Az eleganciára szavazok

2018.09.22. | Szabó Edit
Húsz éve telepedett le Csopakon, és ma az övé az egyik legizgalmasabb borospince és a legjobb borterasz a környéken. Jásdi István tudja, hogyan kell élni. Sokat tanulhatnánk tőle…
 


Nem vágyom a mennyországba!

És vajon miért nem?

Mert ott folyton boldognak kéne lenni, a végtelenségig hallgatni a szeráfok zenéjét, és boldogságzsoltárokat zengeni az Úrnak. Nekem hiányoznának a rossz pillanatok, amik igazán értékelhetővé teszik azt, ami jó. Ma már hajlamos vagyok azt gondolni, hogy minden jól van úgy, ahogy van. Voltaire is azt mondja a Candide-ban, hogy ez itt minden létező világok legjobbika. Igaz, némi iróniával idézi Leibnitzet, de cáfolni nem tudja.



Amikor itt üldögélünk, ezt a páratlan balatoni panorámát csodálva, hajlamosak vagyunk egyet is érteni vele, nem?

Én igen, hiszen egész életemben úton voltam, a feleségem viszont arra vágyik, hogy lássa a világból mindazt, amit én láttam. De miért mennénk ennél rosszabb helyre? Nem állítom, hogy a mi csopaki házunk a legjobb hely a világon, de ott van a legjobbak között, az egészen biztos.

Ezt a házat „hirtelen felindulásból” vásárolták meg, ugye?

Szerelem volt első látásra. Ötvenéves koromban eladtam az általam alapított céget, és nekiálltam, hogy elolvassam az összes könyvet, amit mindig szerettem volna. Ment is ez egy fél évig, de aztán rájöttem, hogy rettenetesen lassan telnek a napok. Közgazdász vagyok, beiratkoztam egy posztgraduális ingatlan szakra, csak hogy csináljak valamit, lapozgattam az ingatlanhirdetéseket, és megakadt a szemem ezen a házon. Eljöttünk a feleségemmel, megláttuk – és megvettük. Azóta élünk Csopakon. Előtte sose gondoltam volna, hogy vénségemre borosgazda válik belőlem, de ez az épület kétszáz évvel ezelőtt egy borászat birtokközpontja volt. Világosan látszott, hogy akkor éled újra igazán, ha ezt a funkciót visszakapja. Nem tartott sokáig, hogy megbarátkozzunk a gondolattal, de azért nem volt annyira evidens.



Volt valami köze korábban a borhoz?

Mindössze annyi, hogy öt évig Párizsban éltünk, és én már akkor olyan borokat ittam, amilyeneket itthon még a legjobb borászok sem nagyon, és meggyőződésem, hogy bár fontos a technológia, az még fontosabb, hogy az ember meg tudja fogalmazni, hogy milyen bort szeret. Ebben voltunk kicsit előbbre, mint a többség. Ettől eltekintve tudatlanok voltunk, mert a nemzetközi üzletben szerzett tapasztalataimat itthon egyáltalán nem lehetett kamatoztatni. Hiába tudom, hogy mit jelent a marketing a világpiacon, attól még nem tudom a boromat eladni.

Valahogy mégis sikerült…

Igen, de a titok főként a személyes kapcsolatokban rejlik. Több száz vevőm van, és talán hihetetlennek tűnik, de szinte mindegyiket a nevén szólítom, és még azt is tudom, hogy mit töltsek a poharukba. Ebben hiszek, nálam ez vált be. Pedig jártam más utakon. Emlékszem, egyszer ott ültem Brüsszelben egy nemzetközi konferencián, ahol rendkívül magas szinten, több nyelven ragoztuk a semmit, és akkor jöttem rá, hogy a világot csak úgy lehet megváltani, ha a hozzánk legközelebb állókon segítünk. Olyan nincs, hogy utálom a feleségemet, haragban vagyok a gyerekeimmel, nincsenek barátaim, de az emberiséget baromira komálom. Nincs olyan, hogy a nemzetet szeretem, de a benne lévő embereket nem. Tudom, hogy ebben nincs semmi eredeti gondolat, de nem baj, ezek azok a közhellyé vált igazságok, amelyek nélkül nem lehet élni. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy tudjam: ha az embernek van két önálló gondolata egész életében, az már nagyon nagy dolog.



Honnan származik a családja?

70-80%-ban Felvidékről, Pozsony környékéről, de az első világháború időszakára már mindenki átjött Budapestre. Valami elől mindig menekülni kellett, és itt csapódtak le. Sokan meghaltak közben, nagy volt a veszteség. Mi, akik most élünk, az óvatosabb túlélők leszármazottai vagyunk. A bátorság nemes erény, de nem életbiztosítás, a bátrak sokszor életüket adják azért, hogy mások megmenekülhessenek. Rossz idő jár ma a hősökre.

És kikre jár jó idő?

Például az ügyesekre és az ügyeskedőkre, de nem szeretném, ha a beszélgetésünk ilyen irányt venne, ezért inkább mást mondok. Jó idő jár ma azokra is, akik emlékezni tudnak. Az emlékezés fontos.



Akkor emlékezzünk. Mióta nézi innen a Balatont?

1998-ban költöztünk, akkoriban nem voltak még itt nagy borászatok. Szeremleyt és Figulát mindenki ismerte, de több borászt nehéz lett volna említeni az északi partról.

Ezek szerint hatalmas a fejlődés és a változás…

Óriási. Amikor idekerültünk, a borászat gyerekcipőben járt, nem volt se megfelelő technológia, se eszköz, se tudás, de még akarat se nagyon. Az olaszrizlinget kocsmabornak tekintették, nem volt presztízse. Azóta eltelt húsz év, elkezdődött a tudatos munka, nyolc éve már, hogy minden évben bemutatjuk az olaszrizlinget a vendégeinknek, és a legutóbbi „Olaszrizling szerintünk” rendezvényen nem volt hibás bor a sorban. Ez a lényeg.

Miért fontos az olaszrizling?

Mert ez az a bor, amit mindennap iszunk, ami oltja a szomjat, és tökéletesen kiszolgálja a balatoni gasztronómiát. A mi ételeinkhez nem lenne jó a rajnai, mert magas a savtartalma és nagy a teste. Az olaszrizling úgy tud könnyed lenni, hogy közben tartalmas, és készülhet belőle kiemelkedő bor is, ha valaki ebben szeretné megmutatni, mire képes az ültetvénye. Az én generációm már kimenőben van a borászatból, a fiatalok azonban rájöttek, mennyire izgalmas, sokszínű ez a fajta: a termőhely szépen érvényesül benne, noha van egy szerethető saját karaktere.



Meddig érlelhető egy dűlőválogatott olaszrizling?

Ez függ a termőhelytől, a mineralitástól, az évjárattól és a feldolgozástól is. Érdekes, hogy a hűvösebb években született borok érlelhetőek jobban. 2004, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011 jó volt, 2012 viszont csapnivaló. 2013 volt a csúcs, és 2014-ben nem is készült dűlős bor. A többi még a jövő zenéje.

Na és a hordóhasználat?

Az a legkényesebb kérdés. Magyar hordóval kezdtünk dolgozni, de rájöttünk, hogy nem érjük el a kívánt hatást, ezért ma már francia hordót használunk, de fehér borokhoz abból se újat, hogy elkerüljük a fás, vaníliás ízeket.

Az olaszrizling elismertségéért sokan szálltak síkra…

Igen, és értek is el komoly eredményeket, de fontos tudni, hogy mégsem hiszek abban, hogy a fajtákat kellene piedesztálra emelnünk. Marketinghibának tartom a „Kékfrankos évét”, meg ezt az egész kampányt, mert a világban nem a fajtaborokat kell népszerűsíteni, hanem a termőhelyeket. Burgundiában ki nem ejtik a chardonnay szót, és ez nem véletlen. Viszont az is igaz, hogy az olaszrizlingünk mennyisége minden évben 10%-kal nő, mégis egyre hamarabb fogy el, és ez így van Figuláéknál, Laposáéknál is.



Ez csak az olaszrizlingre igaz, vagy az összes borra?

Csak az olaszrizlingre, és ez fontos üzenet, amit meg kellene értenünk. Ha a jó minőségű alapborainkból, amilyen például a BalatonBor, lenne legalább kétmillió palack a nagy áruházláncok polcain, ezer forintos áron, a fiatalok ezt vinnék a bulikra, mert megfizethető, megbízható, tiszta ital, és nem fáj a fejük másnap. Aztán, ha már jól keresnek, nyitottakká válnak a magasabb árkategóriájú borokra is. A baj csak az, hogy mindenki a csúcsborokra koncentrál, és az alapborokból nincs ekkora mennyiség.

Mindannyian tudjuk, hogy a borfogyasztásban is vannak trendek. Most éppen fehérbort iszunk inkább, vagy vöröset?

Fehér ember fehérbort iszik, politikailag teljesen inkorrekt módon…

A vörös pedig vöröset?

Persze! De a viccet félretéve: az iszogatást mindenki az illatos fehérekkel kezdi, nem? Aztán jönnek a vaskosabb fehérek, majd a vörösök, és végül megérkezünk a tiszta struktúrájú száraz fehérekhez.
Ehhez viszont sokat kell kóstolni, és még többet bölcsülni…

Igen, ez egy érési folyamat, de minden ember eljut idáig, hacsak abba nem hagyja félúton.



És ha nem olaszrizlinget, akkor mit tölt a poharába?

Rajnai, wachaui, burgundi fehér, esetleg pinot noir, többnyire nem Magyarországról – bár itt is vannak szépek. A letisztultabb borokat szeretem, a vastag, nagy testű vörösöket megkóstolom örömmel, de az első pohárnál nem jutok tovább. Az eleganciára szavazok.
 
Fotó:
Vető Gábor

címkék

ausztria (4) badacsony (10) balaton (55) balatonfüred csopaki borvidék (4) bikavér (16) bio (9) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (259) borász (5) borbár (22) borfesztivál (23) bori mami (5) boriskola (4) borkorcsolya (19) borkóstoló (7) borshanta (11) borterasz (7) borteszt (36) bortúra (15) borvacsora (11) borverseny (10) bott pince (25) bottszerda (21) budapest (165) cava (7) CEWI (11) csirke (6) csokoládé (8) cukrászda (11) demeter zoltan (4) édes (45) édes szamorodni (5) eger (27) egészséges (4) étterem (109) etyek (8) etyeki kúria (7) fehérbor (12) fesztivál (26) franc&franc (4) frittmann (4) furmint (44) furmint február (6) gizella pince (5) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (10) habzóbor (4) hárslevelű (8) heimann (4) húsvét (7) interjú (59) kadarka (11) karácsony (13) kávé (37) kavezok (8) kékfrankos (7) kéknyelű (5) kenyér (4) koktél (9) kóstoló (53) kovács nimród winery (6) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (5) london (8) mád (10) magnamátra (10) mátra (27) michelin-csillag (6) monyo brewing co (4) mór (5) művészinterjú (9) nyár (9) nyaralás (4) olaszország (11) olaszrizling (13) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (7) pálinkaverseny (6) pannonhalma (6) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (7) pezsgő (42) piac (13) pinot noir (7) pofonegyszerű (4) portugália (6) programajanló (26) rácz jenő (4) rajnai rizling (6) recept (90) rozé (25) saláta (6) sauvignon blanc (6) somló (8) sommelier (8) soproni borvidék (8) sör (38) sós (41) spanyolország (7) specialty kávé (8) st andrea (6) sütemény (20) süti (13) svét (12) szakácsverseny (4) szekszárd (20) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (8) tállya (5) támogatott írás (6) tarcal (8) tavasz (7) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (5) tészta (4) tokaj (83) tokaj-hegyalja (38) tokaji aszú (18) tudnivalok (4) utazás (17) vacsora (8) verseny (9) villányi borvidék (30) vörösbor (9) vylyan (8) zenit (4)