Vissza

Költözős kadarka

2016.03.16. | Burai László
Nem is olyan könnyű bort választani egy nehéz nap végén, ha egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy a borainak jelentős része nem áll rendelkezésére...
 
Egy hete költözködésben vagyok, dobozolás, cipekedés, logisztika tölti ki az estéimet. Nem feltétlenül ezekben vagyok a legerősebb, de most ezt kellett megoldani. Mire a végére értem, sajnos arra is rájöttem, hogy a boraim (pár palack kivételével) egész máshova kerültek; szerencsére a velem maradtak között is találtam némi jutalomfélét: Hetényiék 2013-as kadarkája mozgatta meg egyből a fantáziámat.
A borokkal való barátkozásom kezdetén nem igazán tudtam a kadarkával mit kezdeni, sokkal vékonyabb volt, mint az akkori ízlésemnek megfelelő borok, nehezen tudtam a fajtát bárhova is besorolni. Mondtam is Gyuri bácsinak a vinotékában, hogy nem igazán az én fajtám a kadarka. Ő meg csak somolygott a bajsza alatt, majd egy következő alkalommal, amikor a választásban segítséget kértem, egy Vesztergombi Remete kadarkát nyomott a markomba, úgy emlékszem, egy 2003-ast. Elhoztam magammal, bár akkor ebben az udvariasságnak nagyobb szerepe volt, mint a fajtába vetett bizalomnak, és természetesen, ahogy az meg van írva, az a palack fenekestől felforgatta a fajtáról alkotott képemet. Vibrálóan élénk volt, feszes, nem a hordótól fűszeres. Bár nem volt vastag, de a gyümölcsösség és az izgalom bőven kárpótolt mindenért.
Azóta egészen sok izgalmas kadarkával volt dolgom, sőt egy alkalommal még szüreteltem is a Neiner fivéreknél a Porkoláb-völgyben. Bakművelésű öreg tőkék, sok kadarkavariáns, érdekes volt ízlelgetni a többfajta klón termését: az egyik tanninos volt, a másik savban gazdagabb, a harmadik fűszert adott, szóval mindegyik hozzájárult valamivel a végeredményhez.
Azt nem tudom, hogy Hetényiék ültetvénye milyen, de azt igen, hogy kiemelten kezelik a fajtát, az elmúlt években több évjáratukat is elégedetten kóstoltam. Egészen intenzív illattal nyit a bor, a cseresznye és a málna viszi a prímet, amit finom fűszeresség egészít ki. Könnyed test, lendületes savak, tannin alig. A korty párhuzamos az illattal, talán a fűszeresség egy kicsit hangsúlyosabb ízben – virgonc, izgalmas kis bor ez, öröm inni!
Újra bizonyította a kadarka, hogy amikor minden kerek, akkor pont azt nyújtja, amit legtöbben a borban (és az életben) is keresünk: izgalmat, sokszínűséget, és egy csipetnyi fűszert, ami színt visz a mindennapjainkba.
Fotó:
Vida Családi Borbirtok - weboldal

címkék

ausztria (4) badacsony (11) balaton (57) balatonfüred csopaki borvidék (7) bikavér (16) bio (11) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (260) borász (8) borbár (23) borfesztivál (25) bori mami (5) boriroda (10) boriskola (4) borkorcsolya (19) borkóstoló (18) borshanta (11) borterasz (7) borteszt (77) bortúra (16) borvacsora (13) borverseny (11) bott pince (25) bottszerda (21) budapest (177) cabernet franc (4) cava (7) CEWI (12) csirke (6) csokoládé (8) cukrászda (11) demeter zoltan (4) desszertbor (4) édes (68) eger (27) egészséges (4) erdőbénye (5) étterem (115) etyek (8) etyeki kúria (9) fehérbor (13) fesztivál (30) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (51) furmint február (10) gizella pince (5) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (10) habzóbor (4) hárslevelű (9) heimann (8) húsvét (7) interjú (68) iszunk (4) kadarka (12) karácsony (15) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (9) kéknyelű (5) kenyér (4) késői szüret (4) koktél (10) kóstoló (55) kovács nimród winery (6) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (5) laposa birtok (4) leves (6) london (12) mád (11) magnamátra (10) mátra (28) merlot (12) michelin-csillag (7) monyo brewing co (4) mór (5) művészinterjú (10) nyár (9) nyaralás (4) olaszország (12) olaszrizling (16) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (8) pálinkaverseny (6) pannonhalma (8) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (7) pezsgő (42) piac (13) pinot noir (8) pizza (4) pofonegyszerű (4) portugália (6) programajanló (27) rácz jenő (4) rajnai rizling (8) recept (103) rozé (25) saláta (6) sanzon (5) sauvignon blanc (6) somló (9) sommelier (8) soproni borvidék (10) sör (38) sós (47) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (6) super 12 (4) sütemény (24) süti (14) svét (13) szakácsverseny (4) szamorodni (10) száraz (18) szekszárd (24) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (9) tállya (5) támogatott írás (6) tarcal (8) tavasz (7) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (5) tészta (6) tokaj (99) tokaj-hegyalja (59) tokaji aszú (27) tudnivalok (4) utazás (17) vacsora (9) verseny (9) villányi borvidék (34) vörösbor (26) vylyan (8) zenit (4)