Az egyediség a valódi érték

Díjeső hullott rátok az utóbbi három hónapban! A tiétek a Tolnai borvidék legjobb rozéja, a Szekszárdi borvidék legjobb cabernet franc-ja, és kaptatok a Spartól egy Aranyalma-díjat. Mit érez ilyenkor egy borász? A jól végzett munka örömét, vagy a felelősséget, hogy most már nem lehet ennél lejjebb adni?

Természetesen mindkettőt, de szerencsére nem újdonság számunkra, hogy díjazzák a borainkat. A rozénk sokszor megkapta már ezt a címet, a szekszárdi elismerés viszont meglepő volt számunkra, mert egy teljesen friss, 2024-es cabernet franc-t neveztünk. Amikor felhívtak, hogy feltétlenül vegyek részt a díjátadón, már tudtam, hogy valamit nyertünk, de azt gondoltam, hogy a legjobb újbor címet hozzuk el. Szekszárdon nagyon sok jó bor van, ezért meglepett, hogy a miénk lett a legjobb cabernet franc.

Mesél arról a díjnyertes cabernet franc-ról!

Szűztermés volt, augusztus 31-én szüreteltük le. A hordóim nagy részét eladtam már, ez a bor FLEXtankben készült. Meggyőződésem, hogy ez a tojás alakú, ezerliteres tartály a jövő útja: minden egyes bornak meg tudom adni a saját karakterét, nem köti meg a kezem, hogy milyen a hordóparkom. Ha akarok, teszek hozzá valamilyen dongát, és olyat választok, ami az adott borhoz leginkább passzol, de anélkül is nagyon jól fejlődik a bor ebben az érlelőedényben. Előnye még, hogy a méretéből adódóan egyben tudom kezelni benne a teljes mennyiséget, így sokkal egységesebb a végeredmény, nem merül fel, hogy az egyik hordóban így fejlődik a bor, a másikban meg úgy.

Kapható már a bor?

Még szüksége van egy kis érlelésre, hogy kerekedjen, nagyjából egy év múlva engedem piacra. A cabernet franc a csúcsborunk, és erre a tételre most nagyon büszke vagyok. Indítani is fogom versenyeken, és remélem, elhozunk vele még néhány díjat. Az én vörösboraim nem olyan testesek, inkább a gyümölcsösség és a harmónia, ami számomra fontos, ezért ezek a tételek a nemzetközi zsűri előtt jól szoktak szerepelni.

Beszéljünk egy kicsit a borvidék legjobb rozéjáról is!

Minden évben cabernet sauvignonból készítjük, és valahogy olyan jó ízléssel, hogy szinte mindig ezt választják a kategória legjobbjának, pedig más is készít itt jó rozét. Tegyük hozzá, hogy a Tolnai borvidék borversenyén sokkal alacsonyabb a tételszám, mint Szekszárdon. Ott az idén 47 borászat 228 mintáját értékelték a bírák, nálunk jó, ha van hetven, de ennek történelmi okai vannak.

Éspedig?

Régen, amikor még a két terület ugyanahhoz a borvidékhez tartozott, úgy alakult, hogy Tolnában voltak a szőlők, Szekszárdon meg a pincék. Így amikor szétváltunk, nálunk nagyon kevés olyan pince vitte tovább a borászkodást, ahol palackozott bort értékesítenek.

Te azon kivételes borászok egyike vagy, aki mindkét borvidékről készít bort, hiszen a medinai szőlőhegy, ahol másfél hektárt művelsz, a Szekszárdi, míg a maradék 5 hektár a Tolnai borvidéken található. Melyikhez tartozol inkább?

A Tolnai borvidékhez, mert ott van a borászatunk, de nem nagyon szeretem elkülöníteni a kettőt. Az én fejemben ez a két borvidék még mindig összetartozik.

A világ egyik legrangosabb borversenyén, a Berliner Wine Trophyn bíraként vettél részt. Mi a tapasztalatod, milyen boroknak áll most a zászló?

Öten voltunk a bizottságban: rajtam kívül két német és egy portugál férfi, valamint egy görög nő. Több generációt képviseltünk, és a görög lánynak érezhetően mások voltak a preferenciái, mint a többieknek. Ezzel együtt általánosan megállapítható, hogy a jól fogyasztható, gyümölcsösebb tételek minden kategóriában jobban futottak, bár azt is észrevettem, hogy a nagyobb testű vörösborokat az idősebb férfiak magasabbra értékelték, mint mások.

Hol van a magyar borok helye a nemzetközi mezőnyben?

A mi bizottságunk bikavéreket kóstolt, összesen 12 tétel került hozzánk. Kivétel nélkül mindegyik jó bor volt, de csak kettő kapott aranyérmet, és három került hozzá nagyon közel. A többiből hiányzott a legjobbaktól elvárt egyediség. Ugyanezt tapasztaltuk egyébként az osztrák zöld veltelinik esetében is. Egy ilyen versenyen a bírák 45-50 tételt kóstolnak végig egy délelőtt, ezért mindig azt figyelik, hogy melyik ugrik ki a többi közül, melyik igazán emlékezetes. Az, hogy egy bor borászati szempontból tökéletes, ma már nem elég az aranyéremhez – kell hogy legyen benne valami figyelemre méltó, ami elvarázsolja a zsűrit.

A Tolnai borvidék nem tartozik a népszerű turisztikai célpontok közé, és valljuk be, hogy Gyönk, ahol a feldolgozód van, szintén nem cseng ismerősen a borturisták számára. Csábíts oda minket!

Nehéz, mert mindenki Szekszárdra megy, ahol jó nevű pincéknél kiváló borokat kóstolhat. Mi itt nagyon kevesen vagyunk, és még kevesebb azon pincék száma, ahol palackozott borral találkoznak a vásárlók. Nálunk már hagyomány, hogy minden évben néhányszor kinyitjuk a pinceajtót, és a kóstoló mellett élő zenével is csábítjuk a közönséget. Szerencsére jönnek, és nemcsak a környékről, hanem a főváros és a Balaton vonzáskörzetéből is.

Nem érzed kicsit elszigetelve magad?

De igen, ám nincs más választásom, és ha őszinte akarok lenni, nem is szeretnék elmenni innen. Szeretem ezeket a szelíd dombokat, ez az otthonom, és egyre többen ismernek bennünket. Régebben sok rendezvényre jártunk, most viszont inkább abba fektetünk energiát, hogy magunkhoz csábítsuk a vásárlóinkat.

És jönnek?

Szerencsére már megvan a bázisunk. A visszatérő vásárlók megbízhatóan jönnek minden évben, és a palackjaink ott vannak a környék minden éttermében, kisboltjában, de még a benzinkutakon is. Azt szokták mondani, hogy bennem még sosem csalódtak, a boraim tiszták és finomak. Én nem vegyészkedem, savat, cukrot nem pótolok. Igyekszem megvédeni a szőlőmet, optimális időpontban szüretelni, és odafigyelni az érlelésre. Nem arra vagyok büszke, hogy nálam a cabernet franc minden évben egyforma, hanem arra, hogy minden egyes bor magán viseli az évjárat hatásait. Nem uniformizálni szeretnék: ahogy a versenyeken, az én pincémben is az egyediség a valódi érték, és ezt az értő fogyasztók itt is díjazzák.

Nem érzed néha, hogy szélmalomharcot vívsz?

Időnként elkeserít a helyzetünk, mert rengeteget dolgozunk, nagyon jók az adottságaink, az eredményeink azt bizonyítják, hogy a boraink sem rosszak, mégsem jutunk egyről a kettőre. Én mégis bizakodó vagyok, mert minden mellettünk szól, és van bennem elég erő és kitartás, hogy fordítsak ezen a helyzeten. A befektetéseken túl vagyunk, a legutóbb telepített két és fél hektárunk most fordult termőre, az ültetvények szépek, a borászatunk korszerű. Most már csak jó borokat kell készíteni, de az is menni fog, ígérem.