Bortúrázzunk Budapesten!

2017.06.29. | Szabó Hajnalka
Egy hét múlva, július 6-án itt a második Budapesti Borbár Túra! A főváros harmincnál is több borbárja jó falatokkal, izgalmas zenei kínálattal és fantasztikus borokkal várja az érdeklődőket. Ja, és itt lesznek a borászok is…
 

Sokféle borkedvelőt ismerünk. Vannak, akik szívesen kóstolnak meg olyan borokat, amit korábban még soha, és vannak, akik mindig a jól bevált fajtákat kortyolgatják. Tudunk olyanokról, akik sportot űznek belőle, hogy minél kisebb, családi pincészeteket fedezzenek fel, míg mások az ismertebb, jó nevű borászok boraira esküsznek. Vannak, akik nyáron csak a könnyű fehéret kívánják, de vannak, akik bármilyen évszakban vörösbort isznak. Egyesek szájtátva hallgatják a borászok sztorijait és a kulisszatitkokat, mások meg jól elücsörögnek egy pohár borral egy félreeső asztalnál beszélgetve. Vannak, akik kifejezetten egy borvidék borait szeretik, de olyanok is, akik egy este több borvidék kínálatát is felfedeznék. Van egy jó hírünk: július 6-án, a Budapesti Borbár Túrán mindannyian megtalálhatják a számításukat, hiszen ahogy a borkedvelők, úgy a borbárok és a magyar borok is rendkívül változatosak.



Pár éve még csak ízlelgettük a szót: borbár… Aztán azt vettük észre, hogy egyre-másra új helyek nyílnak, ahol kiemelt figyelmet kapnak a borok, hozzáértő személyzet tölti poharunkba az izgalmas tételeket. Megszerettük hamar ezeket a helyeket, amelyekből mára harmincnál is több van Budapesten, és valljuk be őszintén, nemigen tudnánk felsorolni az összeset. Szerencsére a szervezők az idén is segítségünkre siettek, és egy könnyen forgatható programfüzetbe, valamint a www.borbartura.hu oldalra összegyűjtötték nekünk, hogy hová érdemes ellátogatnunk. A borrajongók jövő csütörtökön 16 és 22 óra között 28 borbárban ismerkedhetnek a magyar borok sokszínűségével, de a helyek gasztronómiai kínálata, élő zenés fellépések és dj-k is tovább színesítik a képet.



Az idén másodszor megrendezésre kerülő Budapesti Borbár Túrán az alapkoncepció ugyanaz, mint tavaly volt: nincs belépő, nincs kötelező pohárvásárlás, mindenki a saját fogyasztását fizeti. Vannak azonban újdonságok is. Az egyik az, hogy a tavalyitól eltérően az idén nem borvidékeket, hanem egy-egy vidék borászközösségét látják vendégül a borbárok, így találkozhatunk például a Magna Mátra vagy a Balatoni Kör képviselőivel. Új programelemként az Imagine Budapest tematikus városnéző túráira is jelentkezhetünk, és egy könnyű városi séta keretében megismerhetjük a borhoz kapcsolódó építészeti és kulturális emlékeket. Figyelem, a séták ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek, és a korlátozott férőhelyek miatt érdemes sietni!



Ha van kedvenc borvidékünk, akár előre is megtervezhetjük a túránkat, de készüljünk fel rá, hogy az este folyamán ez a terv úgyis borul... Ha például rajongunk a tokaji borokért, akkor kezdjünk a Kadarkában, ahol mádi borászokkal randevúzhatunk, folytassuk a Pohárszék borbárban, ahol Tállya lesz a vendég, a tarcali borászokkal a VinoWonkában találkozhatunk, a Tokaj Y Generáció borait a Vinopiano borbárban kóstolhatjuk, míg a Képzeld el!-ben a Tokaji Borászok Asztaltársasága vár bennünket. Magát a borvidéket ennyi idő alatt biztosan nem tudnánk bejárni, de öt borbár talán éppen belefér az esténkbe, és a jobbnál jobb borok mellett számtalan érdekességet, történetet meghallgathatunk a jelenlévő borászoktól.



A szervezők, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség nem titkolt célja, hogy felhívják a figyelmet a borvidékek szépségeire. Érdemes a nyaralást összekötni egy borvidéki kirándulással, jó ellátogatni a pincészetekhez, és a bort ott kóstolni, ahol megszületett. Bortúrázni nagyszerű, így mi is reméljük, hogy a Budapesti Borbár Túra sokak kedvét meghozza majd a vidéki kiruccanásokhoz, de addig is élvezzük, hogy egy estére a helyünkbe jönnek a hegyek.
 
Fotó:
Wendl Péter - honlap

címkék

ausztria (4) badacsony (10) balaton (55) balatonfüred csopaki borvidék (4) bikavér (16) bio (9) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (259) borász (5) borbár (22) borfesztivál (23) bori mami (5) boriskola (4) borkorcsolya (19) borkóstoló (7) borshanta (11) borterasz (7) borteszt (36) bortúra (15) borvacsora (11) borverseny (10) bott pince (25) bottszerda (21) budapest (165) cava (7) CEWI (11) csirke (6) csokoládé (8) cukrászda (11) demeter zoltan (4) édes (45) édes szamorodni (5) eger (27) egészséges (4) étterem (109) etyek (8) etyeki kúria (7) fehérbor (12) fesztivál (26) franc&franc (4) frittmann (4) furmint (44) furmint február (6) gizella pince (5) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (10) habzóbor (4) hárslevelű (8) heimann (4) húsvét (7) interjú (59) kadarka (11) karácsony (13) kávé (37) kavezok (8) kékfrankos (7) kéknyelű (5) kenyér (4) koktél (9) kóstoló (53) kovács nimród winery (6) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (5) london (8) mád (10) magnamátra (10) mátra (27) michelin-csillag (6) monyo brewing co (4) mór (5) művészinterjú (9) nyár (9) nyaralás (4) olaszország (11) olaszrizling (13) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (7) pálinkaverseny (6) pannonhalma (6) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (7) pezsgő (42) piac (13) pinot noir (7) pofonegyszerű (4) portugália (6) programajanló (26) rácz jenő (4) rajnai rizling (6) recept (90) rozé (25) saláta (6) sauvignon blanc (6) somló (8) sommelier (8) soproni borvidék (8) sör (38) sós (41) spanyolország (7) specialty kávé (8) st andrea (6) sütemény (20) süti (13) svét (12) szakácsverseny (4) szekszárd (20) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (8) tállya (5) támogatott írás (6) tarcal (8) tavasz (7) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (5) tészta (4) tokaj (83) tokaj-hegyalja (38) tokaji aszú (18) tudnivalok (4) utazás (17) vacsora (8) verseny (9) villányi borvidék (30) vörösbor (9) vylyan (8) zenit (4)