Habozzunk!

2016.06.10. | Burai László
A bor és a kávé mellett azért a sörökre is kíváncsi vagyok általában, bár az ipari söröket elég hamar meg szoktam unni. Más a helyzet a kézművesekkel: ezek között rengeteg izgalmas van, ráadásul a hétvégén egy helyen lehet őket kóstolni.
 
A Főzdefeszt nagyon kinőtte magát pár év alatt, az elején szinte alig lehetett hallani róla, az ismerősök lelkesedése volt meghatározó élmény akkoriban. Gazda Albert is írt róla (többször is), ez, ugye, egyből hitelesítette a magamfajta boros érdeklődésűnek az egészet. A Mikszáth téren voltam először, tényleg érdekesek voltak például az IPA-k elsőre, az egész hangulata nagyon jó volt, azt éreztem, hogy valami tényleg elindult a kisipari sörfőzésben. Azóta eltelt pár év, és a hétvégén már 11. alkalommal rendezik meg a Főzdefesztet, ezúttal a városligeti Napozóréten, ahol pár hete még rozékat kóstolhattunk.

Idén készpénzes a rendezvény, ami talán még egyszerűbbé teszi a rendszert. Korábban sok kritika érte a fesztivált a poharak miatt, idén a Spiegelau poharából lehet kóstolni, gyakorlatilag ezzel váltjuk meg a belépőt; állítólag 2, 3 és 4 deci sör is jól mutat majd az új pohárban, amit az aranyérmes craft-beer szortimentből választottak a szervezők.

Az elmúlt évek útkeresése után lassan rendeződik a helyzet, egyre több főzde fordul a pilseni és lager sörök felé, hosszú távon valószínűleg ezekkel érdemes foglalkozni, Magyarországon ezek a legelterjedtebb típusok, így a mostani rendezvény témája is a lager visszatérése lesz. A lager talán azért nehéz műfaj, mert jóval visszafogottabb, mint mondjuk egy American vagy Indian Pale Ale, így a sörfőzőknek is kisebb a mozgásterük. Hasonló ez a bornál is, hiszen a kezdő fogyasztók lelkesedése a sauvignon blanc iránt általában alábbhagy, és a semlegesebb, de sokszor mélyebb élményt adó fajták felé fordul az érdeklődés.

Új főzdék is bemutatkoznak majd, lokálpatrióta szívemnek természetesen a szentesi Zentus a legkedvesebb, akik pont egy etióp kávés brown-ale-t hoznak magukkal, ezt tuti nem hagyom majd ki. A budapesti Mad Scientist is itt debütál, de a leányvári Beerfort és az Etyeki Sörmanufaktúra söreit sem kóstolhattuk korábban itt.

Természetesen a régi kedvencek sem maradnak otthon, én biztos kóstolok majd a kedvenc címkés Hedontól, a Kecskeméti sörmesterektől, a Monyo Brewing Co-t sem érdemes kihagyni, ahogy a Rothbeer és a számomra egyik legstabilabb főzde, a Legenda söreit sem.

Az biztos, hogy a bőség zavarával küzd majd mindenki, aki a Főzdefesztet választja a hétvégén, én pedig kíváncsi vagyok, hogy megtalálom-e a lagerek között a kedvencemet.





címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)