2016.07.19. | Szabó Edit
Beszélgetés két szólamban
„Bence már gyerekként is rendkívül céltudatos volt, Zsófi lányunk pedig különleges teremtés, félelmetes képességei vannak” – meséli az apa. „Sokáig arról ábrándoztam, hogy mentősofőr leszek, mert akkor okkal léphetek rá jól a gázra” – emlékezik a fia. Dr. Laposa József és Laposa Bence a családról, az eddig megtett útról és a tervekről mesél.
 
A Badacsony-hegy déli oldalán épült hangulatos borteraszról páratlan balatoni panorámát, kizárólag saját borokat és színvonalas ételeket kínál a Laposa Birtok. Dr. Laposa József és felesége, Nóra mindig úgy képzelte, hogy egyszer majd Badacsony városa lesz az otthonuk. A borászat 2000-ben indult, és ma már három gyermekük közül kettő velük dolgozik. Zsófi a pincében találta meg a helyét, ő készíti a borokat, Bence pedig afféle birtokigazgatóként intézi az ügyeket, közben pedig működtetik a két éve indult Kishableány street food teraszt a város szívében, valamint a júniusban nyílt, laza, megfizethető környékbeli borokat és egyszerű, de színvonalas kocsmaételeket kínáló frissTeraszt a Római úton. Pihenésre mostanában nem jut túl sok idő, de ez talán nem is baj. Hogy hogyan vezetett az út ideáig? Apa és fia elmeséli.
 

Laposa József: Nóra szülői háza csak pár lépés Badacsony központjától. Mindig szerettünk itt lenni, műveltük a 800 négyszögölnyi szőlőnket, ami nem volt a legjobb helyen, de örömünket leltük benne. Bence fiunk 1980-ban született, mi pedig építkezni kezdtünk Budaligeten, és a badacsonyi látogatások megritkultak. Bencét két lány is követte, 1985-ben megszületett Lilla, ’87-ben Zsófi, úgyhogy huzamosabb itt-tartózkodásról akkor nem is álmodtunk.
 
Laposa Bence: Én teljesen pesti srác voltam, és négy és fél éves koromig élveztem az egykeséget, aztán született meg az első húgom.
 
L. J.: Aztán meg a második, de Bence nem nagyon hagyta magát, rendesen egyengette a lányokat, ha sérültek az érdekei.
 
L. B.: Nálunk mindig sok bor volt otthon, apu akármerre járt, borral tért haza. Engem nagyon izgatott, vajon hová mehet, és mindig kértem, hogy vigyen magával. A pince szó olyan igazán felnőttesen hangzott, nagyon izgalmasnak találtam. Szerintem én lepődtem meg a legjobban, amikor tényleg elvitt, sőt egyre többször mehettem vele. Szinte észre se vettem, hogyan lett a bor az életem része.
 
L. J.: Bence 7-8 éves lehetett, amikor egy olyan tanulmányon dolgoztam, amelyben a régi térképeket és az akkori valóságot próbáltam összehasonlítani. Ezekre az utakra jött velem szőlőhegyet bejárni. Nagyon élvezte. Amikor a gyerekek nagyobbak lettek, amint kitört a nyári szünet, leköltöztek az anyjukkal a badacsonyi házba, én pedig jöttem utánuk, ha csak tehettem. Imádtak itt lenni mindannyian. Nem véletlen, hogy először Bence költözött ide, de négy éve mi is eladtuk a budaligeti házat, és végképp itt maradtunk.
 
L. B.: Én azért választottam a keszthelyi egyetemet, és nem a Corvinust, hogy minél közelebb legyek Badacsonyhoz. Aztán megkaptam az agrármérnöki diplomát, és eszembe se jutott, hogy visszaköltözzek. Tíz éve Badacsonyt tekintem az otthonomnak.
 
L. J.: Bence már gyerekként is rendkívül céltudatos volt. Hoztam neki az egyik külföldi utamról egy dömpert, de már azt is hihetetlen racionalitással tudta tologatni. Az egészen kisgyerekkori, romantikus elképzelésektől eltekintve nagyon gyorsan eldöntötte, hogy a borok közelében a helye.
 
L. B.: Azért az autók ma is érdekelnek. Sokáig arról ábrándoztam, hogy mentősofőr leszek, mert akkor okkal léphetek rá jól a gázra. De ez csak amolyan gyerekes ábránd volt, tényleg tudatosan készültem a borász pályára.
 
L. J.: A kárpótlással lehetőségünk nyílt arra, hogy nagyobb területeket vásároljunk. Mindig azt gondoltam, hogy ha igazán jó bort szeretnénk készíteni, akkor a hegy magasabb részére kell a szőlőt ültetni. A mai Laposa Borterasz helyén átláthatatlan bozótos volt, amikor megvásároltuk. A Balaton se látszott az útról, annyira benőtte a gaz. Nemcsak az ismerősök, még a család is azt mondta, hogy nem vagyok normális, ha ilyen területért egy garast is adok. Nem nagyon tudtak meggyőzni. 1992-ben vettük meg az első hektárt, és most már ott a terasz azzal a pazar kilátással. Az a hely biztosítja számunkra a megélhetést.
 
L. B.: Tizenkét éves voltam, mikor megvettük azt a földet. Láttam, hogy milyen állapotban van, de szívesen dolgoztam rajta, mert hittem benne. Soha nem féltem attól, hogy ne tudnánk megművelni, hasznosítani.
 
L. J.: Bence szinte észrevétlenül nőtt fel mellettem, nem tudom, mikor vontam be a munkába, mert mindig is benne volt. Soha nem merült fel, hogy lehetne másként is, annyira természetesen vittek minket előre az évek. Ma már sok mindent másként látunk, ő a birtok mellett Zsófival együtt belevágott a Kishableány megvásárlásába és üzemeltetésébe, amit én soha nem tettem volna meg, de neki lett igaza. Ráadásul most júniusban elindították a frissTeraszt, ami az egyik legnépszerűbb hely lett a városban. A borokkal is így van, én biztosan nem készítenék ennyi reduktív bort, de be kell látnom, hogy a piac őket igazolja. Nincs is ezzel semmi baj, amíg elkészülnek azok a nagy borok is, amelyekre a pincészet és a termőtáj együttesen képes.
 
L. B.: Most tizenkét hektáron gazdálkodunk, a Csobáncon van a legtöbb területünk. Az olaszrizling továbbra is a fő fajta, a második a rajnai, de fontos a szürkebarát, a kéknyelű és a furmint is. Klasszikus fajtaválaszték, de ezen nem is akarunk változtatni. Abban hiszek, hogy a tradicionális fajták egy kicsit újragondolt technológiával nagyon izgalmas bort adnak. Apu sokat aggódik, ő tragédiaként éli meg a piacot, én meg kihívásként.
 
L. J.: Zsófi lányunk különleges teremtés, félelmetes képességei vannak. Majdnem minden állattal tud beszélni, még a madarakkal is. Nem viccelek, a macskájával teljesen valóságos párbeszédet folytat. Na, ő aztán minden akart lenni, még színházi rendező is. Gyerekkorában atléta volt, sprinter, országos bajnok, már tizennégy évesen a válogatott tagja. Aztán egészségügyi okok miatt abba kellett hagynia a versenysportot. Elképesztő energiák tombolnak benne, és kíméletlenül őszinte. A Corvinuson kapott diplomát, de a mesterképzőt már Bordeaux-ban végezte. Elhatározta, hogy Franciaországban folytatja, három hónap alatt megtanult franciául, és olyan lehengerlő stílusban nyilvánult meg az állami ösztöndíjbizottság előtt, hogy azonnal két év támogatást kapott. Aztán tanulhatta franciául a biokémiát, de neki az is tetszett. Nem tudom, kire ütött ez a gyerek, de hihetetlen dolgokra képes. Ugyanakkor van egy olyan természete, amihez őrült önfegyelem kell, és bevallom, hogy ez nekem sincs meg mindig. Nagyon sokat és szívósan dolgozik, de az emberekkel való kapcsolatában még van mit javítani.
 
L. B.: Zsófi három éve tért haza Bordeaux-ból, azóta dolgozunk együtt. Ő készíti a borokat, a munkának ezt a részét teljesen rábíztuk. A pincében nem lehet több főnök, az a jó, ha egy kézben van az irányítás, Zsófi imádja, és szerintem nagyon jól csinálja.
 
L. J: Ez tagadhatatlan, bár vannak szokatlan ötletei. Egyszer összeházasította a juhfarkot a rajnai rizlinggel. Ezt én életemben meg nem próbáltam volna. Persze nem vitatkoztam vele, vártam érdeklődve, hogy mi történik, és be kell látnom, hogy a bor minden fejlődési fázisában egy csoda. Nincs itt semmi baj, megy minden a maga útján, és ha van is közöttünk néha vita, a legfontosabb dolgokban egyetért a család. Én már igyekszem kívül maradni, a pályázatokat figyelem, a területekért, a telepítésért felelek, az operatív munkát hadd végezzék a gyerekek.
Tavaly telepítettünk a Köves-hegyen, és szeretek eljátszani a gondolattal, hogy ez lesz az ország legszebb hegyi ültetvénye. Meseszép ez a birtok, örülök, hogy létrehoztuk.
 
L. B.: Fura, de mi mindig tele vagyunk tervekkel. Elhatároztuk, hogy a Kishableány épületében alakítjuk ki az új pincét és a feldolgozót. Szőlőfeldolgozás, érlelés és étterem egy helyen, Badacsony szívében. Néhány év múlva, ha valaki helyet foglal a Kishableány teraszán, látja majd az üvegablakon keresztül a tartályokat, és a szeme előtt zajlik a borkészítés folyamata. Tetszetős terv, de nem sietünk vele. Sokkal fontosabb, hogy jó csapattal szép bort készítsünk, és az emberek jól érezzék magukat nálunk. A feladat megvan, az út kirajzolódott, csak haladni kell rajta.

A beszélgetés első változata a Népszabadság Top 100 Bor 2015-ös számában jelent meg.
 
Fotó:
Borsmenta - honlap











 

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)