Kaliforniai álom – Jamie Kutch borai a Borirodában

2020.02.04. | Vargha Márk
Borkóstolás távvezérléssel? Miért ne! Jamie Kutch a technika segítségével Kaliforniából tartotta meg borkóstolóját a budapesti Boriroda vendégeinek. Persze a borok nagyon is valóságosak voltak…


Újvilági borok, letisztult környezet, elegáns poharak, az internet segítségével videókapcsolaton át tartott kóstolás – ez a három tényező elég volt számunkra ahhoz, hogy a Borsmenta sajtós tesztjeinek helyet adó Borirodában töltsünk egy hideg téli estét.


 
A hely tulajdonosa, Dura Emese és munkatársai „Az Óperencián túlról” címet adták az eseménynek, ami számunkra nemcsak fizikai, hanem stílusbeli távolságot is sugallt – legalábbis az általunk jobban ismert óvilági borokhoz képest. Aztán amikor a borait bemutató, s nem mellesleg a technika beállítását is mosolyogva viselő Jamie Kutch megjelent a vetítővásznon, rögtön kiderült, hogy ez a távolság egyáltalán nem nagy, hiszen, mint elmondta, amikor a borait készíti, Burgundia stílusa lebeg a szeme előtt: a Kaliforniában megszokott, magas alkoholtartalmú, testes, erőteljes aromákkal elkészített borok helyett a könnyedebbeket, elegánsabbakat részesíti előnyben.


 
Hősünk története mesébe illő. Az 1974-ben Long Islanden született Jamie a Wall Street mókuskerekében élte fiatalkorát, péntek esti lazításként pedig egyre többféle jó bort kóstolt New Yorkban. Megszerette a pinot noirt, aztán egyre inkább – különösen, hogy közelről élte meg szeptember 11-e tragédiáját – úgy érezte: csak egy élete van, itt az ideje, hogy valóra váltsa a legnagyobb álmát. Ez pedig nem egy nagy manhattani lakás, egy márkás autó vagy egy luxusjacht volt, hanem a saját borának megalkotása. Úgy döntött tehát, hogy Kaliforniába költözik, és a tettek mezejére lép. Elképzeléseihez nemcsak feleségében lelt mindenben segítő partnerre, hanem a Kosta Browne borászat tulajdonosában, Michael Browne-ban is. Hat hónapig kereskedőként dolgozott San Franciscóban, miközben szabadidejét a bornak szentelte. Aztán meg már minden idejét: 2005-ben meg is született az első évjárat, ekkor még a kaliforniaiként ismert stílusban, 16,3%-os alkoholtartalommal.


 
A következő évjáratok borai viszont már egyre alacsonyabb szesszel kerültek elő a pincéből, és Jamie azt is megosztotta velünk, hogyan érte ezt el. A Kutch-borok egyedisége egyrészt a szőlő lábbal taposásának, másrészt az egészfürtös préselésnek köszönhető, és ez utóbbi Kaliforniában nagyon ritka. A szár ugyanis Jamie szerint komplexitást, tannint és struktúrát ad a bornak – olyan, mint a csontváz a testben. Ezzel a módszerrel, valamint a szüret időpontjának megválasztásával folyamatosan kísérletezve talált rá végül a franciás stílusra.


 
Éves termelése ma már 36 ezer palacknyi, de saját birtoka még mindig nincs, bár vágyik rá. („Akkor lennék boldog, ha a saját szőlőmben, a saját traktoromban ülhetnék” – mondta kérdésre válaszolva.) Jelenleg tehát be kell érnie a sok gondolkodás után kiválasztott dűlők tulajdonosaival kötött hosszú távú szerződésekkel. Ezek mindegyikében szabályoz egy neuralgikus pontot: zsendülés után már nem locsolhatnak a gazdák, mert az öntözés ideje és mennyisége az egyik legfontosabb faktor a végeredmény szempontjából. A palackozott évjáratokat évente kétszer levelezőlistára feliratkozott, nem egészen 10 ezer vásárlójának értékesíti.


 
A Boriroda közönsége összesen 6 tételt kóstolhatott meg Jamie kommentálásával ezen az estén: öt különböző pint noir és egy chardonnay került a poharunkba. Nemcsak a Borirodának, hanem e sorok szerzőjének is ez volt az első újvilági kóstolója, és bizony örökre emlékezetes marad. Csak egyetérteni tudunk a Wine Enthusiast magazinnal, amely néhány általunk is kóstolt tételt értékelt már korábban, és mindegyikre legalább 90 pontot adott. Mindegyik pinot noir hihetetlen komplexitást hordozott, jól felismerhető, de egymástól határozottan elkülöníthető illat- és ízjegyekkel.


 
A 2016-os Sonoma Coast volt a „belépő”, friss, cseresznyés világgal (minden dűlő terméséből). A 2016-os Signal Ridge már érettebb és vegyesebb gyümölcsösséggel, valamint finomabb tanninossággal hódított (egy 700 méter magas dűlőből). A szintén 2016-os McDougall Ranch fanyarabb, a kortyban szamóca, áfonya és szegfűbors csodálatos játékát lehetett érezni. A 2017-es Sonoma Coast szintén kiemelkedő, a cseresznye mellett sok más bogyós gyümölcs és kamilla volt kikóstolható belőle. Az est koronája a 2017-es Falstaff Vineyard: férfiasabb, fás, medvecukros, tanninos, tényleg igazi nagyágyú. Jamie is érezhetően erre a legbüszkébb, „húsételekhez fűszer helyett” is ajánlotta. A Sonoma Coast 2017-es chardonnay-ja már csak levezetés lehet ennyi elképesztő pinot noir után, mindenesetre nem vall szégyent: vaníliás és fás jegyei mellett dicséretes szép savszerkezet és hosszú lecsengés jellemezte.


 
Kérdésekre válaszolva az est folyamán Jamie Kutch elmondta: bár volt tőzsdeügynökként tisztában van vele, hogy számszerűsíthető a cége értéke; ám ha eladná, nélküle már nem ugyanazt jelentené a név, mint vele. Valóban: nincsen jó bor elhivatott borász nélkül. Ezt pedig Budapesten, egy kis XII. kerületi borbárban, kilenc időzónányi távolságban is páratlan élmény (volt) igazolva látni.
 
Fotó:
Vargha Márk

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)