Geisha: kamu vagy csoda?

2016.07.06. | Burai László
Pontosan emlékszem az elsőre, fel tudom idézni az illatát, az ízét, az élményt, amit az első kortyban éreztem. Pillanatok alatt megvett kilóra, pedig elég szkeptikus voltam, ugyanolyan kamunak gondoltam, mint a Kopi Luwakot vagy a Blue Mountaint. 
 
Amikor először hozzájutottam, akkor még csak pár hónapja kaptam rá a filterkávékra, így minden alkalommal valami újat szerettem volna kóstolni – egy új termőterületet vagy új pörkölőt, szinte mindegy is volt. Hallottam persze már korábban a geisháról, de nem hittem, hogy akkora csoda lehet, amennyivel drágább. Majd a csészémbe került, és kerekre nyílt a szemem: jázmin, papaja, citrus, bergamott, ráadásul mindez olyan intenzitással, amit alig hittem. Hosszú utóíz; azt kívántam, sose érjen véget, pont, mint a legjobb boroknál.
 
De lássuk, honnan is ered az egész geishakultusz! A geisha az arabica kávécserje egy fajtája, ami egy nyugat-etiópiai városról, Gesháról kapta nevét, innen származik ugyanis eredetileg. Persze senki sem lehet próféta a saját hazájában, láttuk ezt már szőlőfajtáknál is, elég, ha a sauvignon blanc-ra vagy a malbec-re gondolunk. A világhírt végül Panama hozta meg a fajtának, ahova Costa Rica érintésével érkezett. A Bank of America korábbi elnöke, a svéd származású Rudolf A. Peterson vásárolt egy kávéfarmot Panama Boquete régiójában, majd ki tudja, milyen megfontolásból, de a geisha egy variánsát telepítették. A termőre fordulás után jött az igazi meglepetés: 2004-ben, első színre lépésekor az Hacienda La Esmeralda farmról származó kávé azonnal a legmagasabb pontszámot kapta a legjobb kávékat minősítő Best of Panama versenyen, amit azóta többször is megismételt. Ezek után könnyen kitalálható, hogy az ára is jelentősen megemelkedett, az átlagos zöld kávékhoz képest nagyjából harmincszoros áron szokott elkelni a farm termése, amire már a legnevesebb amerikai és európai pörkölők licitálnak. Ráadásul a legjobb minőségű termést a saját privát aukciójukon értékesítik, ahová nem könnyű meghívást nyerni a pörkölőknek sem, így nem csoda, hogy tényleg komoly presztízse alakult ki, már csak a limitált mennyiség miatt is.
 
A kiváló minőség elérése sok munkát és odafigyelést igényel a termelés és a feldolgozás minden fázisában. Csak a tökéletesen érett szemeket szüretelik le, ráadásul kézi erővel, akár többször is visszatérve az egyes cserjékhez, hasonlóan az aszúszemek szedéséhez. A mosott eljárással feldolgozott cseresznyéket gondosan válogatják, lassan szárítják, a végeredmény csak így lesz kiemelkedő szerintük. Az elmúlt időszakig bezárólag szinte csak mosott feldolgozású geishák kerültek a fogyasztók elé, azonban itt is megjelent a száraz eljárás, újabb csavart adva az egyébként is izgalmas történethez. Ráadásul a panamai sikersztori magával hozza a többi kávétermelő ország érdeklődését is: egyre több etióp, majd kolumbiai is feltűnt a kínálatban, a Casino Mocca most pont ez utóbbival kísérletezik, az első pörkölések ígéretesek, kíváncsian várjuk a végeredményt!
 
Szívtelenség lenne erről a témáról úgy írni, hogy sehol sem elérhető éppen a kávé, de szerencsére a 2016-os év tavaszi szüretéből most több pörkölőnél is lehet vásárolni ebből a különlegességből, akár itthon is. Érdemes egy próbát tenni még akkor is, ha eszementnek tűnik egy-egy csésze ára, mert például Todd Carmichael, a híres amerikai kávés guru a kávék champagne-jának nevezte, amikor először megkóstolta, és szó szerint kiesett még a cuppingkanál is a kezéből. Ez azért jelent valamit, nem?
Fotó:
Espresso Embassy - Facebook
Single Origin Roasters - weboldal





címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)