Vissza

Kockás abroszos régi kocsmák

2017.01.22. | Szabó Edit
Erre a 2000-ben készült interjúra egy régi flopilemezen bukkantunk. Cseh Tamás, a szégyenlős mosolyú dalnok ma lenne 74 éves. Száraz vörösborral koccintsatok az emlékére!
 

Ültünk a Bárka Színház büféjében, biztosan ittunk is valamit, de arra nem emlékszem. Cseh Tamással pár nappal a születésnapja után beszélgettünk, 2000 februárjának legelején. A nagy üvegablakokon túl látszott a park, kis foltokban megmaradt a hó, és a nagyteremből időnként kihallatszottak a próba hangjai. Tim Carroll, a fiatal angol rendező állította színre a Versekkel kártyázó szép hölgyek című, nagyon különleges világú előadást, Udvaros Dorottyával a főszerepben.

Tamás a társulat tagja volt, gyakran nézett be a Bárkára, jött beszélgetni Bérczes Lacihoz, vagy előkészíteni az „Összes dalok időrendben” soron következő felvételét. Én a színház sajtófőnökeként dolgoztam, ezért ismertük egymást. Felkérést kaptam egy gasztronómiai laptól egy beszélgetéssorozatra, és Tamás volt az egyik kiválasztott interjúalany. Akkor még nem foglalkoztam se borral, se gasztronómiával, tapogatózva tettem fel a kérdéseimet, ő pedig a szokásos „szégyenlőskisfiús” mosolyával válaszolt. Sokat nevettünk, főleg a végén, amikor lefestette, milyen vendéglős is lenne ő.
 
Tizenhét év telt el azóta. Nincs már Tamás, nincs már Bárka Színház sem (sőt, az emlegetett éttermek egy része sem létezik), de az emlékek itt vannak, és itt van ez a régi interjú is, amit nemrég találtam meg egy kincset érő flopilemezen, egy ma már alig használható leolvasó segítségével. Ha élne, Cseh Tamás ma lenne 74 éves. Emlékezzünk rá szeretettel.
 

 
 
Mi fontosabb az életedben, az evés vagy az ivás?
 
Az ivás fontosabb, a szokásait is jobban ismerem.
 
Mit szeretsz inni?
 
A boldogság pillanataiban, ha megszületik egy dal, vagy jól sikerül egy koncert, Bereményi Gézával konyakot iszunk, főleg Rémy Martint, esetleg Hennessyt vagy Martellt. Ez már szertartássá vált az évtizedek során. Egyébként a száraz vörösbort kedvelem.
 
Átlagos napokon otthon vacsorázol, vagy inkább vendéglőbe mész?
 
A vendéglőbe járás időigényes, én meg folyton rohanok. Otthon tökéletes a kiszolgálás, a feleségem jól főz, reggeltől estig meg van terítve az asztal. A fiammal néha elmegyek vacsorázni, de persze azok az esték másról szólnak. Egy tizenkilenc éves fiatalemberrel másként beszélget az apja étteremben, mint otthon.


 
A feleséged repertoárjából mi a legkedvesebb ételed?
 
A majoránnás csirke. Egyszerűen megunhatatlan.
 
És ha nagy ritkán mégis elmész egy étterembe, mit rendelsz? Mindig ugyanazt, vagy inkább kísérletezel?
 
Mindig ugyanazt, leggyakrabban szalontüdőt vagy pacalt. Kőszegen, a Kékfény vendéglőben készítik az országban a legjobb szalontüdőt. Ha arra járok, befőttesüvegben szállítom a porciókat a barátaimnak. Mindenki imádja. Kiskunfélegyházán Bánffy májat eszem, velővel, sok fokhagymával, tökéletesre sütött tükörtojással, ahogy azt kell, pacalt pedig leginkább a Káli vendéglőben rendelek, mert ott a legfinomabb. És ott kihozzák nekem tojásos galuskával, mert tudják, hogy úgy szeretem. Sokat utazom, és szinte az ország minden részében megvan az a hely, ahová szívesen betérek. Bakonybélben az Alíz Panzió egy csuda hely. Ha éjjel kettőkor vetődöm oda, akkor is terített asztal fogad, mintha csak hazamentem volna. Debrecenben mindig beülök a Kéthatos Vendéglőbe, mert szeretem kipróbálni a szerencsémet. Még soha nem dobtam két hatost, de mindig reménykedem, hogy egyszer sikerül, és akkor a vendégük voltam a vacsorára. Nem a fizetést akarom megúszni, de élvezem ezt a játékot.


 
Na és Budapesten?
 
A Pilvax áll legközelebb hozzám. A pincérek húsz éve ismernek. Ha belépek az ajtón, már hozzák is a kedvenc boromat, és ott van Géza bácsi, az utolsó cimbalmosok egyike. Gyönyörű cigány ember, jóval hetven fölött. Ha meglát, nagyon halkan, hallgatóban, mert ez a mi titkunk, eljátssza nekem, hogy: Kossuth Lajos azt üzente... És amikor elmegyek, ezzel köszön el tőlem. Géza bácsi persze úgy játszik, hogy mindenki hallja, de tudom, hogy ez csak nekem szól. Köszönöm neki.
 
Szerinted mi az, ami a legjobban hiányzik a mai budapesti éttermi kínálatból?
 
A kockás abroszos régi kiskocsmák. Prágában megmaradt ezer ezekből a kedves helyekből, mi meg csak emlékezni tudunk rájuk. Én nem arra vágyom, hogy suhanjon a pincér, és hangtalanul tegye le elém az ételt. Az étteremben kedélyes ember vagyok, szeretek szót váltani azzal, aki kiszolgál. Mint régen a New Yorkban, ahol a pincér ott maradt az asztalnál, tüzet adott, beszélgetett. Szerintem a pincérnek nem illenék rohanni, ne lássam rajta, mennyi dolga van, mert azonnal elveszíti a varázsát a hely.


 
Volna kedved vendéglőt nyitni?
 
Volna bizony! Boldogan! Azt hiszem, én lennék az igazi vendéglős. Hagyományos kisvendéglőt nyitnék, fabútorokkal, piros-fehér kockás asztalterítővel és magyaros ízekkel. Nálam mindenféle belsőséget lehetne kapni. Kék kötényem lenne, és minden vendéggel összebarátkoznék, aki szeretné, hogy a barátom legyen.
 
Mit tanácsolsz azoknak, akik épp most nyitnak éttermet?
 
Egyetlen tanácsom van: ne csak engem, minden vendéget úgy várjanak, mint egy régi ismerőst.
 






Köszönet a fotókért Bérczes Lászlónak.

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)