Vissza
Csináld magad!
2017.07.09. | Varga Anita
Főzni jó! Még jobb, ha társaságban, borozgatás közben készül el a vacsora. Ezt kínálja a Budapest Makery: a főzés élményét a mosogatás nyűge nélkül. Ja, és szívesen látják a gyerekeket is...
Egyike voltam az első vendégeknek, amikor a Budapest Makery megnyitotta kapuit. Ha jól emlékszem, egy facebookos hirdetésben olvastam róluk, és annyira megtetszett az ötlet, hogy egyből oda szerveztem a barátnőm születésnapját. Persze én a konyhamániámmal nem feltétlenül vagyok mérvadó a sütéssel-főzéssel kapcsolatban, de a sejtésem beigazolódott: a Makery zseniális, és végül mindketten úgy jöttünk el tőlük, hogy már azt terveztük, mikor és kivel fogunk visszatérni.
Le a kalappal az ötletgazda, dr. Lendvai Ádám Miklós előtt: ennél alkalmasabb helyet közösségformálásra, csapatépítésre keresve se lehetne találni. Enni mindenki szokott, függetlenül nemtől, korosztálytól, társadalmi hovatartozástól, és még sorolhatnám. A főzés oldalán persze már nem ilyen hosszú a lista, de manapság trendi jónak lenni a konyhában, erre épül sok főzős tévécsatorna, magazin, no meg a Makery. Hívd ide a kiszemeltedet egy randira, garantált a siker. Egyrészt olyasmit mutatsz neki, ami önmagában egyedülálló Budapesten, másrészt a közös élménynek – még ha suta ügyetlenkedésben is merül ki – nagy az összekovácsoló ereje. A személyzet van olyan kedves és diszkrét, hogy akár kérés nélkül is a segítségedre siet.
Amikor először jártunk ott, éppen ez a közvetlen, mégsem tolakodó stílus fogott meg. A hely filozófiája szerint az itt dolgozók sokkal komolyabb szerepet játszanak az esténkben, mint egy pincér egy „sima” étteremben, hiszen a tevékenységük nem merül ki annyiban, hogy kedvesen mosolyogva az asztalunkhoz hozzák az ételt. Barnabás, a pult- és szervizfőnök lazán odakönyökölt az asztalunkra, amikor elmagyarázta, hogyan is működnek itt a dolgok. Minden vendég kap egy tabletet, ami nemcsak a menüt tartalmazza, hanem annál sokkal többet ad: láthatjuk, milyen fogások közül lehet választani, majd az étel fotójára kattintva végignézhetünk egy rövid videót, amely lépésről lépésre végigvezet bennünket a vacsora elkészítésének folyamatán. Persze ha valakinek határozott elképzelése van az azeri töltött tőkehal sütéséről és tálalásáról, akkor nyugodtan félreteheti az útmutatót, és brillírozhat. Sőt, ha valaki nem talál éppen a fogához való ételt a kínálatban, a személyzet nyitott az alternatív megoldásokra.
.jpg)
A rend kedvéért azért hozzáteszem, hogy étlapról is lehet választani, de azt gondolom, ez egy ilyen helyen sokadrangú opció.
A rendelést követően a konyhában összeállítják a nyersanyagokat (ami nem is feltétlenül nyers minden esetben: a tésztát például előfőzik, a tepsis burgonyatálhoz a krumplit szintén, és így tovább), és egy nagy fatálon gusztán, kis tálkákban elrendezve, kimérve kihozzák eléd. Te egy négyszemélyes asztalnál ülsz, aminek a közepébe főzőlap van beépítve, az asztalba süllyesztve fiók, amely az evőeszközöket és a tányérokat, szalvétát rejti, alul pedig minden egyéb eszköz, amire szükséged lehet a főzés közben: serpenyő, fakanál, kés és társai. A különböző típusú olajok, só, bors, paprika, fűszerek az asztalok mellett kis polcokon sorakoznak. Ha neadjisten szelfiznél, tökéletes háttered lesz hozzá. Gyakorlatilag megspórolják neked az előkészületekre fecsérelt időt, és úgy érezheted magad, mint egy sztárszakács egy főzőműsorban. Csak annyi a dolgod, hogy a videót követve pillanatok alatt összeállítsd a vacsorádat, kihagyva az unalmas részeket, kizárólag az illatokra, élményekre, ízekre koncentrálva. Hiszen itt a pakolás és az elmosogatás sem a te dolgod, lehet bátran maszatolni!
Ezt tettük mi is a srácokkal, lisztben, tejfölben, olajban úszott az asztalunk, és olyan jólesett végre nem erre figyelni, csak élvezni az együtt töltött perceket! Na de ne szaladjunk ennyire előre, fontos részeket hagynánk ki a látogatásunkból. ami igencsak rendhagyó módon kezdődött: az étterem előtt, az utcán parkoló villamoskocsiban. A tulajdonos és ötletgazda maga is gyakorló apukaként egyből a szárnyai alá vette az én kismadaraimat, és jól megutaztatta őket a kézzel tolható kiskocsiban, a gyerekek – és nem utolsósorban az arra járók – legnagyobb örömére. A védjegynek számító villamos Budapest Bakering néven mozgóáruboltként működött, három másik kiskocsi, nevezetesen egy busz, egy metró és egy troli társaságában, ahonnan saját termékeket árultak, többek között olyan ringeket, mint amilyet most a Makeryben is el lehet készíteni. Ádám lelkesen igyekezett megszerettetni a helyet a fiúkkal, az utcai kalandot követően körbevezette őket belül is, kitérve még a női mosdó látogatására is, ahol a speciálisan elhelyezett tükrök előtt bohóckodó kicsikéim megsokszorozódva nyújtogatták a nyelvüket felém.
Akinek 2+ korosztályba tartozó gyereke van, annak mondanom se kell, hogy mekkora szenzáció volt tabletről, fotók alapján kiválasztani az ételt. Egyből éhesek is lettek. Raus csirkehusit pirított, és már nem fél a fröcsögő olajtól, paradicsomos tésztát kavart hozzá. Művészi hajlamokkal megáldott Rafikám türelmesen pakolgatta körbe-körbe a felkarikázott krumplit a tepsibe, szeletelte hozzá a sonkát, még a tejfölt is megkóstolta (persze van, amit még a Makery hatása se tud felülírni… sebaj, legalább megkóstolta!), kicsi Lexi pedig kígyót sodort, macit formázott kiszúróval a fahéjas-kakaós masszából, a tésztaállatkák szeme mandulából, napraforgómagból készült. Rettenetesen beleéltük magunkat mindannyian. Ádám és Barna is végig ott sürgölődtek körülöttünk, és látszott rajtuk, hogy ők is élvezik a munkájukat.
És ez az, ami a közvetlenség mellett annyira szerethetővé teszi a Makeryt: a hitelesség.
Barátokkal, családdal remek program idelátogatni, de a koncepció munkahelyi csapatépítés céljára is kiválóan alkalmas, vagy akár egy lánybúcsú helyszínéül, ahol a jövendőbeli ara és barátnői elleshetnek pár trükköt még az utolsó pillanatban.
Ha valaki olyan válogatós, mint az én gyermekeim (és nem eszi meg még az imádott krumplipürét sem, mert azt anya oda nem illő zöld színű petrezselyemmel merészelte díszíteni), ha találkozik az alapanyagokkal, megfoghatja, megszagolhatja, megkóstolhatja az ételt a főzés folyamatában, talán másképpen is viszonyul majd a végeredményhez. Nem beszélve arról, hogy határozottan közelebb hozza a gyerekeket a felnőttek világához, ha tisztában vannak vele, honnan és hogyan került az a tál étel az asztalra, amiben így talán más izgalmasat is találnak, mint azt, hogy mit turkáljanak ki a tányér szélére. Az evés pedig átélhetővé válik, túlnő a „legyünk túl rajta” kategóriáján.
„Nehéz dolog ez a főzés!” – sóhajtott nagyfiam elismerően, miközben a parkolóhoz sétáltunk, és anyának egy kicsit jólesett elmesélni, hogy ő bizony ezt csinálja esténként, miután mindenkit bedugott az ágyba (ahelyett, hogy lassan egy évtizedes lemaradását némileg pótolva kezébe vehetne egy jó könyvet, megnézne egy izgis filmet, satöbbi). Én azért szeretek játszani velük, mert akkor módom van átélni azokat az érzéseket, amik bennük zajlanak, megtapasztalni azt a világot, ami egy gyermek fejében körvonalazódik, ezáltal könnyebb megérteni bármit, ami velük kapcsolatos. És azt gondolom, nem árt minél hamarabb bevezetni a kölcsönösséget ebbe a megismerési folyamatba. A hatéveseim ezentúl biztosan másképp fogják értékelni, amikor körülüljük a megterített asztalt. Hiszem, hogy ez az este határozottan közelebb hozott bennünket egymáshoz.
DIY, azaz „do it yourself”, ez a hely lényege három szóban összefoglalva; többek között ekörül forgott a beszélgetés köztem és a hátsó ülésen terpeszkedő három teli pocak között hazafelé a kocsiban. Kakaós csigát, mézeskalácsot, egyéb sütnivalókat megszámlálhatatlanul sokszor készítettünk már együtt otthon, ilyenkor kifejezetten számítok is a szorgos kis kezek segítségére, de a főzésből valahogy kimaradt a közös munka. Talán azért, mert abban éppen azt szeretem, hogy kicsit egyedül lehetek, a saját tempómban, csendben haladhatok a feladatommal, és közben pihen az elmém. A kezem ügyében borospohár, a gyerekszobában pedig három szuszogó kismanót ringat álomba az edények halk csörömpölése.
Ehhez a történethez is tartozik egy csattanó. A következő párbeszéd zajlott le aznap este, már pizsamában, az ikrek között: „Idehoznád nekem a kakaómat?” – kérdezte az egyik R betűsöm. „DIY!” – közölte flegmán a másik, és közösen egy nagyot kuncogtak a poénon.
Fotó:
facebook
Bőti László
