Vissza
Iszunk

A kaméliadzsúsz

2017.11.14. | Bőti László
Közeleg a tél. A természet begubózik, az emberek fázósan húzzák össze magukat a hidegben. Van azonban, aminek ilyenkor jön el igazán a szezonja. Egy közülük a kamélia, ami – bár kevesen tudják – szinte mindannyiunk hétköznapjaiban megjelenik…
 

Elsőre talán nem is gondolnánk, de a színpompás virágokat hozó kamélia bizony nemcsak a szemet, de Camellia sinensis névre hallgató változata levelein keresztül bizony a nyelvet, és sokszor a lelket is gyönyörködteti. Ez a növény adja ugyanis a világszerte milliók számára nélkülözhetetlen ital, a tea alapanyagát.


 
Nem holmi cserepes dísznövényről, hanem megszámlálhatatlanul sok alfajjal rendelkező, szívós, vadon akár több száz évig is élő, terebélyes fává cseperedő növényről van szó, melyet a leveleiért termesztenek. Eredendően Dél-Kínából származik, szereti a magas hegyek párás időjárását, és bár alkalmas ültetvényes termesztésre, a legmélyebb és legkomplexebb ízeit akkor tudja igazán megmutatni, ha szinte háborítatlanul, önálló faként nevelkedik. Ez esetben sokszor spontán kereszteződik a környéken található társaival, újabb, eltérő ízvilágú leveleket növesztő alfajokat létrehozva, hogy aztán az élelmes helyiek felfedezzék, feljegyezzék és természetesen feldolgozzák mindazok örömére, akik szeretnének egy kicsit jobban elmélyedni a teák világában.


 
Van hová fejlődnünk, hiszen nemcsak az egyes főzetek íze, de elkészítési módjuk, a fogyasztásukhoz kapcsolódó szokások is meglehetősen eltérőek, érdemes kicsit mélyebbre ásni, hogy kiválaszthassuk a számunkra leginkább szimpatikusat. Az első lépések megtételéhez szeretnénk most némi segítséget adni az alapvető, elérhető, széles körben ismert kínai, ízesítetlen, feldolgozási módjukban különböző teafajták bemutatásával.


 
A rügyek esszenciája: a fehér teák
 
Különleges, korábban az átlagember számára elérhetetlen fajtáról van szó, mely akár a zsengeség szimbóluma is lehetne, ugyanis készítéséhez szüretkor csak a rügyeket, illetve az alattuk található legfiatalabb leveleket gyűjtik be. (Teaszüretet tavasszal és ősszel tartanak.) Ezeket aztán sem oxidálódni, sem pedig fermentálódni nem hagyják, mindössze egy, a tartósításukat szolgáló szárítási procedúrán esnek át.
 
Az origó: a zöld teák
 
Útja elején minden valódi tea (tehát a rooibos, a mate stb. nem!) zöld levélként kezdi az életét, és a későbbi feldolgozási folyamatok döntik el, hogy mi lesz a végtermék. A zöld teák esetében a „beavatkozás” nem drasztikus, a levelek mindössze egy, a felületükön minimális, úgynevezett enzimetrikus oxidációt eredményező sodrási-törési folyamaton esnek át. Ekkor nemcsak az illat- és ízviláguk tárul föl – ami bizonyos fajtáknál a szájban hosszan megmaradó, muskotályos, élénken savas is lehet –, de mindez konzerválódik is addig, amíg vízzel ki nem oldjuk azokat.


A fekete sárkány: a wulong teák
 
A zöldekkel ellentétben esetükben már a baktériumok is munkába lendülnek, és fermentálni kezdik a tealevelet, kialakítva rajta a típusonként változó barnás mintázatot. Ízviláguk ennek megfelelően a könnyedtől a teltig terjedhet, ami jól mutatja, hogy igen változatos fajtáról van szó, melyek között vannak olyanok is, amiket szándékosan illatos fák füstjén szárítanak. A kínai teákban igazán jártas teaboltosok azt is pontosan tudják, hogy a különböző problémákra, így a megfázásra, ízületi fájdalomra vagy épp a kóros álmosságra melyek a legmegfelelőbb fajták.
 
A nagy öregek: a puer teák
 
Ha boros párhuzamot kellene vonni, akkor azt mondanánk, hogy ők a teavilág testes vörösei. Az előzőeknél nagyobb mértékben fermentált, egyúttal korongokká préselve érlelt teákról van szó, melyeknek további két alfaját különböztetjük meg. Létezik élő, kínaiul sheng puer, valamint irányított erjesztéssel, nagyipari szemlélettel készülő shu puer. Mindkét verzió ízvilágára a nagyobb test és a mélyebb érzetek jellemzőek, eltérés a kifinomultságukban és az eltarthatóságukban van. Ez utóbbi igencsak fontos szempont, hiszen egyes minőségi, megfelelően tárolt puerkorongok már tíz-húsz év alatt is megsokszorozhatják az értéküket.


 
Az Earl Grey alapja: a fekete teák
 
A tévhittel ellentétben ők is ugyanazon a teafán kezdik pályafutásukat, mint a többiek, viszont sokkal erőteljesebb oxidációs folyamaton mennek keresztül. Ennek során nemcsak a színük, de a beltartalmuk is megváltozik, antioxidánsaik és eredeti ízjegyeik nagy részét elveszítik, cserébe viszont kakaós, fűszeres, robusztus ízjegyeket vesznek fel. Gyengébb minőségű verzióik sokszor szolgálnak az olyan ízesített teák, mint a jól ismert Earl Grey alapjául.


 
Hogy kedvenc teázónk névadó mestere, Zhao Zhou szavait idézzük: Menj, igyál teát!

A fotókat a Zhao Zhou teaház engedélyével használtuk.
 
Fotó:
facebook