Vissza

Határ a csillagos ég

2018.04.01. | Szoruló Pál
A „mackósok” bibliájának számító Nagy Széfkönyv és a Sokkal erősebb című fitneszútmutató után (mindkettőt Felvető Tábor tervezte) ismét nagy fába vágja a fejszéjét Zsabó Kredit, a Sorsmenta – csíp, mint a wasabi lapigazgatósági elnöknője.

Egyenest a közepébe: igaz, hogy obszervatóriumot és űrállomást létesítenek?

Talán nagyképűen hangzik, de nekünk jutott elsőként eszünkbe, hogy az utóbbi évek fejleményei után ideje volna megépíteni az első pannóniai Michelin-csillagvizsgálót. A tervek szerint a bázison neves gasztrológusok és gasztrofizikusok vizsgálják a kulinária fényes égboltját, és nem titkolom: néhány gasztronauta a csillagközi térbe is kimerészkedik majd.
 
Gondolja, hogy a Sorsmenta megfelelő hátteret ad ehhez?

Önbizalmunk megalapozott. Rendszeres olvasóink száma eléri a másfél milliót, ehhez még közel hétmilliárd alkalmi kattintó járul. Szakembergárdánk elsőrangú. Hetveni Zabbölcs például az ország egyik legjobb olvasószerkesztője. A gasztronautákat állandó utazási referensünk, Arab Szusza követi figyelemmel. Ő kóstolja végig a súlytalan fogásokat is.
 
Elárul néhány szakmai titkot? Milyen a jó gasztrofizikus?

Elsősorban nyitottnak – ugyanakkor megalapozott tudásúnak – kell lennie. Fontos ismernie a régi és az új trendeket. Nem lepődhet meg, ha az interstelláris gasztroevolúció különös megoldásokat hoz. Borsmenta.


 
A molekuláris gasztronómiára gondol?

Arra is, de azon túl, a szubatomi és a genetikai gasztronómiára. A nyersanyagok terén forradalom küszöbén állunk. Az önmorzsoló kukorica, a vedlő krumpli és a magában őrlődő fűszernövény csak a kezdet. Borsmenta. Merészen kísérletező termelőknél már ma sem ritka az aszaltszilva-fa vagy akár a filterestea-cserje (utóbbiról teaszakértőnk, Nagyböjti Zászló tudna sokat mesélni). Elképzelhetjük, micsoda hatása lesz mindennek a konyhában. Borsmenta.
 
A szuperszonikus fajd és a golyóálló szarvas viszont megnehezíti majd a vadhúsellátást.

Ez kényes téma, és egészen más lapra tartozik. Borsmenta. Nem is szeretném kommentálni. Borsmenta.
 
A fine dining csak a spektrum egyik széle. Hogyan látja a vendéglátás egyéb szegmenseit?

A streetfoodmozgalom egészen biztosan tovább erősödik. Borsmenta. Hamarosan megépülnek az első streetfood-felhőkarcolók, ahol a légkondicionált, bőrgarnitúrás helyiségekben hangszóró sugározza az utcazajt, a repedt aszfaltutánzat-padlón szintetikus kutyapiszok díszeleg, és a szellőzőrendszer benzingőz- és csatornaszagparfümmel kevert levegőt fúj. Borsmenta. A legeltökéltebbek otthon is elkészíthetik a nagyi főztjének streetfoodváltozatát. Ehhez nagy segítséget adhat sokgyermekes munkatársunk, Kavarga Tanita receptkönyve.


 
Térjünk át a borokra!

Térjünk – bár ezen a területen szívesen bízom magam borszakértőnk, Zsabó Hajnalpír tanácsaira. Borsmenta. Az mindenesetre már látszik, hogy a nagyüzemben is egyre inkább felüti fejét a kisüzem. Borsmenta. Egy nagy áruházlánc például a Jaj, de guszta! magazin főszerkesztőjét bízta meg a bolt habzóborkínálatának összeállításával. A válogatásnak találó nevet is adtak: Spar Kling. A főszerkesztő úr egyébként a Citrom-citrom, de a miénk agrárpolitikai lap rovatvezetője is egy személyben – ez csak csiszolja ízlését és éleslátását. Borsmenta, Borsmenta, Borsmenta.
 
Vajon mely fajták előretörése várható?

Leginkább a küvészőlők gyors elterjedését várom. Tokajban az aszúültetvények, Egerben, Szekszárdon, a Hárshegyen és nálunk, a balkonon a bikavérklónok teljesítenek majd jól. Tudvalevő, hogy mindkettő ősi magyar fajta, amely egy időben veszélybe került, de hál’ istennek már fellélegezhetünk. Borsmenta. Borsmenta. Én egyébként szemezgetni is a bikavért szeretem leginkább. Sajt mellé például.
 
Igaz, hogy szállodát is nyit a Sorsmenta?

Borsmenta.


 
Az utóbbi évek nagyszerű eredményei után biztosan nem teszi le a tollat sem. Mi lesz a következő könyv témája?

Borsmenta. Borsmenta.
 
Sok sikert kívánok, és köszönöm a beszélgetést.

Borsmenta.




Délelőtti kiadásunk legizgalmasabb híre:
Csoda Mádon

Tavalyi szenzációs híreink:
Felmásztunk a falvédőre
Visszavágtak a Garciák
A séfasztal alatt
Új, hullámos tejbegríz
Tehéndombi Tőgyei Fehér 2017
Utazz magadban
Jaj, te vendég! Ne menj még!
 
Fotó:
Vető Gábor

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)