Vissza

Szabadság Bisztró – csupa jóság

2019.08.02. | Barossné Koós Andrea
Szabadság Bisztró néven nyílt újra Ady Endre egykori törzshelye Budapest belvárosában. A vendéglátás hagyományos értékeit kortárs szellemiséggel ötvözik a historikus falak között…


Budapest belvárosában van egy épület, amely több mint 110 éve, egészen pontosan 1902 óta szolgálja a vendégeket, kényelmet és családias hangulatot biztosítva a betérőknek. A hely komoly történelmi múlttal büszkélkedhet, ez volt Ady Endre kedvenc kávéháza, de sok ismert költő, színész és művész időzött szívesen a falai között. Fénykorában az információcsere, a pezsgő szellemi élet központja volt, tündöklésének végül a kommunizmus vetett véget. Sajnos a hajdani, szecessziós pompa áldozatul esett az átalakításoknak, de az épület megőrizte eredeti funkcióját, és ma is a vendéglátás szolgálatában áll.


 
Az egykori Szabadság grand café hatalmas felújítás után, 2019 áprilisában nyitotta meg újra kapuit, hogy Szabadság Bisztró néven folytassa a régi hagyományt. A tulajdonosok hitvallása szerint szükség van a pesti forgatagba egy helyre, ahol a vendégek átélhetik a régi polgári világ hangulatát. Az étterem modern belső környezetében, finom kávét kortyolgatva nyugodtan leemelhetünk egy könyvet a polcról, hogy olvasgassunk, amíg várunk valakit, esténként pedig kellemes zenét hallgathatunk a vacsoránk mellé. A gyerekeket az emeleten külön játszósarok várja, és a kutyánkat is nyugodtan magunkkal hozhatjuk, így a nap bármely szakában eltölthetünk itt néhány kellemes órát.


 
Az ételek magas minőségét Kovács Levente séf biztosítja, aki a ZONA étterem konyhája mellett a Szabadság Bisztró vezetését is elvállata. Levente modern, fiatalos, letisztult és nem túl bonyolult bisztrókonyhát visz, nagy hangsúlyt fektetve a magyar gasztronómia hagyományaira.


 
Reggeliétlapjuk kifejezetten egyedi, mivel a magyaros választékon felül más nemzetek ételeit is megkóstolhatjuk, különös tekintettel a mediterrán, a brit vagy az amerikai vonalra.
Az ebédidő sokszor a rohanásról szól, így itt is a ZONA-ban jól működő Quick Lunch rendszert vezették be, ami remek lehetőség a heti megújulásra. Az étlapon ilyenkor a magyar ételek kifejezetten nagy hangsúlyt kapnak, az utcáról beérkező turisták nagy örömére.



Akinek viszont leülni sincs ideje, az az „elviteles pult” előre csomagolt minőségi fogásaiból válogathat: egyebek között péksütemények, kistermelői tejtermékek, joghurtalapú pohárdesszertek szerepelnek a kínálatban. Az édességekért Andrási Beáta cukrász felel, aki a méltán híres Mihályi Patisserie-ben töltött idő után a váci Desszert Szalonban, majd a Buddha-Barban látott el vezető feladatokat.
 
Több fogást is megkóstoltunk az étlapról, és szépen tálalt, kifejezetten összetett, változatos és színes volt valamennyi.


 
Látványos előételként kacsamájmousse-kupola érkezett, pisztáciatextúrákkal, valamint többfajta, pohárban tálalt hideg falatka, saláták, sonka-sajt válogatás. Főételként igazi bisztrófogásokat kaptunk, miniburgert tépett mangalicahússal, illetve tőkehalat grillezett zöldségekkel, babpürével. Zárásként sajttortából, somlói galuskából és máglyarakásból választhattunk, melyeket pohárdesszertként készítettek el. A kóstolt ízekben érezhető a profizmus, a harmónia és a friss alapanyagok iránti elkötelezettség.


 
Személyes kedvencünkké vált a sólet rántott marhapofagombóccal, valamint egy egyszerű rukolasaláta fenyőmaggal, akácmézzel és túróval.
 
Az étteremben töltött idő meggyőzött minket arról, hogy a Szabadság Bisztró a Hold utcai piac szomszédságában igazi értékeket hordoz. Sebők Manna ügyvezető remekül foglalta össze a hely lényegét: „Jót szeretnénk adni. Jó ételt, jó kávét, jó kulisszákat, jó hangulatot és jó szót”. Biztosan visszatérünk még a családunkkal, a barátainkkal, hiszen néha mindenkinek kell egy kis jóság!
 
Fotó:
Sárosi Zoltán
Fortepan

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)