Vissza

Bordzsungel Düsseldorfban

2016.03.24. | Szabó Edit
Sikerrel zárult az idei ProWein

A magyar részvétel rendkívül aktív volt az idei vásáron. Közel negyven hazai borászat érkezett kiállítóként Düsseldorfba…
 
A jó két évtizedes múltú ProWein talán a legnagyobb szabású nemzetközi szakmai rendezvény, ahol a nagyvilág bortermelői és kereskedői találkozhatnak. A dinamikusan és folyamatosan bővülő vásáron idén már százhuszonhat(!) országból érkezett ötvenötezer potenciális vásárló mustrálgatta az ötvenkilenc nemzetet képviselő hatezerkétszáz kiállító borait és párlatait.

Hogy milyen mértékben nő az érdeklődés és a forgalom, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy idén áprilisban az ázsiai testvérrendezvényt is megszervezik (ProWein Asia), Sanghajban  pedig már negyedszer nyit ki novemberben a ProWein China.

A rendezők a kiállítás idejére szervezett szokásos kóstolókon, bemutatókon, mesterkurzusokon és egyéb kísérőprogramok kívül arra is ügyelnek, hogy a rengeteg külföldi vendégnek legyen mit kezdenie magával a vásárváros esti zárása után. Az idén tízéves ProWein Goes City épp azt szolgálja, hogy a borkedvelők a légkondicionált csarnokok jól ismert bordzsungeléből kiűzettetvén Düsseldorf városában is kiismerjék és jól érezzék magukat koncerteken, kiállításokon, tematikus vacsorákon – vagy éppen csak az utca forgatagában.

Már aki olyan szerencsés, hogy kap még szállást a városon belül. A vendégek többsége ugyanis kénytelen a környező települések kényelmes szállodáival beérni, ami – lássuk be – nem is olyan kellemetlen az egész napos nyüzsgés után. Mert a ProWein temérdek programja még a gyakorlott vásárlátogatóknak is alaposan feladja a leckét.

A Champagne Lounge-ban a tradicionális termelők mutatták be a klasszikus gyöngyöző italok sokrétűségét, a FIZZZ-Lounge pedig nevéhez hűen a bárok nemzetközi világának legújabb csillagaival, a könnyű koktélokkal ismertette meg a látogatókat. De kóstolhattunk söröket, tanulmányozhattuk a bortermelés és a bormarketing leginnovatívabb ötleteit, sőt még a csomagolás és a formatervezés legújabb trendjeiből is kaptunk egy kis ízelítőt.

A vásárlátogatás első kötelező programpontja sokak számára a nemzetközi kóstolózóna meglátogatása, ahol a Mundus Vini nemzetközi borverseny díjnyertes tételeit lehet megízlelni. Örömmel tapasztaltuk, hogy a válogatottan izgalmas francia pezsgők, európai, amerikai és ausztrál borok között fel-feltűnik egy-egy ismert magyar címke, és az ott kóstolgató nemzetközi borszakemberek, kereskedők elismerően nyilatkoznak a nagy aranyérmet nyert 2013-as Tornai Top Selection Nagy-Somlói Traminiről vagy a Hétszőlő Szőlőbirtok 2008-as évjáratú 5 puttonyos aszújáról.

A magyar részvétel nem mellesleg rendkívül aktív volt az idei vásáron. Közel negyven hazai borászat érkezett kiállítóként Düsseldorfba, közülük huszonketten a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága által szervezett közösségi helyszínen, míg a szekszárdi Vida Birtok, a villányi Vylyan Pincészet, a tokaj-hegyaljai Szent Tamás és az egri Kovács Nimród Borászat a német kereskedőjük által szervezett Ungaricum standon, a Disznókő Szőlőbirtok a hagyományok szerint a Quinta do Novallal közösen állított ki, a Tokaj Kereskedőház, a Vesztergombi Pincészet, Dúzsi Tamás Pincészete és a 25 fiatal termelőt tömörítő Happy Hungarian Wines pedig önálló standon mutatkozott be.

„Szerintem az idei vásár minden eddiginél sikeresebb” – mondta Bai Edit, a Dereszla Pincészet főborásza, aki szívesen töltött natúr eszenciát is az érdeklődők poharába. A szakembertől megtudtuk, hogy több kereskedőnek évek óta ezen a helyen adnak randevút, az érdeklődők szinte óránként váltják egymást, és egyre több sikeres üzlet köttetik a düsseldorfi vásáron. A kiállítók többsége ezt a stratégiát követi, látható volt, hogy a Füleky Pincészet, a Hilltop Neszmély és a St. Andrea Pincészet körül is nagy a nyüzsgés.

Régóta tudjuk, hogy a borok kóstoltatása önmagában már nem elég a sikerhez, nem elég jelen lenni, látszani is kell, ezért a kiállítók többsége izgalmas workshopokat, mesterkurzusokat szervezett a látogatóknak. Élmény volt megízlelni a Drappier még mindig vibrálóan izgalmas, érlelt jegyek tömkelegét felvonultató 1976-os pezsgőjét, de nem kóstolhatunk minden nap évjáratos portóikat, bordeaux-i bioborokat sem. A mesterkurzusok megtartására gyakran ismert, jó nevű Master of Wine-okat, boros szakembereket kértek fel a szervezők. A magyar kóstolózónánál a hazai szakemberek mellett Demetri Walters, Marcus del Monego és Elizabeth Gabay tartott prezentációt. A tavalyi rossz tapasztalatok után öröm volt látni, hogy a kóstolással egybekötött előadások iránt mindig komoly az érdeklődés. Az Ungaricum standon folytatódott a tavalyi sikersorozat, Markus Berlinghof és Caro Maurer Master of Wine magyar fajtákról szóló előadása sok szakembert, kereskedőt vonzott.

A magyar kiállítók szinte egységesen arról számoltak be, hogy a standnál kóstoló vendégek többsége a magyar szőlőfajtákból készült borokra, a furmintra, a hárslevelűre, a kékfrankosra, a kadarkára és az ezekből készült házasításokra volt leginkább kíváncsi. „Úgy tűnik, nincs más út: a magyar borászoknak furmintból és kékfrankosból kell világszínvonalú borokat készíteniük” – nyilatkozta Kovács Nimród egri borosgazda, de Vida Péter, szekszárdi termelő is örömmel nyugtázta, hogy megtörni látszik a bikavért sújtó átok. A színvonalas, kékfrankosalapú házasításról sokan nyilatkoztak elismerően.
 
Az idei ProWein tehát egyértelműen sikeresnek mondható, és nemcsak a magyar kiállítók körében. A felmérések szerint minden második kiállító új beszerzőkre talált. „A számok egyértelműen mutatják, hogy ágazatunkban a ProWein a legfontosabb üzletkötési platform a világon” – állapította meg Hans Werner Reinhard, a Messe Düsseldorf ügyvezetője.
 

















 

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)