Vissza

Rácsodálkozni ismert dolgokra

2016.04.08. | Burai László
Dancsecs Ferenc nevét 2014-ben ismerték meg szélesebb körben, amikor megjelent Kézdy Dániel Tokaj – Emberek és dűlők című könyve. Azóta még több helyen lehet a képeivel találkozni, most éppen egy nemzetközi fotópályázat legjobbjai között; ennek kapcsán tettünk fel neki néhány villámkérdést.
 
– Szinte kötelező feltennem: mikor kerültél közelebb a fényképezéshez?
Egész pontosan nem tudnám megmondani, hiszen a vizualitás régóta meghatározó számomra, de nagyjából 6-7 éve foglalkozom profi szinten a fotózással. Azóta érdekel jobban az, hogyan csillog a pohár és a palack, mint az, hogy mi van benne. Természetesen az is érdekel, de én a képkultúrában szeretnék maradandót alkotni.
 
– Mit szeretsz a legjobban a fotózásban?
Jó érzés, ha meg tudom mutatni az embereket, a képeimen keresztül olyan teljesítményeket, amelyek a saját műfajukban kimagaslóak. Ritkán vagyok tökéletesen elégedett a munkámmal, de ez egyben folyamatosan arra is sarkall, hogy fejlődjek.
 
– Tokaj?
A könyv kapcsán ismertem meg alaposabban a borvidéket, ami lenyűgöz a mai napig. A világ egyik legjobb borvidéke, de tájként is fantasztikus. Évszakról évszakra folyamatosan változik, minden egyes reggel újabb csoda születik, és ha sikerül ezeket a pillanatokat visszaadni, az óriási érzés. Büszke vagyok arra, amit Molnár Péter, a Patricius Borház birtokigazgatója mondott, hogy bár nem vagyok helyi ember, úgy sikerült az általuk jól ismert helyeket megmutatnom, mintha idevalósi lennék.
Szeretném a képeimen keresztül szemléltetni a megalkuvás nélküli munkát, ami például a Bott Pincét jellemzi, de akár említhetném Szilágyi Lászlót is, ahogy Csipkerózsika-álmából felébresztette a Szil-völgyet. Egy-egy kép segíthet közelebb hozni az ő munkájukat azokhoz, akik csak a végeredménnyel találkoznak a palackban.
 
– Mit érdemes a mostani fotópályázatról tudni?
Ez az egyik legnagyobb pályázati felület, rengeteg kategóriával, mindegyikben a világ legjobbjaival. Engem az fogott meg leginkább, hogy van kifejezetten boros szekció, amin belül a képem a „Places” kategóriában versenyez. Fontos dolognak tartom, hogy bekerültem a szavazásba, de bármi is lesz a végeredmény, ugyanúgy folytatom a tanulást és a munkát, mert még nagyon sok téma van, amit nem fényképeztem le.
Fotó:
Dancsecs Ferenc / FurmintPhoto - weboldal









címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)