Vissza
Enjoy!
2018.09.14. | Szabó Edit
Ahol Harmath Csaba az étteremigazgató, Oroszki Soma és Berecz Attila a séf, ott jó dolga van a vendégnek. A budapesti Szabadság tér sarkán nyílt Enjoy! éppen olyan, mint a neve. Lendületes és élvezetes…
Kösse fel a fehérneműjét alaposan, aki Harmath Csabával eszik végig egy menüsort az Enjoy!-ban! Hazánk híres gasztronómiai szakértője ugyanis különleges élvezetet talál az ízek felfedezésében, de még jobban szereti, ha másokat vezethet be ebbe az izgalmas világba.
A teraszon foglalunk helyet, langyos a nyár végi este, mögöttünk csobog a szökőkút, a zöld lombok között átsejlik a Tőzsdepalota hajdan szebb napokat látott épülete. Ülünk Csabával a pezsgőnk fölött, a pohár szép, az ital jó, Kreinbacheréktől való, alább nem is adnánk, világbajnok buborék illik az estéhez. Ünnepelünk.
Hogy mi az ünneplés tárgya? Maga az Enjoy!, ez a hangulatos terasz, na meg a hozzá tartozó étterem, amely hosszas vajúdás után végre megszületett. Merthogy sokáig úgy tűnt, átok ül a Szabadság tér sarkán lévő tágas vendéglátóhelyen. Sokan próbálkoztak vele, de valahogy mindenkinek beletörött a bicskája: vagy a konyha nem volt elég jó, vagy az árak értek az égig – a lényeg az, hogy hiába találjuk a város egyik legjobb helyén, hiába nehezebb kikerülni, mint belebotlani, a vendégeket egy idő után valahogy mindig másfelé vitte a lába. Séfek jöttek, tulajdonosok mentek, a háttérben nagy volt a mozgás, de a vendégtér nem akart megtelni sehogyan sem.
Most meg tele van, szerencsére. Az egyik közeli asztalnál vacsorázó francia pár visszatérő vendég, csakúgy, mint a kutyás úr a másik sarokban, de a turisták is vissza szoktak jönni általában még egy vacsorára, mielőtt elmennek a városból. Harmath Csaba személyes varázsa persze sokat lendít az ügyön, a jó vendéglátós rutinjával figyeli a történéseket, és azonnal felpattan, ha azt látja, hogy egy kis olajozásra van szükség. Ha kell, angolul, ha kell, ékes francia nyelven ajánlja az ételeket, és persze egy-két jó sztoriért se kell a szomszédba mennie. De pörgethetné ő bármilyen szépen az r-eket, a szívélyes vendéglátás mit sem ér, ha az étel megbukik.
Erről azonban szó sincs. Sőt. Tudom, hiszen volt szerencsém végigkóstolni majdnem az egész étlapot. Csaba rendelt, beleegyezést kért, de beleszólást nem engedett, aggodalmas pillantásomra, hogy talán sok lesz, csak egy félreérthetetlen kézmozdulat volt a válasz. Engedtem az erőszaknak, és megadóan néztem, ahogyan az ételek hegyekbe rendeződtek az asztalon. A mosolygó gyilkos persze nem evett, rám hagyta a munka oroszlánrészét, ő pedig hol nekem, hol a szomszédos asztaltársaságnak mesélt, láthatóan élvezve a házigazda szerepét. Jól is áll neki, régen láttam ennyire elemében.
Jön a levesünk, mindkettő hideg, kifejezetten üdítően hat a nyári estében. Az uborkalevest tejfölfagylalttal és uborkakaviárral tálalják, kifogástalan, a szintén nagyon kellemes, jó arányú hideg quinoaleves finom édessége pedig a benne lévő narancslének köszönhető. Ez utóbbi rendes körülmények között az ebédmenü része, csak én vagyok olyan kiváltságos, hogy este is kóstolhatom.
.JPG)
Merthogy két menü van, az ebéd és a vacsora, bár bizonyos fogások bármelyik étkezéskor rendelhetők. Az ebéd-étlap kéthetenként változik, de mindig van néhány étel, ami ott marad a kínálatban, mert nem lehet levenni. A turisták miatt kell a gulyás, a Caesar’s saláta és a csirkepaprikás, aminek azért a helyi törzsvendégek is örülnek időnként.
Guacamole rákocskával és tortillával – mondja pincérünk, és leteszi az első előételt, amit sok követ még. Hozzá Ipacs Szabó István fehér franc-ját isszuk, ritka tétel, hogy ott találjuk az itallapon, remek ízlésre vall.
„Az étterem nevét én adtam” – meséli Csaba két falat között, majd kérdő pillantásomra – megszólalni nem tudtam a fent már vázolt helyzet miatt – hozzátette: „mert igazán élvezem ezt a munkát. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy olyasmit csináljak, amiben nem találok örömöt. Itt megvalósíthatom, amit szeretek, az Enjoy! az én kis játszóterem. Nézz körül! Bárhol lehetnél a világon, ezt a teraszt ezzel a mediterrán hangulattal ezen a kicsit franciás téren éppen arra teremtették, hogy megpihenj egy asztalnál, és élvezd az életet.”
.jpg)
Élvezem is: jön a marhatatár-bruschetta, a tálalása egyszerű és nagyon vonzó, az íze még inkább. A paella olyan, mint a nagykönyvben, az elismerő felkiáltásokból arra következtetek, hogy a szomszéd asztalnál is imádják. Az aglio-olio-pepperonchino spagettit garnélával kínálják, a rákocskák porhanyós teste házilag készített tésztahalmon hever, egyszer benéznék a konyhába, amikor a srácok tésztát nyújtanak, jó látvány lehet.
A konyhát egyébként ketten uralják, Oroszki Soma és Berecz Attila felel az ízekért, nagy egyetértésben Harmath Csabával, aki a koncepció kidolgozásában, az ételek megálmodásában is viszi a prímet. Hármuk összehangolt munkájának eredménye mindaz, ami most az étteremben kóstolható. „Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem fine dining hely, nálunk maximum öt-hat elem van egy tányéron” – mondja Csaba, és azonnal meg is számolhatom mindet, a tőkehal ugyanis mogyoróburgonyával, olívabogyóval, gyöngyhagymával és paradicsommal érkezik, zöldfűszerrel díszítve. Igazi mediterrán szín- és ízkavalkád, kifejezetten könnyű, és nagyon ízletes.
.jpg)
Az édesburgonya-pürével tálalt marhapofakrokett annyira szép, hogy csak nézegetem egy ideig. Ez már fajsúlyosabb fogás, de a zsenge cukorborsó nemcsak színben, ízben is feldobja, könnyűvé és izgalmassá teszi ezt az amúgy sem szokványos ételt. A koronát viszont a báránycomb teszi fel az estére. A hús omlós és ropogós, a mellé kínált mangó-ananász csatni rafinált íze kifejezetten illik a húshoz, a lencse már csak ráadás. Ehhez pinot noirt iszunk, a Vylyan pincészet 2009-es, Gombás névre hallgató vöröse ma már igazi ritkaság. Fiatalon is csodaszép bor volt, mostanra patinássá érlelték az évek, de nem veszített értékeiből, épp ellenkezőleg. Jó kicsit elidőzni a borral, nem mindennapi ételsoron vagyunk túl, de még mindig nincs vége.
Desszertből is hármat kapunk. Igaz, a mogyorós jégkrémet véletlenül hozták nekünk, de annyira izgalmasnak tűnik a vörös áfonyával, hogy képtelen vagyok neki ellenállni, és örülök, hogy nem teszem. A hideg édesség felfrissít, annál jobban tudom értékelni a joghurtos pannacottát, amit grépfrút és törökméz szokatlan kettőse tesz teljessé, zárásként a málnás-habos profiterol pedig megint annyira könnyű, hogy nem is áll igazán nehezemre elfogyasztani a jó részét.
„Van még tennivaló bőven” – mondja Csaba a búcsúpohár fölött. Arról mesél, hogy a terasz telitalálat, jó lenne megoldani a téliesítését, meg hogy az étterembelső elődöktől örökölt, kétségtelenül hatásos, ámde nem feltétlenül szerencsés fekete falait is át kell majd festeni hamarosan, de a legfontosabb mégiscsak az, ami a tányéron van, és az most már nemcsak vállalható, hanem nagyon is élvezhető. „Enjoy! Ilyen egyszerű” – mondja Csaba, és nevet. Elég, ha ő tudja, hogy ez mennyi munkával járt, nekünk pedig marad az öröm, hogy egy boldogító hellyel több van a Belvárosban.
Megjegyzés: Örömünk sajnos nem tarott sokáig, az étterem bezárt.
