Vissza
Fehér lovon
2017.02.03. | Burai László
Szinte berobbant a furmint a hónapba, ami nem csoda, hiszen február 1-jén volt az első Nemzetközi Furmint Nap, tegnap pedig a Vajdahunyad várban a fajta seregszemléjét tartották 94 pince részvételével. Logikus lenne ma pont erről írnom. Mondom, lenne...
Jó pár éve már a kedvenc fajtám a furmint, pedig szeretem a hárslevelű gazdagságát, a rajnai komolyságát, a veltelini fűszerességét. Sorolhatnám még egy ideig, hogy melyik fajtában mi fog meg, de a furminthoz egyik sem ér fel nálam. Talán ezért is meglepő, hogy február elején egy olaszrizlingről írok elsőként.Na, az olaszrizling már kacifántosabb történet, vannak elég szép emlékeim egyes borokról, a 2006-os Szászi Kabócást például rajongtam, de Gál Lajos zöld címkés olaszai is sokszor szereztek örömöt, Nyári Ödönt, Pálffyékat és természetesen Jásdi Istvánt sem feledve. Mostanában azonban kevés igazán emlékezetessel találkoztam, bár Petrányiék 2014-es Kódex olasza meglepően jól muzsikált.
Mindenesetre magamtól ritkán keresem az olaszrizlinget, melynek a neve is épp átépítés alatt van, ráadásul a javaslatokból egyik sem fogott meg, nem is igen látom értelmét az egész felfordulásnak.
Van azért egy kis furmintvonatkozása a kóstolt bornak is, hiszen Ujvári Vivien készítette, aki korábban a Degenfeld-borokat tette élővé egy csapásra, most pedig a Barta pincénél borászkodik. Ez utóbbi elég izgalmas helyzet, az Öreg Király-dűlő adottságait senki sem vitatja, de a tegnap ízelítőként bemutatott Teraszok 2016 egészen új arcát mutatja meg a dűlőnek.
De a szóban forgó bor nem tokaji, hanem a Szent György-hegyen készült, a családi birtokon, ahol édesapjával Ujvári Gézával közösen 1955-ben telepített tőkékkel dolgoznak a Csendár-dűlőben. A talaj itt is meghatározó, akárcsak Tokajban, a bazalt az egész hegyen markáns, és ez a borokban is tetten érhető.
Kíváncsiságom erős volt, az izgalmas termőterület és a tehetséges borász felülírták a fajta iránti közömbösségemet. Ráadásul a palack megjelenése is fokozta a kíváncsiságomat: visszafogott, de egyértelműen átgondolt címke, meglepően extravagáns kapszulával. Na, nézzük, mit tud a bor!
Az illat elsőre nem túláradó, viszont kristálytiszta, és idővel egyre intenzívebben jelentkeznek a fehér húsú gyümölcsök. Körte, zöldalma főként, mellettük virágok, citrusosság és narancshéj. A korty sima felületű, szépen csiszolt, szerkezetileg minden a helyén, a közepes testet arányos savak kísérik. Íze párhuzamos az illattal, körte, citrusok, lime, finom sós karakter, majd a végén mandula. Egész hosszú lecsengés, amit újabb és újabb korty követ, ahogy vizsgálgatja az ember, úgy itatja magát. Klassz bor.
Elsőre azt gondoltam, hogy a fajta iskolapéldája lehetne: nem nagy bor, de mégis egyértelmű jelenléte van, a fajta kevésbé karakteres tulajdonságait elegánsan mutatja meg, és mindezt könnyed természetességgel teszi. Ha minden olasz ilyen lenne, akkor érteném, hogy miért szeretnék annyian kiemelt fajtának látni, de ahhoz, hogy a fogyasztók egyértelműen pozitívan gondoljanak a fajtára, még sok hasonló borra lesz szükség. És nem csak Ujvári Vivientől.
