Vissza
Irodalom a fazékban
2017.03.15. | Raab Zsuzsanna
Különleges gasztronómiai kalandban lehet részünk, ha március 31-ig ellátogatunk a Petőfi Irodalmi Múzeum „Írói fogások” című kiállítására. Családi étkészletek, hamisítatlan receptek, régi történetek várnak minket, és persze irodalom a javából…
Főzni és enni kifejezetten jó dolog. Ám mihez kezdenénk, ha a mai főzőműsorok és gasztroblogok világából kicsit visszatekintve hirtelen ott találnánk magunkat a magyar szépirodalom nagyjai között? Mit kérdeznénk tőlük? Milyen lenne együtt főzni Móricz Zsigmonddal? Vacsorameghívást kapni Mikszáth Kálmántól? Jókait a kedvenc ételeiről faggatni, kutakodni Ady és Csinszka házvezetője vagy Lesznai Anna kézzel írt receptjei között?
Ha végigjárjuk a kiállítást, biztosan sok kérdésre választ kaphatunk…
Ötletesen megvilágított falak között, három gazdagon berendezett, zegzugos termen át sétálunk végig. Tetszenek a színek – a sárga, a bordó, a fekete és a lila mind egy-egy hangulat, egy gasztronómiához fűződő érzés. Bőven van mire rácsodálkozni: az egyik teremben vitrinbe zárt szakácskönyvek és családi receptek sorakoznak, a másikban egész falnyi porcelán és evőeszköz kacsint ránk - híres írók saját asztaláról.
A legnagyobb meglepetés a valódi sparhelt, amelyen valódi lábasban és valódi fakanállal kavarhatunk betűlevest. A kavarás után meg is ehetjük, amit „főztünk”, hiszen a betűlevesből idézetek állnak össze, például Jókai Mór gondolata: „Paprika minden rendes magaviseletű embernél szokott lenni.”
A gasztronómia örök – irodalmunkban ugyanannyira köze van az életörömhöz, a nemzeti identitáshoz, az erotikához, mint a szakralitáshoz vagy éppen a nélkülözéshez. A gasztronómia ezen kívül maga az ambivalencia: létezés és elmúlás, öröm és kesergés, szent és profán találkozása, hiszen nem mindegy, hogy ki mit hol mikor és kinek a társaságában eszik.
A vallás tekintetében mind a keresztény, mind a zsidó kultúrában nagy hangsúlyt kap az ételek szimbolikája. A böjti időszak, azaz az önmegtartóztatás ideje, a hal, a kenyér és a bárány például fontos elemei a vallási rituáléknak.
Az együtt evés, a közös étkezés egybekovácsol, erősíti az nemzeti identitástudatot. Minden ország saját gasztronómiával bír, megvannak a hagyományos ízei, mint nálunk a paprika, az eredetileg Erdélyből származó káposztakultusz, a pörkölt vagy a gulyás.
Érdekes belegondolni abba, hogy női íróink miért nem értekeznek a főzésről. Vajon miért inkább a férfiak választják témául? A választ nem áruljuk el, de tény, hogy férfi és nő hol édes, hol keserű viszonyában az éhség sokszor a másik ember iránti vágyat fejezi ki.
A kiállítás legmeghatóbb része kétségkívül az Éhség folyosója, ahol szinte teljes sötétségben, csak kevés fény mellett olvashatjuk a nélkülözés szomorú sorait. József Attila, Füst Milán, Illyés Gyula, Katona József és Nagy Lajos mesél nekünk a szegénységről, amikor a finom falat csak álom marad. Nagyon is helyénvaló, hogy egyúttal a látogatóktól adományokat is gyűjtenek itt a Heti betevő számára.
Íróink más és más aspektusból foglalkoztak a gasztronómiával. Bodor Ádámnál az étkezés hétköznapi tevékenység, míg Mikszáth Kálmán írásai sok esetben a kor gasztrotörténeti lenyomatai, melyek visszaidézik a régi vendéglők klasszikus hangulatát. Krúdy Gyulát nyugodtan nevezhetjük a gasztronómia „nagy öregjének” – gondoljunk csak a történeteiben legendás érzékletességgel ábrázolt velős csontokra, töltött káposztákra, pecsenyékre, húslevesekre! Jókai Mórnál a nemzeti identitás kerül kapcsolatba az ételekkel – főként felesége, Laborfalvi Róza pompás lakomái révén. Nem feledkezhetünk meg az étkezés torzult változatairól sem: Parti Nagy Lajos többször írt a mániás evésről, és a kiállítás megidézi Petri Györgyöt is, aki – bár nagyon szeretett vacsorát adni a barátainak – egyébként alig evett.
A kiállítás számunkra legkedvesebb része egy sor fekete-fehér fénykép: Déry Tibor ebédel feleségével pasaréti otthonukban az 1970-es években, Karinthy Frigyes csokornyakkendőben néz ránk egy bankett terített asztalánál, Babits Mihály és Török Sophie kedélyes kávézása Esztergomban, vagy egy törékenyen idilli fotó a Radnóti házaspárról, amint a szabadban éppen süteményt falatoznak 1940 körül.
Végezetül pedig, ha szeretnénk íróink nyomdokaiba lépni, nyomtatott cédulákon hazavihetünk a receptjeikből, és saját konyhánkban újjáéleszthetjük többek között Móricz palacsintatortáját, Mikszáth palóclevesét vagy a híres Jókai-bablevest. Miközben főzünk, talán eszünkbe jut majd a tréfás kedvű Arany János:
„Hasadnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar!
Bölcsődtül kezdve sírodig
Ezt ápold, ezt takard.
A nagy világon e kívül
Nincs más, amit mívelj:
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt enned, innod kell.”
(Arany János: Hasadnak rendületlenül)
.JPG)
