Nők a palack mögött

2020.02.12. | Szabó Edit
Borsos Kitty megálmodta, megtalálta hozzá a megfelelő partnereket, és a sommelier színház életre kelt. A színpadon borásznők mesélnek, Kaszás Gergő színművész pedig jól megválasztott irodalmi szemelvényekkel fűszerezi az estét…
 


Borsos Kitty különleges színfoltja a magyar boros világnak. Tízéves színpadi múlttal a háta mögött, képzettség nélkül, hirtelen elhatározással lépett be a boros közegbe. Jószerével azt se tudta, mi vár rá, amikor jelentkezett a Palack borbár hirdetésére, nem is sejtve, hogy amikor belép azon az ajtón, megpecsételődik a sorsa. Kitty lelkes típus. Amibe beleszeret, abba bele van szeretve, vonzalmát nagy hangon adja hírül az egész világnak, tudja boldog-boldogtalan, még az is, aki nem akarja tudni.



A második munkanapján már mindenkinek elújságolta, hogy borbárban dolgozik, a harmadiktól pedig folyamatosan arról győzködte az embereket, hogy a bor nagyszerű találmány, és a borászok fantasztikus emberek. Mindezt olyan hittel és buzgalommal tette, hogy előbb-utóbb az is kóstolgatni kezdte a bort, aki korábban hallani se akart róla. Szokatlan, de hatékony módja ez a meggyőzésnek – meglehet, hogy máskor nem tetszene, de Kittytől valahogy elfogadja az ember. Talán mert látszik, hogy a bor az élete, és lehet, hogy a színpadon korábban nem volt ekkora sikere, de az egykori színésznő ebben a szerepben kifogástalan alakítást nyújt.



Két és fél évvel ezelőtt, 2017 őszén jelent meg a Corvina Könyvkiadónál Szabó Edit: Gyengébb? Nem! című könyve, amelyben 26 borásznő mesél az életéről, a mindennapjairól, a borairól. Kitty elolvasta, és több se kellett. Az inspiráló kötet hatására azonnal készen volt a terv: sommelier színházat kell csinálni. A borásznők regényes életútja izgalmasabb, mint néhány kortárs dráma, és ha mellé a boraikat is meg lehet kóstolni, az maga a Kánaán. És hogy azért valóságos színházi élmény is legyen a történetben, Kitty megnyerte magának Kaszás Gergő Jászai Mari-díjas színművészt, aki estéről estére boros történetekkel szórakoztatja a közönséget.



Kitty színházában mindig három borásznő mesél. Egy ideje már mondogatja, hogy lesznek majd férfiak is, de még a nőknek se ért a végére. Most a hetedik előadásra készül, és minél inkább telik az idő, annál több új borásznő jelenik meg a borvilág képzeletbeli színpadán, mindig lesz, aki még nem volt Kittynél.



Az estek nagyjából szabályos rendben folynak. Kitty kérdez, a lányok mesélnek, a közönség jól szórakozik, kóstolja a borokat, amikhez természetesen falatnyi harapnivalót is komponál a helyszín. És amikor éppen kezdenénk elfáradni, jön Kaszás Gergő, és Hamvas Béla magvas gondolataival világítja meg az élet értelmét, arra biztatva a közönséget, hogy „bort, bort, bort” igyon. Kaszás Gergő többé-kevésbé állandó bútordarab, de volt már, hogy Kerekes Vica vagy Farkas Franciska vette át a szerepét, nem kevésbé szerethetően tolmácsolva a nagy írók sorait. A 80 perces kötött program után fellazulnak a keretek, és egy klasszikus sétálókóstoló veszi kezdetét. A vendégek pohárral a kézben sétálhatnak asztaltól asztalig, és a bort azok a borásznők töltik a poharukba, akiknek történeteit az est folyamán megismerhették.



A sommelier színház tavaly ősztől másik helyszínre költözött, és Budapest belvárosában, a Gerbeaud patinás falai között lelt új otthonra. Mivel az előadásra mindig napok alatt elfogytak a jegyek, ideje volt egy tágasabb teret keresni, ahol többen részesei lehetnek az élménynek. Mi a magunk részéről ezt sajnáljuk egy kicsit, mert úgy véljük, hogy a sommelier színház kamaraműfaj, és nem nagyszínpadi produkció, de bízunk benne, hogy a bensőségesség így is megmarad.



A következő, szám szerint hetedik felvonásra éppen Valentin-napon kerül sor. A színpadon Bussay Dorottya (Bussay Pincészet), Gál Veronika (Gál Tibor Pincészet) és Árvay Angelika (Árvay Családi Pincészet) mesél majd, és most is hat bort kóstolhatnak meg az érdeklődők, ahogyan az már szokássá vált. Az irodalmi műveket Kaszás Gergő adja elő, a Jazzybition zenekar pedig kellemes zenével járul hozzá az est sikeréhez. Kiváló Valentin-napi program, jó szívvel ajánljuk minden borkedvelőnek. Meggyőzésképpen álljon itt a rendezvény mottójául is választott Hamvas-idézet: „Az ivásnak az a törvénye, ami a szerelemnek: bárhol, bármikor, bárhogyan.”


 
Megjegyzés: az idén is lesz nagyszabású nőnapi borkóstoló! A Cherchez la Femme – Gyengébb? Nem! rendezvényt március 7-én tartják a Sofitel Hotelben. A találkozón 35 borásznő mutatja be borait az érdeklődőknek. A programot mesterkurzusok is színesítik. Részletes információért katt IDE!
 
Fotó:
facebook

Iszunk

Gyengébb? Nem!

2017.10.29. | Szabó Hajnalka
Könyvajánló
26 borász, 26 életút, ételek, borok, érzések, gondolatok. Szabó Edit és Dancsecs Ferenc könyve hamarosan kapható a könyvesboltokban...  
Vendégoldal

Egyéves a Gyengébb? Nem!

2018.11.05. | Upor László
Milyen szép volna, ha most együtt fújnák el a gyertyát egy virtuális tortán. Tavaly ilyenkor jelent meg a magyar borvilág hősnőit bemutató első kötet…
Vendégoldal

Jótékonykodnak a borásznők

2019.03.05. | Borsmenta
A Gyengébb? Nem! – Nőnapi borkóstoló valamennyi borász résztvevője lemond aznapi honoráriumáról, és azt a budapesti székhelyű Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlja fel.  

címkék

ausztria (4) badacsony (11) balaton (57) balatonfüred csopaki borvidék (7) bikavér (16) bio (11) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (260) borász (9) borbár (23) borfesztivál (25) bori mami (5) boriroda (10) boriskola (4) borkorcsolya (19) borkóstoló (18) borshanta (12) borterasz (7) borteszt (77) bortúra (16) borvacsora (13) borverseny (11) bott pince (25) bottszerda (21) budapest (178) cabernet franc (4) cava (7) CEWI (12) csirke (6) csokoládé (8) cukrászda (11) demeter zoltan (4) desszertbor (4) édes (68) eger (27) egészséges (4) erdőbénye (5) étterem (116) etyek (8) etyeki kúria (9) fehérbor (13) fesztivál (30) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (51) furmint február (10) gizella pince (5) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (10) habzóbor (4) hárslevelű (9) heimann (8) húsvét (7) interjú (69) iszunk (4) kadarka (12) karácsony (15) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (9) kéknyelű (5) kenyér (4) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (4) kóstoló (55) kovács nimród winery (6) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (5) laposa birtok (4) leves (7) london (12) mád (11) magnamátra (10) mátra (28) merlot (12) michelin-csillag (7) monyo brewing co (4) mór (5) művészinterjú (10) nyár (9) nyaralás (4) olaszország (12) olaszrizling (16) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (8) pálinkaverseny (6) pannonhalma (8) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (7) pezsgő (42) piac (13) pinot noir (8) pizza (4) pofonegyszerű (4) portugália (6) programajanló (27) rácz jenő (4) rajnai rizling (8) recept (108) rozé (25) saláta (7) sanzon (5) sauvignon blanc (6) somló (9) sommelier (8) soproni borvidék (10) sör (38) sós (50) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (6) super 12 (4) sütemény (25) süti (14) svét (13) szakácsverseny (4) szamorodni (10) száraz (18) szekszárd (24) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (9) tállya (6) támogatott írás (6) tarcal (8) tavasz (7) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (5) tészta (7) tokaj (100) tokaj-hegyalja (59) tokaji aszú (27) tudnivalok (4) utazás (17) vacsora (9) verseny (9) villányi borvidék (34) vörösbor (26) vylyan (8) zenit (4)