Indul a zsongás

2017.04.07. | Burai László
Érzem magamon, hogy kitavaszodott, egyből megjött a kedvem, hogy mozduljak valamerre. És ha már mozdulok, akkor bort is lehessen kóstolni, ebben a szellemben osztom meg, hogy miket jegyeztem fel a naptáramba.
 
Bár a mostani hétvégére nem jósolnak parádés időt, az etyekiek már olyan régóta szervezik a piknikjeiket, hogy erre is van forgatókönyvük. Nem mélyedek el túlzottan a programok sorolásában, azt mindenki megteheti a rendezvény honlapján. A koncepció idén sem változott, a helyiek mellett jó pár vendégpince is feltűnik, tényleg mindenki talál majd az ízlésének megfelelőt; szurkoljunk, hogy a Nap is érdeklődjön az esemény iránt!
 
Ha csak kisebbet moccannánk most pénteken, akkor menjünk a Dél-Balatonra! Ehhez most elég lesz a Stefánia Palotáig eljutni, ugyanis ott mutatkozik be április 7-én a borvidék egy spéci Borjour keretében. Majd’ 20 pince kínálata és egy izgalmas mesterkurzus vár minket, ahol a borok és a sajtok harmóniájába nyerhetünk bepillantást. Jó alkalom lehet ez a kedvenc nyári bor kiválasztására, így hangolódva a kánikulai Balatonra.


 
Azt gondoltam korábban, hogy a húsvét üres időszak a boros programok szempontjából, így igencsak meglepődtem, hogy ez mennyire nem igaz. Villányban Polgárék mind a három ünnepi napra programokkal készülnek: dűlőtúra, pinceséta, tematikus kóstolók és buli is lesz, emellett a legkisebbekről sem feledkeznek meg.
A Vylyan terasza újraszabott gasztronómiai kínálattal és persze a terasz adottságaival csábít, a környezet ötcsillagos, a gyerekeknek pedig kreatív és mozgalmas programokat ígérnek. Jól hangzik!
Egerben a Gál Tibor Fúzió várja Húsvéti Gasztro hétvégére az arra járókat, egyelőre keveset tudni a programról, de ismerve a helyet, a borok és az ételek már önmagukban megérik a látogatást, ami mellé most pincetúrát is választhatnak az érdeklődők.
A Bussay lányok nagypéntekre várják a látogatókat, ingyenes kóstoló felnőtteknek, tojásvadászat gyerekeknek, kedvezményes borvásár. Zala egyébként is varázslatos, itt egy újabb ok a látogatásra.
A Balaton környéke nagyon készül már a nyitásra, húsvétkor nyitott kapukkal vár a déli parton a Kislaki Bormanufaktúra, a házigazda, Légli Géza sem ma kezdte a szakmát, érdemes arra kanyarodni!
Badacsonyban Laposáék készülnek: kocsonyázott sonka, tavaszi zöldségek, torma, házi kalács és répadesszert tojáslikőrrel is szerepel a kínálatban, ha a borok mellé harapnánk is valamit.
Szásziék nem mindennapi menüvel rukkolnak elő, nyúl, bárány és fogas is lesz a kínálatban, persze a 2015-ös olaszrizling mellé szinte bármi jöhet.
A Sabar Borház túrát szervez, a program péntek délutántól vasárnap estig tart, az útvonal érinti majd Csobánc várát, a Diszeli Első Magyar Látványtárat, valamint a Szent György-hegy bazaltorgonás csúcsát is, természetesen a Liliomkert piac sem maradhat ki. Sportos kis program, ahol azért a bor sem húzódik háttérbe.
 


Április végén Eger és Szekszárd is várja a borkedvelőket, Egerben a csillag áll majd a középpontban, ahol idén már hatodik alkalommal lehet a legfrissebb egri csillagokat megkóstolni a Dobó téren. A streetfood is passzol ehhez, ezért egy kisebb Food Truck különítmény áll készenlétben majd.
A Bikavér Borongoló új program Szekszárdon, a város északi pincéihez kalauzol, ahol 10 pincészet egy-egy bikavére és könnyedebb bora is kóstolható. A közlekedést ingyenes buszjárat segíti majd, de gyalogolni is lehet. Szombat este pedig a Bormúzeumban tartanak bulit, a borongolóknak ingyenes belépéssel.
 
Május közepén még egy újdonsággal várnak a szekszárdiak, a Food Truck Show Szekszárd a nevével ellentétben azonban a borról is szól majd, 10 pince (Eszterbauer, Heimann, Mészáros, Németh János, Pósta, Tringa, Prantner, Sárosdi, Márkvárt papa és Sebestyén) borait kóstolhatják majd a látogatók. Az ételek is jócskán túlmutatnak a hamburgereken, tényleg nem lesz könnyű választani!
 
Maradva egy klasszikusnál: fogják a poharukat, és élvezzék a tavaszt, a borokat!
Fotó:
facebook

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (246) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (20) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)