, ami remélhetőleg az idei szüretre el is készül. Tehát, ha jól végiggondolom, minden megváltozott, de erre szükség is volt, hiszen a birtok időközben 23 hektárosra nőtt.


 
Baranya-völgy, a legjobb dűlő


A dél-délkeleti tájolású Baranya-völgyet erdő veszi körül, és az ember néha szinte megsüketül a madarak énekétől. Sokak szerint ez Szekszárd legjobb adottságú ültetvénye. Nagyon régóta van itt szőlő, Vidáék területén cabernet sauvignon és kadarka terem, de hamarosan jön melléjük egy kis merlot is.



A sorok közét ti ültettétek be növényekkel?

Igen, mi szórtuk el a magkeveréket, és mindegyik növény másért felel. A pillangósvirágúak a talaj nitrogéntartalmát kötik meg, de van növény, aminek a gyökere beviszi a vizet, van, ami a földet fogja, ráadásul mindegyik csodaszépen virágzik. Ha nyáron erre jársz, térdig gázolsz a vadvirágban. Nagyon fontosnak tartjuk az ökológiai gazdálkodást, a szőlőben kizárólag réz- és kénalapú szereket használunk, valamint narancsolajat.


 
A cipó alakú Virághegy


A Virághegy-dűlő dél felé néz, és a sorai is észak-déli irányban futnak. Vidáék egy hektár kadarkát és három hektár merlot-t telepítettek ide. A felkelő nap először végigsimogatja a kadarkasorokat, felszárítja a harmatot, aztán szép komótosan beragyogja a merlot-ültetvény fürtjeit, majd a másik végén csendben elköszön.



Csodaszép ez a hely. Nem akartál még kitenni egy nyugágyat valamelyik szőlősor végébe?


Azt éppenséggel nem, de ha minden jól megy, lesz itt egy kis kóstolóteraszunk, mert tényleg nagyon jó itt üldögélni. Ahányszor kijövök ide, mindig jó kedvem kerekedik. Nézelődöm, követem a nap útját, és egyszerűen jól érzem magam. Az is fantasztikus, hogy ebben a dűlőben mindig fúj a szél. Lehet akármilyen rekkenő hőség nyáron, a légmozgásnak köszönhetően itt soha nem égnek el a savak. Minden adott hozzá, hogy ez egy igazi grand cru terület legyen.

Ha őszre felépül az új feldolgozó, és végre minden adott lesz a kompromisszumok nélküli munkához, növekszik a palackszámotok?

Lényegében nem. Most 120 ezer palacknál tartunk, ami nagyjából 150 ezerig még emelkedik, de tovább biztosan nem. Ez az a mennyiség, amivel egy jó márkanevet már fel lehet építeni, de egy család még a munka minden egyes szakaszát kontrollálni tudja. Mi nem akarunk éttermet, szállodát, mi csak igazi jó szekszárdi bort szeretnénk készíteni, kompromisszumok nélkül, hitelesen. A boraink kaphatóak a legjobb éttermekben, több vidéki város és Budapest borboltjaiban, a tündéres sorozatunk pedig a jövő héttől a hipermarketekben is polcra kerül. Azt hiszem, ezek szép eredmények.



Hová léptek innen tovább?

Mennyiségben már sehová, kizárólag a minőségre koncentrálunk. Egy kis pincészet számára ez az egyetlen kitörési lehetőség. Most boldogság van, ezt kell megőriznünk, és közben következetesen, határozottan tovább dolgozni, hogy megvalósítsuk a terveinket.
 
Fotó:
Vida Borbirtok

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)