Vissza
Egy legenda fia
2016.06.08. | Burai László
Minden borvidéknek megvan a saját bejáratú legendás borásza. A nehezen megközelíthető, sokszor ellentétes megítélésű, nagy természet, akit azért mindenki elismer, ugyan sokszor csak a háta mögött.
Eger egyik ilyen borásza kétségkívül Bukolyi László volt, a Nagy-Eged-hegy újrafelfedezését sokan az ő nevéhez kötik, és olyan referenciaborok kerültek ki a pincéjéből, amiket a mai napig is sokan emlegetnek. A Gróf Buttler birtok 2009-es eladása óta azonban teljesen felhagyott a borászattal, sokunk nagy sajnálatára. A pince eladása és a szakítás körülményei azóta is sok érdekes történetet szültek, de lassan mindenki elfogadja a tényt, hogy olyan borokat többet nem kóstolhat. Szerencsére a fia, Bukolyi Marcell a borász pályát választotta, és néhány évnyi külföldi tanulmány után 2011-ben végre elkészítette első önálló évjáratát. Jól sikerült a bemutatkozás, a legtöbb tétel pillanatok alatt elfogyott, köszönhetően annak, hogy tiszta, érthető, mégis komolyságot is felmutató borok voltak ezek. Bár nem a saját területéről jöttek a borok, hiszen azokat a Gróf Buttler használhatja még egy ideig, mégis sikerült egyedik karaktert felmutatni, és már az első évjáratban olyan márkákat alkotni, mint a remek ár-érték arányú Eger cottage, vagy a Kisfiam cuvée.A napokban alkalmam nyílt az aktuális borokat megkóstolni, ráadásul Marci is mesélt arról, hogy hol áll most a pince, merre tartanak, mik a terveik. Elsőként a fehér bisztróborral, az Eger cottage legfrissebb évjáratával, a 2015-össel kezdtünk, ami ezúttal rajnai és tramini házasítása lett. Bár a romantika mást diktálna, Marci elismerte, hogy a házasítási arányoknál nála sokszor a tartályok mérete is befolyásoló tényező. Szerencsére a boron egy pillanatra sem érződik, hogy bármilyen kompromisszum szülte volna. Visszafogott illattal nyit, idővel fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, alma, citrusfélék kerülnek, mellettük virágzó gyümölcsfák hangulata. A korty közepes méretű, arányos, de határozott savakkal, zöldalmás, édesfűszeres jegyekkel. Tiszta, jó idomú, nagyon kellemesen iható bor, ebben az árkategóriában pedig ez nem mindig adott. Szóba került az egri csillag kérdése is, ami a jelenlegi a korlátozott fajtaválaszték miatt nincs a kínálatban, de az idén telepített összesen 4 hektárnyi hárslevelű és furmint termőre fordulása után akár meg is valósulhat.
A Riesling 2015 következett a sorban, ami a borász kedvenc fehér fajtája – ez már az első évjáratban is kiderült –, a 2011-es rajongásig szerethető bor volt. A friss verzió pár hete van csak palackban, ez érződik még rajta, de az alapjai most is rendben vannak, biztos, hogy még szebb lesz. Már most is egy feszes, üde, lendületes bor jó arányokkal és tiszta aromatikával, kis idővel a részletek csak vonzóbbak lesznek.
Még egy fehérbort kóstoltunk, a 2015-ös traminit. A szüretkor azonnal a présbe kerül, nem ázik héjon, így a traminiknél klasszikusnak nevezhető buktatót, a túlzó parfümösséget ügyesen kerüli el: pont csak annyi marad belőle, amennyi meg bőven belefér. Így illatban a finom rózsaolajos jegyek mellett őszibarack és alma is szóhoz jut. A krémes kortyban felsejlik egy kis maradék cukor, a sav kevesebb, mint a rieslingnél, de tartást ad. Édes tónusú a bor, ízben érett gyümölcsök, őszibarack és édesfűszerek mutatkoznak. Az alkohol érezhető a korty végén, de az összképet nem befolyásolja.
A sorban következő tétel a vörös Eger cottage 2014-es volt, ami ezúttal csak kékfrankosból készült. Az évjárat miatt alacsonyabb elvárásokkal kóstoltam, de meglepetést okozott. Az illat hűvös, főleg meggy és meggymag határozza meg, de a korty sokkal kerekebb képet mutat. Jó arányok, nem túlzó savak, egyenes, csupa gyümölcs bor, finom fűszerességgel. Ebből tényleg gond nélkül elfogy egy palack, és azt is megtudtuk, hogy vannak komoly rajongói a bornak, akiknél szinte minden nap nyílik egy ilyen palack.
A Kisfiam cuvée 2013 akár bikavér is lehetne, tervben is van egy könnyedebb, fiatalosabb bikavér a pincénél, de a Kisfiam egyelőre marad, főleg azért, mert a név augusztustól már nem a borászra vonatkozik majd. A kékfrankos teszi ki a házasításban a felét, a többit 25% cabernet franc, 20% merlot és 5% pinot noir adja. Egész komoly illattal nyit, érettebb gyümölcsök, cseresznye, meggy, szilva, némi hordófűszeres édességgel, vonzó kompozíció! A korty arányos, minden a helyén, a tannin is finom, hozza az illatban ígérteket – ez egy egész komoly bor, de még bőven a jól ihatóság határán belül.
A 2013-as bikavér válogatás már más liga. Összetett, fiatalos illat, gazdag gyümölcsösség: friss málna, meggy, némi étcsokoládé, és ahogy nyílik, egyre intenzívebb. Instant szerelem... Kerek a korty, arányos, élő savak, a tannin is rendben, nem tapad, nem túlzó. Jó érzékkel elkészített bor, mindenből van benne, de semmi sem sok. Ez is fiatal még, helyenként egy-két sarok még kerekedhet, de már most is klassz bor, mi lesz belőle pár év múlva?!
A Nagy-Eged-hegy nem maradhatott ki, innen egy 2013-as kékfrankos superior került a sor végére. Elsőre furának tűnt, hogy a kínálatban magasabbra értékelt, mint egy bikavér, de kóstolva teljesen egyetértettem. Mély, sűrű illat, inkább sötét, erdei gyümölcsök és édesfűszer. Komoly, de benne rejlik a bujaság is. Nagyobb a test is, a savai kerekek, szépen belesimulnak a krémes kortyba. Finom tannin, intenzív gyümölcsösség szilvával, áfonyával, fahéj, szegfűszeg. Sokáig szálazható, emellett már érdemes egy pillanatra megállni és odafigyelni, hogy mi került a pohárba.
Átgondolt. Ez a szó járt a fejemben hazafelé. A kóstoló alapján egyértelműen nem kell aggódnunk, hogy kiemelkedő Bukolyi-borok nélkül maradnánk, a tételek úgy készülnek, hogy van mögöttük hosszú távú koncepció, így az izgalom még jó pár évre garantált!
ps: korrektorunk jelezte, hogy aránytalanul sok a cikkben az "arányos / jó arányú" kifejezés. Igaza van, de a borok tényleg ilyenek :)
Fotó:
Borsmenta
-
honlap
