Vissza
Uzsonnázz Kázmérral!
2017.03.19. | Varga Anita
Ételből-italból nem túl nagy a választék, de az is igaz, hogy ide nem elsősorban lakmározni jön az ember. Állatokkal ilyen közelségből, ilyen közvetlenséggel érintkezni kicsiknek és nagyoknak egyaránt óriási élmény. Irány a Zoo Café!
Utálom a telet. Hosszú, sötét, uncsi, egysíkú, vitaminhiányos, mozgáshiányos, élethiányos. Utálok fázni, és háromszor annyit alszom, mint amikor süt a nap, és mezítláb lehet közlekedni. Amióta gyerekeim vannak, van az a két hétvége, amikor önfeledten átadom magam én is a szánkózásnak, a hógolyóháborúknak és a hóemberépítésnek, de ennyi.
Elkezdtem kutatni, hogy mik azok az apró pluszok, amiktől kicsit gyorsabban megy az idő, amitől kicsit átmelegszik a lelkem. Így jött az ötlet, hogy munka-bölcsi-ovi után valami olyan helyre induljon el a kis családom, amit mindannyian élvezünk, korosztálytól függetlenül (van nálunk egy két és fél éves, két majdnem hatéves, és egy… khmmm… anyuka).
Mit szeretnek a kiskorúak? Játszani! Na jó, és mit szeret anyuka? Nehezen esett le a tantusz, pedig annyira egyértelmű – és rosszul alvó gyerekkel megáldott szülőtársaim egyet fognak érteni velem: KÁVÉZNI! Nagyjából hat éve bármikor, bárhol, bármilyet és bármennyit meg tudnék inni. Elkezdtem hát gyerekbarát kávézók után kutatni, és meglepően sok érdekes, egyedi helyre bukkantam. Eldöntöttem, hogy minden héten egyszer elmegyünk valahová, így a tél végére kipipálhatjuk a zárt helyeket, hogy a melegebb napokra tartogathassuk az elvárásoknak megfelelő kültéri vendéglátóegységek közös felfedezését.
Így lett közös kalandunk első helyszíne a Zoo Café.
Ahol állatok vannak, az egy kisgyerek számára rossz választás nem lehet. De ha belépsz a Zoo Caféba, és körülnézel, nem csak gyerekes családokat látsz, vannak itt szép számmal barátok, barátnők, randizós párocskák is, akik meghitten hajolnak össze egy leopárdgekkó fölött az asztalnál.
A kávézó 2014 szeptemberében nyílt, Európában elsőként, egyediként. Több mint 100 m2-en helyezkedik el, és 3 külön teremből áll. Nincs az a gyerekzsúr, első randi vagy üzleti megbeszélés, aminek a hangulatát nem dobja fel, ha egy kakadu fennhangon kiált ránk: „Szia, hogy vagy?”, vagy épp azt rikácsolja: „Szép vagy!”.
A Zoo Café olyan, mint egy kis állatkert, ahol süteményt vagy kávét is lehet fogyasztani, amíg tanulmányozod a különböző hüllők, szőrös négylábúak vagy tollas kétlábúak tulajdonságait, nem mellesleg ezek az állatok közben ott csücsülnek a tányérod szélén, mászkálnak a nyakadban, és hát bizony az is előfordul hogy odapiszkítanak a tenyeredbe. Mindezek ellenére gyengébb idegzetűeknek is merem ajánlani, már csak azért is, mert én magam is közéjük tartozom. Soha el nem tudtam volna képzelni, hogy megérintsek egy hideg vérű állatot, de eljutottam odáig, hogy kifejezetten kedvesnek találom azt a szakállas agámát, aki elaludt a kezemben, miközben a nyakát simogattam, és a másik kezemmel még a gyereket is meg tudtam etetni csokitortával. Mi már másodszor látogattunk el erre a meglehetősen fura helyre; az első alkalmat annyira élvezték a fiaim, hogy úgy kellett megzsarolni őket, hogy induljunk már haza.
A Belvárosban, az ELTE ÁJK „A” épülete mögötti egyik kis utcában található a kávézó, ebből kifolyólag tömegközlekedéssel könnyedén megközelíthető, autóval pedig, akárcsak bármelyik belvárosi hely, lutri: először konkrétan a bejárat előtt parkoltunk le, másodszor viszont sok időt vitt el, hogy helyet találjunk.
Mindenképpen érdemes előre bejelentkezni, mert a hely mindig zsúfolt. A telefonban már elmondják, hogy az asztalt másfél óráig bitorolhatjuk, ami szintén arról árulkodik, hogy népszerű kezdeményezésről van szó. Egyébiránt tényleg zseniális ötlet. Első randis helyszínnek azért, mert – azon túl, hogy sok mindent megtudhatunk választottunkról, ami más környezetben talán soha nem derül ki róla – változatosságot visz a programba, egész biztosan nem lesznek kínos csöndek közöttünk: ha nincs épp mondanivalónk a másik számára, legfeljebb úgy csinálunk, mintha a tengerimalac terelgetésével lennénk épp rettenetesen elfoglalva. Gyerekekkel pedig azért, mert végre magunkra és a kávénkra is koncentrálhatunk, amíg a kicsik feltérképezik az akváriumokban úszkáló színes halacskákat, rákokat, korallokat, a terráriumban pihenő királypitont vagy királysiklót, a tücsköt lakmározó pápaszemes gyíkokat, a ketrecekben megbújó csíkos mókusokat, vagy épp simogatják a kávézó 6 barátságos macskája közül az egyiket.
Én is csak addig tartottam a gyerekeimet az asztal körül, amíg el nem fogyasztották, amit rendeltünk, és az a jó ebben a helyben, hogy itt még ez se volt nehéz, mert közben folyamatosan hozták oda a cukibbnál cukibb fehér hasú sünöket, icipici és nagyra megnőtt teknősbékákat. Óriási élmény volt, még napokkal később is lelkesen mesélték, hogy Kázmér, a kaméleon odapiszkított nekünk, ami így leírva nem is feltétlenül hangzik olyan viccesen, pedig higgyétek el, az volt. Egyrészt a személyzet egyből ott termett, és letakarította, másrészt minden asztalon van kézfertőtlenítő, harmadrészt az én másodszülöttemnél sok finomkodóbb embert nem ismerek, mégse csinált belőle nagy ügyet: kiegyeztünk annyiban, hogy feltűrtük a pólója ujját a baleset helyszínén. Amúgy meg ez az állattartásnak szó szerint szerves velejárója; azt gondolom, aki az ilyesmiktől undorodik, az inkább csak olvassa el a cikket, és ajánlja a helyet kevésbé érzékeny ismerőseinek.
Nem tudom és nem is tisztem véleményezni, hogy ez a környezet és életmód az ottani állatokra milyen hatással lehet, nyilván az ötletgazda, illetve a NÉBIH erről alaposabban tájékozódott és meggyőződött, mielőtt a hely megnyitotta kapuit. De az egészen biztos, hogy ez egy kiváló terep arra, hogy megtanítsuk a gyerekeinknek, hogyan bánjunk az állatokkal anélkül, hogy kínoznánk őket. Másrészt pedig azt tapasztaltam, hogy ezek az állatok mind ártalmatlanok, tehát egyetlen gyerek vagy felnőtt sincs veszélyben csak azért, mert közvetlenül érintkezik velük. Mondjuk, az tény, hogy a terráriumban látszólag békésen szunyókáló vörösfarkú boa nálam kiverte a biztosítékot, de a kiskorúak teljesen nyugodtan fogadták a hatalmas kígyó jelenlétét, így nekem sem illett pánikolni.
Úgy tűnt, hogy a személyzet tagjai mind állatbarátok, odafigyelnek rájuk, minket kedvesen megkértek, hogy a fotózáshoz ne használjunk vakut, mert bántja a kis jószágok szemét. Amíg az asztalnál ültünk, folyamatosan cserélgették a nálunk tanyázó állatkákat, és mindegyikről elmondták, hogy ki ő, mi ő, mi a neve, mire kell odafigyelni vele kapcsolatban. Például hogy ne fogjuk meg a párduc- vagy a szarvaskaméleont az oldalánál, vagy hogy a hőn áhított nyuszi nem jöhet oda az asztalhoz addig, míg eszünk, mert ő nem feltétlenül szeret végig kézben tartózkodni, és a zsúfolt asztalra nem tudtuk volna letenni megpihenni. Ha kérjük, arról is szívesen mesélnek, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az adott kisbarát.
Ételből-italból nem túl nagy a választék, de az is igaz, hogy ide nem elsősorban lakmározni jön az ember. A süti átlagos, a kávé szintén, de a limonádé például minden alkalommal meggyőzte az én válogatós utódaimat is. Van még melegszendvics, piadina és nachos is, amit mi, édesszájúak nem próbáltunk, de úgy tűnt, ízlik a gyerekeknek.
Állatokkal ilyen közelségből, ilyen közvetlenséggel érintkezni óriási élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A már említett apró higiéniai malőr, a tücsköt falatozó pápaszemes gyík és a bólogatós szakállas agáma pedig azóta otthon sztorizgatva is mosolyt csal az arcunkra. Ha egy kellemes, napsütéses tavaszi délelőttön támad kedvünk állatokat simogatni, menjünk állatkertbe vagy vadasparkba, de rossz idő esetén irány a Zoo Café!
A szerzőről bővebben itt olvashatsz: Anita és az élet
Fotó:
Bárdosi Márk
