Vissza
Iszunk

Etyeki bor nyerte a Borsmenta rozétesztjét

2019.07.02. | Szabó Edit
A nyár slágere még mindig a rozé, ezért a Borsmenta tesztjén is megnéztük, milyen borok szerepelnek az idei kínálatban. Az első helyen etyeki, a másodikon mátrai, a harmadikon kunsági bor végzett. Lássuk a részletes értékelést…


Minden évben temetjük, aztán végül kiderül, hogy megint több fogyott belőle, mint tavaly. Bevalljuk vagy sem, szeretjük a rozét, és főként azért, mert így nem kell eldönteni, hogy vöröset igyunk, vagy fehéret. Az üde korty jólesik bármikor, de legjobb mégis meleg nyárban, nagy pohárból, jól lehűtve, hogy ujjunkkal szívecskét rajzolhassunk a pohár párás falára. Furcsamód úgy tűnik, a nők gyakrabban választják. Talán mert ez áll jól a szemükhöz. Nem statisztika ez, inkább tapasztalat. Egy biztos, és ezt már számadatok is bizonyítják: az utóbbi években egyre erőteljesebben hódít a rozé.



A boros történelem komoly tudósai szerint a rózsaszín bor őshazája Franciaország, ezen belül is Provence, ahol már a 17. században ki lehetett próbálni, hogyan passzol színben a legdivatosabb női viseletekhez. Innen indult el aztán világhódító útjára, de hozzánk valahogy csak nem akart megérkezni. Néhányan ugyan tudni vélik, hogy a 70-es években volt már rozé errefelé, de talán mégis jobb lenne arra nem emlékezni.

Aztán fordult egyet a világ, és úgy esett, hogy a rozéborok legnagyobb nemzetközi seregszemléjén, a Le Mondial du Rosén 2009-ben taroltunk egy kicsit. 21 ország 700 bora vett részt a versenyben, és a kiosztott 45 aranyéremből négy került magyar termelőhöz. Hármat a szekszárdi Dúzsi Tamás, egyet pedig a szigetcsépi Gál Szőlőbirtok és Pincészet hozott haza.

A siker azóta is töretlen, a komoly borászok vállukat megvonva, csendes megadással fogadják el, hogy az idén újra néhány hektóval többet követel belőle a piac, a közönség pedig boldog derűvel fedez fel újabb és újabb tételeket a szupermarketek, borkereskedések polcain.



Honnan jön a szín?

De mi vajon a rozé titka? Mitől lesz ilyen észvesztően rózsaszín? Nem, nem attól, hogy a borász a titkos laboratóriumában összeönti a vöröset a fehérrel. Ez a megoldás, ha mégoly vonzó is, Magyarországon szigorúan tilos. Nálunk a rózsaszín ötven árnyalatából maga a szőlő választja ki, hogy milyen szeretne lenni. A színanyag ugyanis a szőlőbogyó héjában bújik meg, és azt áztatással lehet onnan előcsalogatni.

A borász a rozé készítésekor kétféle eljárás közül választhat. Az egyik az, hogy leszedi a szőlőt a teljes érés előtt, aztán áztatja a héján egy darabig, majd a must acéltartályba kerül, ahol irányított erjesztéssel néhány héten belül megszületik a bor. A másik az, hogy érett bogyót szüretel, és csak néhány órát áztatja héjon a gyümölcsöt, hogy minél kevesebb színanyag oldódjon bele a mustba. Innentől az eljárás már ugyanaz, mint az előzőnél, a rozét ugyanis nagyon ritkán teszik hordóba. Megesik, de nem jellemző. Magyarországon kevésbé kedvelt a sűrűbb, gazdagabb provence-i változat.



Annál jobb, minél idősebb?

Határozottan nem! A rozé frissen jó, válasszuk mindig a legfiatalabbat, örüljünk a lendületes, energikus kortynak, a vibráló savaknak, és semmiképpen se tartogassuk. Iszogathatjuk tisztán, de fröccsnek is tökéletes, a rozé nem haragszik a szódáért, sőt.

Miből készül?

Mifelénk leggyakrabban kékfrankosból, de a kék szőlők többsége ízletes rozét ad. Szeretjük a merlot-ból, a cabernet franc-ból, a cabernet sauvignonból készült rozét és ezek házasításait, de annak is örülünk, ha a kadarka, a pinot noir vagy a syrah rózsaszín változata kerül a poharunkba. 

Hogyan kínáljuk?

Fehérboros pohárban, 8-10 fokra hűtve a legjobb. Nyáron lehet hidegebb, amikor felszolgáljuk, mert néhány perc alatt felmelegszik, és akkor már nem olyan hűsítő a korty.

Mi a rozé ismérve?

Az, hogy az ember az első pohár elfogyasztása után nem tud szabadulni a gondolattól, hogy inni kellene egy másodikat. Az idézett mondat magától Dúzsi Tamástól, a rozékirálynak is nevezett szekszárdi termelőtől származik, és mélyen egyetértünk. Ez az üde, könnyű, gyümölcsös bor a hétköznapok fűszere, kár lenne lemondani róla.



A tesztről

A minősító kóstolóra 15 borászat 18 bora érkezett be a Boriroda Borbárba, ebből 5 a Kunsági, 3 a Mátrai, 2 az Etyek-Budai borvidékről, Szekszárd, Villány, Mór, Balatonboglár, Tokaj, Pannonhalma, Eger és Balatonfüred-Csopak 1-1 borral szerepelt a megmérettetésen. A legjobb 5 közé egy etyeki, két mátrai és holtversenyben két kunsági bor került.

(Megjegyzés: az alábbi lista a teszten résztvevő újságírók átlagpontszámai alapján készült, nem minden ponton egyezik a cikkíró véleményével.)
 
Az ötödik – Bárdos és Fia Pincészet: Rosé (kékfrankos-pinot noir) 2018



A családi vállalkozás 1999 óta működik a Mátrai borvidéken. A nagyrédei pincében apa és fia nagy egyetértésben dolgozik, elhivatottságukat egy sor nemzetközi elismerés is bizonyítja. Ez a boruk legutóbb Cannes-ban, a Le Mondial du Rosé 2019 versenyen nyert ezüstérmet. Édes tónusú illatában a nyár eleji erdők világát idéző vadmálnás, virágporos, lépes mézes karaktert ízben finom, meggymagos kesernye ellenpontozza, így a korty nem édes, hanem kissé fanyar, kifejezetten üdítő. Vannak, akik csak ezért a borért autóznak el időről időre a Mátrába. Megértjük.

A negyedikek – Gál Szőlőbirtok és Pincészet: Rosé (kékfrankos) 2018, Szentpéteri Borpince: Néró Rosé Válogatás 2018



Noha azonos borvidékről származnak, két ennél különbözőbb rozét el sem tudunk képzelni. Egyvalamiben azonban megegyeznek: mindkettő rendkívül kellemes, üdítő, szerethető. A Gál Szőlőbirtok és Pincészet családi vállalkozásként működik Szigetcsépen. A szőlőterületeket a férj, Gál Csaba, a pincemunkákat a feleség, Gálné Dignisz Éva felügyeli, de már Zsuzsa lányuk és Csaba fiuk is bekapcsolódott a munkába. Kékfrankosból készült rozéjuk enyhén édeskés, fűszeres, piros bogyós gyümölcsös aromatikával hódít, és az erjedéskor keletkezett szén-dioxid megőrzésével tették a szokásosnál még frissebbé.



Akárcsak Bárdoséknál, a Kiskőrösön működő Szentpéteri Borpince is apa és fia birodalma, idősebb és ifjabb Szentpéteri Attila viszi az alföldi vállalkozást és aratja egyre nagyobb sikereit. A néró fajtát nagyon fontosnak tartják, és a belőle készült rozéboruk minden évben meghódítja a közönséget. Legutóbb az Országos Borversenyen és a Le Mondial du Rosé 2019 versenyen kapott aranyérmet. Illatában a megszokott piros bogyós világon túl érezhető egy kis finom, őszibarackos, maracujás tónus, ami igazán különlegessé teszi. Játékos, kedves rozé, viszi a lendület.

A harmadik – Szentpéteri Borpince: Kékfrankos Rosé 2018



Amint látható, a kiskőrösi pincészet mindkét nevezett bora bekerült az első öt közé. Ez a szőlővirágos, érett cseresznyés illatot árasztó, piros bogyós gyümölcsös, málnás, szamócás ízű, üde rozé korábban aranyérmes lett Cannes-ban, a Le Mondial du Rosé 2019 versenyen, az Országos Borversenyen pedig olyan kimagaslónak ítélték, hogy saját kategóriájában megkapta a csúcszsűri különdíját.

A második – Csernyik Pince: Nyitány Rosé 2018



A gyöngyöstarjáni Csernyik Pincét nem kell bemutatni a Borsmenta olvasóinak, hiszen korábban is teszteltük már a házaspár borait. Ez a 2018-as rozé egy árnyalattal teltebb a megszokottnál, ezért – bár fröccsnek is kitűnő a meleg nyárban – egy hozzá illő étel, például rozé kacsamell kísérőjeként tisztán is megállja a helyét. Remek ár-érték arányú bor, igazán jól elkészítve, kitűnő arányokkal. Népszerűségén cseppet sem csodálkozunk.

Az első – Cardium Rosé Cuvée 2018 (kékfrankos-pinot noir)



Ez a bor igazi meglepetést okozott mindannyiunknak. Etyeki területekről származó szőlőből készítette Monostori Balázs, akit korábban más pincészetek borászaként volt szerencsénk megismerni. A Cardium új vállalkozás, egyelőre nem hallani róla túl sokat, ám azt tudjuk, hogy ennek a rozénak elkészült a gyöngyöző változata is, de mellette Irsai Olivér, zöld veltelini, chardonnay, sauvignon blanc, királyleányka csendes bor, továbbá egy olaszrizling pezsgő is kóstolható már a márkanév alatt. A győztes rozé remek arányaival, dús, gyümölcsös, de nem túláradó illatával és kellemesen fanyar utóízével hatott a tesztcsoportra ilyen erőteljesen.
„Tesztelünk” rovatunkban mindegyik borról külön-külön is írunk.
 

A teszten az alábbi kollégák voltak jelen:
Zacsek Ágnes (Wine is Fine), Kriston Orsolya (VinCE Magazin), Németh Erika (VinCE Magazin), dr. Vargha Márk (Borsmenta), Nyerges Márton (Boriroda), Szabó Edit (Borsmenta), Hatvani Szabolcs (Borsmenta).



Íme a teljes borsor – a pincék szerinti betűrendben:

Ádámék: Lazac Rosé 2018, Bárdos és Fia Pincészet: Rosé 2018 (pinot noir-cabernet sauvignon), Bárdos és Fia Pincészet: Rosé 2018 (kékfrankos-pinot noir), Cardium: Rosé Cuvée 2018 (pinot noir-kékfrankos), Csernyik Pince: Nyitány Rosé 2018, Csetvei Pince: Panna Rosé 2018, Czemiczki István: Rosé 2018, Figula Pincészet: Bella Róza 2018, Frittmann Borászat: Néró Rosé 2018, Frittmann Borászat: Rosé Cuvée 2018, Gál Szőlőbirtok és Pincészet: Rosé 2018, Haraszthy Pincészet: Rosé 2018, Hujber Pince: Rosé 2018, Kiss Gábor Pincészete: 364 Rosé 2018, Pannonhalmi Apátsági Pincészet: Tricollis Rosé 2018, Sebestyén Pince: Rosé 2018, Szentpéteri Borpince: Rosé (kékfrankos) 2018, Szentpéteri Borpince: Néró Rosé Válogatás 2018.
 
Fotó:
Vető Gábor

címkék

Ausztria (3) badacsony (9) bajnokság (3) balaton (51) bikavér (13) bio (5) biodinamikus (3) bocuse d'or (9) bor (247) borbár (21) borfesztivál (18) Bori Mami (5) boriskola (3) borkorcsolya (18) Borshanta (11) borterasz (7) borteszt (12) bortúra (11) borvacsora (8) borvendéglő (3) borverseny (10) Bott pince (24) Bottszerda (21) budapest (150) cava (7) CEWI (10) csirke (4) csokoládé (7) cukrász (3) cukrászda (11) demeter zoltan (4) desszert (3) édes (39) édes szamorodni (4) eger (24) egészséges (3) eper (3) espresso embassy (3) étterem (100) etyek (8) Etyeki Kúria (6) fesztivál (22) Franc&Franc (4) furmint (42) Furmint Február (6) gizella pince (5) gyerekbarát (16) Gyöngyös (3) gyöngyözőbor (10) habzóbor (4) harslevelu (7) heimann (4) húsvét (7) interjú (49) kadarka (9) karácsony (11) kávé (37) kavezok (8) kékfrankos (5) kéknyelű (5) kenyér (3) keszthely (3) koktel (8) könyv és kávé (3) kóstoló (52) kovács nimród winery (4) Közben esznek (8) kreinbacher birtok (4) kunsági borvidék (3) London (7) Lyon (3) Mád (10) magnamatra (10) Mátra (24) Michelin-csillag (6) Monyo Brewing CO (4) mór (5) művészinterjú (7) nyár (6) nyaralás (4) olaszország (8) olaszrizling (7) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (7) pálinkaverseny (6) pancs belvárosi gasztroplacc (3) pannonhalma (5) pannonhalmi apátsági pincészet (4) pécs (7) pezsgő (37) piac (12) pinot noir (7) pizza (3) portugália (5) programajanló (26) Rácz Jenő (4) rajnai rizling (6) recept (76) rozé (19) saláta (4) salon étterem (3) sárospatak (3) sauvignon blanc (6) Somló (7) sommelier (8) Soproni borvidék (7) sör (37) sós (36) Spanyolország (5) specialty kávé (8) st andrea (6) Super 12 (3) sütemény (17) süti (12) svét (11) szakácsverseny (3) szekszárd (17) Szent András Sörfőzde (6) Szent György-hegy (8) tállya (4) támogatott írás (6) tanfolyam (3) tarcal (8) Taschner Kurt (3) tavasz (7) tea (8) tenger gyümölcsei (4) terasz (3) természetes bor (3) tészta (4) tokaj (77) Tokaj Oremus Szőlőbirtok (3) Tokaj-Hegyalja (33) tokaji aszú (15) tudnivalok (4) utazás (16) vacsora (5) verseny (8) villányi borvidék (28) vörösbor (8) vylyan (7) Wolf András (3) WSET (3) zöld veltelíni (3)