Utazunk

A francia vacsorák világa

2017.11.07. | Németh-Hehl Szilvia
Nincs az a pénz, amit Dél-Franciaországban nem lehet elkölteni egy étteremben. Elég magas errefelé az egy főre jutó Michelin-csillagos helyek száma, de egy többfogásos vacsora még az egyszerűbb bisztrókban sem olcsó. Az íz azonban mindenért kárpótol, az élmény életre szól…
 

A gasztronómiai lehetőségek tárháza akkor tárul csak fel igazán, mikor az egész napos élményszerzés és tengerben gyönyörködés után elindulunk esti betevőt keresni. Ha a Côte d’Azur egészét nézzük, akkor a határ szó szerint a csillagos ég, ugyanis a francia gasztrobirodalom nagyon sok Michelin-csillagát találjuk ezen a környéken. Sok más világhíres lista is segítséget nyújthat, ha valaki a high-end gasztronómiában szeretne lubickolni. Mi az egyik legnagyobb presztízzsel bíró listát, a San Pellegrino TOP 50-et követtük, így találtunk rá a 4. helyezett – és nem mellesleg két Michelin-csillagos – Mirazur étteremre Menton városában.



E mondatot olvasva azonnal szörnyülködhetnénk már ismeretlenül is a csillagászati árak miatt, azonban – a mi meglepetésünkre is –, baráti opciót is kínálnak az elhivatottak számára. Mi egy középső árfekvésű, 110 eurós, 6 fogásos menüt választottunk. Nem hangzik kevésnek, beismerem, de ha figyelembe vesszük az étterem lokációját, és hogy milyen listák élén jár, akkor máris barátibb az összeg. Az ott szerzett élményekről egy későbbi cikkben számolunk be, így a részletekbe most nem merülünk bele, de az argentin–olasz származású séf, Mauro Colagreco megéri a kitérőt (egy Michelin-csillag eredeti jelentése = megéri a kitérőt – a szerző). Egyetlen pontban sem okoztak csalódást, és sokkal nagyobb élménnyel távoztunk, mint amire számítottunk.



De térjünk vissza a fellegekből, és nézzünk olyan vacsora után, aminek az árából nem tudnánk eltölteni egy egész hétvégét Bécsben. Nizza városa izgalmas színtere az autentikus francia bisztrókonyhának, és ami még izgalmasabb, az új borászati trendeknek. Mivel a hozzá legközelebb eső borvidék nem tartozik a legnagyobb presztízsűek közé, mint Bordeaux vagy Champagne, így sokkal nagyobb játéktere van alternatív borászati irányzatok felé nyitni. Az egyik ilyen irányzat, ami nemcsak Franciaországban, de az egész világon hódít: a természethű borok világa. Az angol kifejezés, a natural wines meghatározása legalább annyira nehéz (ha nem is annyira megosztó), mint nálunk a kézműves borászkodásé. A natural wine mozgalma egy új és fiatal borfogyasztói generációt nevelt már ki magának, akik lelkesen és ellentmondást nem tűrően képviselik a francia borok ezen új irányzatát a bisztrókonyha kíséretében.



Ezekre a helyekre már tényleg nehezebb rátalálni átlagos turistaként, nekünk is egy helyi ismerősünk volt segítségünkre a Le Canon és a La Mise Au Verre bisztró felfedezésében. A francia vendéglátás olyanfajta természetességét kapja meg itt az ember, amivel egy kissé türelmetlenebb vagy bizalmatlanabb vendég nem is nagyon tud mit kezdeni. Először is: az étlap egy krétával írt lista egy táblán (számtalan helyen találkoztunk ezzel a megoldással), természetesen csak franciául. A táblát érkezéskor a felszolgáló odatámasztja az asztal mellé, hogy nyugodtan válogassunk, majd elmegy. Keressük a nemzetközi kulcsszavakat, hátha franciatudás híján is azonosíthatunk pár ételt, de nem járunk sok sikerrel. Szerencsénkre mindenhol szívesen segítettek angolul, ha nem is a legrészletesebb leírással, de azért nagyjából be tudtuk lőni, hogy mit válasszunk a 3-4 előétel, a 4-5 főétel és a 3-4 desszert közül. Ennyi a választék, és nem is vágyunk többre.



Aki át akarja élni egy ország valódi gasztrokultúráját, annak a bizalmatlanságot hátrahagyva át kell magát adnia az ismeretlennek, és csak hagyni, hadd menjen minden a maga útján. Itt nem szöszölnek a precíz kiszolgálással, ha kicsit várnia kell a vendégnek, senkit nem zavar, hiszen mindenki azért van ott, hogy egy nagy családi/baráti beszélgetés közben egyen egy finomat. Ennyi. Ezeken a helyeken az előételek 7-9 euró, a főételek 15-20 euró környékén mozognak, de ha megengedhetjük magunknak, érdemes a vacsorát egy 6-7 eurós champagne-nyal indítani. Kóstoltunk terrine-t délfrancia szűretlen, héjon erjesztett fehérborral, választottunk véres hurkát pirítóson szervírozva, és a főételek is a maguk egyszerűségében voltak emlékezetesek. Csak egy magabiztos séf teszi meg, hogy a legtökéletesebb állagú marhapofa mellé semmi más köretet ne adjon, mint egy kis párolt répát (na de milyen volt az a répa…). Nemes egyszerűségében az egyik legtökéletesebb ízkombináció, amit kóstoltunk. Természetesen a sajtválogatásokat sem hagyhattunk ki, hiszen mindenhol a szomszéd hegyekben készített sajtokat kínálták, és életünk Pavlova-tortájára is itt, Nizzában leltünk rá. Mindezen mennyei élmény nem származott máshonnan, mint hétköznapi bisztrókból, amik mindössze este 6 és 10 között vannak nyitva, és láthatóan nem a dizájnra fordítják a nyereséget. Úgyis az számít, ami a tányéron van. Újabb pont a francia lezserség javára.



Bevallom, némi előítélettel indultunk neki a Côte d’Azurnek. Úgy véltük, egy ilyen mély gyökerekkel és nagy hagyományokkal rendelkező kultúrában könnyű lehet ellustulnia egy séfnek, hiszen nagyobb megerőltetés nélkül is kiválót alkothat a helyi alapanyagokból, a közönség pedig nem rest megfizetni a vendéglátást. Azonban az itt töltött napok alatt a már említett fantasztikus helyi termékek mellett végtelen kreativitással és utánozhatatlanul laza eleganciával találkoztunk, ami a végtermék tökéletességétől válik autentikussá. Kimeríthetetlen a környék gasztrotérképe, bármit is keressünk, minden kisváros minden kicsi utcájában újabb és újabb élményre bukkanhatunk.

A beszámoló első része itt olvasható.
 
Fotó:
facebook
Németh-Hehl Szilvia