Vissza

Főzzünk együtt marokkóit!

2018.04.06. | Raab Zsuzsanna
Térültünk-fordultunk, aprítottunk, gyúrtunk, szeleteltünk, fazékban levest rotyogtattunk, mozsárban fűszereket törtünk… A Bonit’Art Sütikompánia marokkói főzőestjén semmi nem okozott csalódást!
 

Marokkó, te varázslatos! Minket annyira rabul ejtett, hogy több cikket írtunk már erről az izgalmas, sokszínű országról. A marokkói gasztronómia külön rajongásunk tárgya: a rengeteg zamatos fűszer és a zöldségekkel megrakott ételek testünket-lelkünket megmelengetik! Szerencsére nem muszáj feltétlenül repülőre ülnünk, ha belekóstolnánk az észak-afrikai ország ízeibe: Budapesten a Bonit’Art Sütikompánia marokkói főzőestjén öt fogást készíthetünk el csapattársainkkal közösen.



Lássuk be, öt ételt elkészíteni röpke 3,5 óra alatt nem kis mutatvány – összeszedettséget és odafigyelést igényel. Hétfős csapatunkat egy kedves hölgy vezette, aki ugyan a főzésben nem segített, de ellátott instrukciókkal, és előkészítette nekünk a konyhai terepet. A konyhában mindenkinek jutott főzőedény, vágódeszka, aprítókés, hámozó, és természetesen friss alapanyagok – azaz minden, amire csak munkánk során szükségünk lehetett. Egy pohár frissítő mentatea után indulhatott is a vidám hangulatú közös főzés, ahol párokba rendeződve a következő ételeket készítettük el:

Narancsos gránátalma-saláta
Narancsszeletelés közben elképzeltük, hogy a lédús gyümölcsöt most szedtük a fáról Marokkó napsütötte tájai egyikén… A narancsok tetejére gránátalmát morzsolva, dióval megszórva, fahéjjal meghintve, egy kevés mézzel fogyasztva mennyei eledel.



Csicseriborsó-saláta
Maga a tavasz: a zöld, a piros és a sárga paprika, a paradicsom, a petrezselyem és a csicseriborsó üde színeivel vidámságot hoz, és nagyon egészséges. Borsmenta-tipp: a vállalkozó kedvűek tehetnek a salátába egy kis erős paprikát!



Harira
A marokkóiak ünnepi étele. Sűrű zöldségleves, amely önálló fogásként is tökéletesen megállja a helyét. Nincs benne hús, de egyáltalán nem hiányoljuk: kellemesen melengető, gazdagon fűszeres, már a rotyogása is örömöt okoz. Hát még a felszálló illatok! Szárzeller, paradicsom, lencse, petrezselyem, csicseriborsó… Isteni! Borsmenta-tipp: mielőtt nekikezdenénk a levesfőzésnek, szagoljuk meg egyenként a fűszereket, aztán mozsarunkban készítsük el saját fűszerkeverékünket! Római kömény, gyömbér, kurkuma, csili, fahéj, koriander, sáfrány lesz a barátunk…

Csirketagine zöldséges kuszkusszal
Az észak-afrikai konyha varázsedénye a tagine, amelyben hús és zöldség együtt fő nagy egyetértésben. A lassú párolódás alatt az egymástól eltérő ízek szépen összeérnek, nem vesznek el az aromák, a végeredmény vajpuha lesz. Mi most a csirkehús mellé hagymát, répát és zöldborsót tettünk a tagine-ba, gazdagon fűszerezve. Kuszkusszal tálalva az igazi!



Narancsos mandulatorta
Az estét a magunk által sütött desszerttel zártuk, amelyet ugyan fogyókúrához nem ajánlanánk, mert abbahagyhatatlan… A narancsos-mandulás, masszív állagú süteményhez kiválóan illik néhány kanál görög joghurt!


 
Főzés után természetesen a babérokat is együtt arattuk le, egy közös vacsorával. Falatozás közben megkóstoltuk egymás ételeit, tapasztalatot cseréltünk, sokat nevettünk, és ami a legfontosabb: végül egy vidám élménnyel távoztunk.

Lehet, hogy legközelebb benevezünk a latin-amerikai főzőkurzusra is!
 
Fotó:
Bonit’Art Sütikompánia

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)