Nyárra fel, izzítsuk a grilleket!

2019.06.07. | Barossné Koós Andrea
Bár az időjárás tréfás kedvében van, azért a nyár az idén sem marad el. Érdemes hát feltérképezni, hol szerezhetjük be a grillezéshez szükséges kellékeket. Van egy ötletünk…
 


Ami azt illeti, meglehetősen kiszámíthatatlan, csalóka májusunk volt. Egyik nap már úgy gondoltuk, hogy itt a nyár, másnap pedig szakadó esőben könyörögtünk egy kis napsugárért. A június talán kegyesebb lesz, hiszen sokan várjuk a kellemes hétvégéket, amikor a családdal, barátokkal végre nyugodtan felforrósíthatjuk a sütőket, hogy belevessük magunkat az igazi grillszezonba.
 
Napjainkban a sütögetés mindenki számára elérhető szórakozás, az egyszerűbb eszközöket már a nagyobb áruházláncokban is megkapjuk – többnyire baráti áron. A minőségi alapanyagokra érdemes azonban nagy hangsúlyt fektetni, hiszen igazi sikert csak így érhetünk el.


 
Nemrég az egyik legnépszerűbb diszkont áruházlánc, az Aldi Magyarország szakemberei mutatták meg, mennyire profi módon készülnek a grillszezonra, Szik Mátyás háromszoros magyar sommelier-bajnok pedig a borválasztáshoz adott remek tippeket. A vacsorát a magas minőségű BBQ- és grillételek elkötelezett híve, a budakeszi Briquette profi csapata prezentálta.
 
Az est során kínált fogások alapanyaga és a hozzájuk ajánlott valamennyi ital kapható az áruházláncban, így bárki számára elérhető, meglehetősen jó áron.


 
Üdvözlőitalként olasz habzóbort töltenek, és a könnyed, gyümölcsös, jéghideg frizzante remek vendégvárónak bizonyul. Hozzá guacamole, humusz, padlizsánkrém és kockára vágott, fűszeres paradicsommal készült falatka érkezik, pirított pitaszeletekkel. Kellemes, laza hangulatban csipegetünk, az élmény éppen olyan, mintha a saját kertünkben üldögélnénk a barátainkkal, csakhogy itt Szik Mátyás a házigazda. Miközben fáradhatatlanul tölti tele poharainkat, a sommelier elmeséli, hogy rajong a grillételekért, és hétvégente ő maga is begyújtja a szenet otthon. 



Alig foglalunk helyet a terített asztaloknál, máris érkeznek a frissen sült finomságok. A tálakon citromkarikán és fűszereken sütött norvég lazac, édesburgonyapüré, zöldséges bulgursaláta és fűszeres grillsajtválogatás kapott helyett. Hozzá a szekszárdi Mészáros Pince fehér Suttogóját kínálják. A könnyű, nyári bor pinot blanc és cserszegi fűszeres házasítása, kiválóan passzol a felszolgált ételekhez.



A következő körben már a nehezebb húsok kerültek terítékre. Tépett kacsahúsból készült tortillatekercs, rozé kacsamell narancsos jégsalátával, marhafilé grillzöldségekkel, és mellé szószok, széles választékban: ajvár, édes csili, mustárkülönlegességek, barbecue. Szik Mátyás két bort is nyitott, biztatva bennünket a kísérletezésre. Mészárosék Suttogó-sorozatának merlot rozéja a kacsával alkotott remek párost, ám a marhahúshoz már a Vylyan Pincészet testesebb, de kirobbanóan gyümölcsös és fűszeres zweigelt-syrah cuvée bora illett.  


 
A hely kitett magáért, a személyzet remek munkát végzett. A húsok tökéletes állapotban kerültek a tányérra, mediumra sütve, ahogyan a többség szereti. A mi személyes kedvencünk a tépett kacsából készített tortilla volt, kiváló fűszerezése miatt.
 
Régóta tudjuk, hogy az egyszerű lehet nagyszerű, ám a desszertként kínált, fahéjjal és vaníliafagylalttal megbolondított grillezett ananász túltett a legmerészebb álmainkon is. A meleg és a hideg játéka izgalmas volt a szájban, az egyszerű, tiszta íz pedig igazi megnyugvást adott a korábbi fűszeres ízek után. Nincs ennél jobb édesség egy grillvacsora zárásaként, egészen biztos, hogy otthon is el fogjuk készíteni.
 
A hangulat fokozásaként házigazdánk felpattintott még egy illatos fehéret. A Danubiana Prémium Collection Irsai Olivér bora igazi vendégmarasztaló, kiváló partner a hosszú nyáresti beszélgetésekhez.


 
A vacsorán felbuzdulva másnap ellátogattunk az egyik közeli Aldi áruházba, és örömmel állapítottuk meg, hogy a kóstolt borok és a vacsorához szükséges alapanyagok valóban hiánytalanul megvásárolhatóak, így kaptunk az alkalmon, és be is szereztük a legfontosabbakat. Most már jöhet a nyár, készen állunk a fogadására!
 
 
Megjegyzés: a vacsorán az Aldi Magyarország vendégei voltunk, de a véleményünk független.
 
Fotó:
Aldi Magyarország
Barossné Koós Andrea

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)