Vissza

Parmezános rudak oregánóval

2019.07.08. | Klich Zsuzsa
Ez aztán a tökéletes borkorcsolya! Fűszeres, omlós, és bármilyen bor mellett megállja a helyét…
 


Ez a süti nemrég egy lakodalom sztárja volt, és a vendégsereg imádta. Viszonzásképpen megkapjuk majd egy „élő torta” receptjét az örömanyától, ha a nagy nap után sikerült kifújnia magát. Addig is nézzük, hogyan készül ez a parmezános-zöldfűszeres ropogós.


 
Hozzávalók:
  • 20 dkg finomliszt
  • 10 dkg hideg vaj
  • 1 tojás
  • 1 csapott teáskanál só
  • néhány tekerésnyi fekete bors
  • 1 evőkanál szárított oregánó
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 4 evőkanál nagyon hideg víz
  • 1-2 evőkanál szezámmag



Elkészítés:

1. A lisztben elmorzsoljuk/robotgéppel morzsásra keverjük a hideg (!) vajat.

2. Beledobjuk a tojássárgáját, tekerünk hozzá egy kevés borsot, sózzuk, és mehet hozzá az oregánó is.

3. Reszeljük hozzá a parmezánt, és miközben tovább keverjük, mehet hozzá kanalanként a hideg víz is.

4. Ha minden mindennel szépen elkeveredett, gyorsan összeforgatjuk a tésztát, bucit formázunk belőle, és legalább egy félórára hideg helyre tesszük pihenni. (Akár másnap is dolgozhatunk vele tovább.)



5. Nyújtsuk ki lisztezett munkalapon nagyjából fél cm vékonyra. Először makacsnak és ellenállónak tűnik, sőt még töredezni is próbál, de amint egy picit melegszik a kezünktől, sokkal engedelmesebb lesz! Ennek ellenére ne fogdossuk sokat, az a jó, ha nem puhul túl a tészta!

6. A tésztából vágjunk egy éles késsel hosszabb-rövidebb rudakat (ki ahogy szereti), és fektessük őket egymás mellé egy kikent/sütőpapírral bélelt tepsibe. (Szellősen rakjuk őket, mert megnőnek. Inkább süljön 2-3 adagban.) Kenjük meg a rudacskákat enyhén felvert tojásfehérjével, utána bőkezűen szórjuk meg szezámmaggal.



7. 175 fokra előmelegített sütőbe toljuk, középső bordamagasságon kb. 13-15 percig sütjük.

Nem lesz nagyon nagy adag, de nem is szabad belőle mértéktelenül sokat enni. Apránként, lehunyt szemmel majszoljunk minden falatot, és töltsük hozzá pohárba a kedvenc borunkat. Kipróbálhatjuk borsmentás-citromfüves vagy akár bodza- vagy meggyszörppel, úgy is nagyon finom.
Készíthetünk belőle akár nagyobb mennyiséget is, nem kell aggódni, ha marad belőle (általában nem szokott), elég sokáig friss marad.



Megjegyzés: a recept Stahl Judittól van, nagyjából 15 éve készítjük rendszeresen.

Hulladékhasznosítási tipp: ne vegyünk előre lereszelt parmezánt. Egyrészt a zacskó fölöslegesen növeli a háztartási hulladékot, másrészt ha megvesszük egy darabban, és otthon, frissen reszeljük, sokkal finomabb.
 
:
Fotó:
Klich Zsuzsa

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)