Capri vagy Procida? Válassz, ha tudsz!

2019.06.16. | Szabó Edit
Nápoly forgalmas kikötőjéből hajók is, kompok is indulnak a környékbeli szigetekre. Valahová kötelező elutazni akkor is, ha csak néhány napra jöttünk. Hogy miért? Elmondjuk!


Nápoly kikötőjéből hamar elérhető Capri is, Procida is. Bármelyiket választhatjuk, csalódni képtelenség. Hacsak reménytelen zivatar vagy kegyetlen hóförgeteg meg nem torpedózza a terveinket, aligha érezhetjük rosszul magunkat ezen a kiránduláson. Komppal kicsit hosszabb, szárnyashajóval egészen rövid az út, a hajók télen is viszonylag sűrűn járnak, és a jegy nem kerül egy vagyonba.



Capri

Akármilyen gyönyörű – vagy tán épp, mert ilyen gyönyörű –, a nyári turistaszezonban pokoli lehet a mindössze tíz négyzetkilométernyi, dús Capri. A tél közepén azonban paradicsomi. Az arrafelé hűvösnek számító tizennyolc fok legalább huszonötnek érződik – főleg, ha az ember közben „hazagondol”, és nagyra értékeli a szerencséjét. A szikrázó napsütésben a tenger hullámzó fénylepedő, az örökzöldekkel borított domboldalon jól kiépített, hangulatos sétautakon nem tapossák egymást a fényképezőgépes külföldiek, a villák teraszán nem hangoskodnak az egynyári vendégek.



Két időtlenül jelenvaló csöpp település – Capri és Anacapri – és számos kisebb-nagyobb házfürt ad otthont a helyieknek és az ide utazóknak. Tudjuk, mert tudható, hogy ki mindenki szeret itt pihenni (nagy-nagy hírességek kedvence a hely), de jól látható, hogy ez az erdőkkel borított hegy-sziget jól el tudja bújtatni azt, aki nem áhítja minden pillanatban a nyilvánosságot.

Anacapri le-föl és jobbra-balra kanyargó, magas kőkerítésekkel, házakkal szegélyezett szűk utcái ottjártunkkor (egy decemberi vasárnap délutánon) olyan kihaltak, mint egy iskolaépület a nyári szünetben. Nekünk persze ez önző módon jólesik – de valószínűleg annak a nagyon kevés vendéglátónak, aki ilyenkor is nyitva tart, kevésbé. Mindenesetre sikerült egy üresen kongó, hangulatos cukrászdában hibátlan aromájú grappával és életünk egyik legfinomabb pisztáciás aprósüteményével (helyi specialitás) emelni a szervezetünk boldogsághormonszintjét.



Anacapritól a sziget csúcsára hosszú drótkötélpálya visz. A helyi „libegőről” valóban lélegzetelállító a látvány: egyik oldalon a végtelen tenger, a másikon a meredek hegyoldal, alattunk egyre tágabbra nyílik a kis település és az erdő panorámája. A semmiben lebegés különös érzését fokozza, hogy az egyszemélyes ülőkék lábtámasz nélküliek, nincs min megfeszíteni a talpunkat. Tériszonyosoknak nem is igen ajánljuk. A felszabadult közös romantikázást pedig némiképp nehezíti, hogy a párok egymástól jó néhány méterre lebegnek – lehetetlen egymás kezét szorongatva ujjongani-borzongani. A majd’ hatszáz méteres hegy tetejéről szédítő a látvány: a magasban röpködő madarak mélyen alattunk köröznek.



Ha a libegőt kihagyod is, a két települést összekötő helyi kisbuszra mindenképp érdemes benevezni. A helyenként hajmeresztő szerpentint mintha eleve arra tervezték volna, hogy minden lehetséges szögből megmutassa a szigetet és az azt körülvevő tengert. Akárha egy grandiózus vidámpark elvarázsolt táj-kastélyában forgatnának óriáskezek. A buszok sűrűn és megbízható menetrend szerint közlekednek, viszonylag olcsó a jegy, nem érdemes a turistáknak célzott, borsos árú „hop on, hop off” szolgáltatást igénybe venni (bármit mondjanak is a hajón működő turistaszervezők).



Capri városa egy aprócska Szentendre. Ezt az érzést váratlanul megerősíti, amikor egy árkád alatt, a kis falba vájt vitrinben egy palack tokajit pillantunk meg. Elsőre úgy érzed, ezen a néhány kis utcácskán is képes volnál hosszú időre elveszni. És decemberben még – hiába a szállodák, az ajándékboltok, a karácsonyi fényfüzérek – úgy tűnik, talán olykor saját élete is lehet ennek a bájos helynek.



A központból jól jelzett, vonzó gyalogutak indulnak a sziget különböző nevezetes pontjaira. Cipőjétől és erőnlététől függően ki-ki megválaszthatja, milyen megterhelő túrát vállal (a térképeken jól jelölik a távolságokat is). Az egyik legszebb képződmény, a „Természetes boltív” (Natural arch) például nem túl fárasztó gyaloglás után, jó félóra alatt elérhető az imént fölfedezett tokajis palacktól. A hegygerincen ide-oda kanyargó ösvényről mindvégig pazar a látvány, de amikor a „célt” elérjük, úgy érezzük, ez már igazán nem fair. Egy amúgy is gyönyörű szigetnek miért adományoz a természet még egy ilyet is? Mintha a szirtre egy nagy teáskannafület tapasztottak volna cakkos sziklából – kifejezetten azért, hogy a domboldalról ezen a kőrésen át nézhessük a tengert és a táncoló sirályokat.



Itt sértetten föl is adjuk a természetjárást, nem vagyunk hajlandók továbbmenni a (képek tanúsága szerint szégyenletesen gyönyörű) Kék barlang felé, inkább visszafordulunk Capri irányába, de félúton megállunk, hogy az egyetlen „télen” (értsd: körülbelül húsz fokban) is nyitva tartó étterem/bisztró teraszán (La Palette) elfogyasszunk egy Aperol spritzet. A korallszínű gyöngyöző italt a szikrázó napba tartva beleolvadunk a látképbe, és azt vesszük észre, hogy a tágas tér most idővé – pontosabban időtlenséggé – olvad. (Az már tényleg csak hab a tortán, hogy a rendkívül kedves felszolgáló igazán finom húsgombócot is letesz az asztalunkra – csak mert épp most készült el, és mindenképpen meg kell kóstolnunk.)



Procida

Procida, a Nápolyból könnyedén elérhető másik tengeri gyöngyszem-sziget mintha Capri kistestvére volna (alapterülete nem egészen félannyi). Olyan, mint egy középvonalán felpúposodó holdsarló (vagy pisztáciával szórt hókifli). Az ív domború oldalán van a hajókat-kompokat fogadó nagy kikötő, a túloldali, bezárkózóbb öböl a halászcsónakoké. Ha a domboldalt és a gerincet benövő település nem volna elég vonzóan változatos és derűs, ez a kis kikötő a parton sorakozó színes portákkal még jócskán növeli a vonzerejét. A legenda szerint az élénk színek valaha arra szolgáltak, hogy a halászok messziről megismerjék az otthonukat.



Procida alig több ennél (csakhogy kell-e ennél több?): szemtelenül vakító vízfodrok, a domboldalon látszólag egymás hegyébe tűzködött csinos villák, szűk utcácskák, erőd, pár kis templom. Meg persze kávézók-éttermek, ilyesmi. Ott van mindjárt a La locanda postino: híven őrzi emlékét annak a kedves-szomorú filmnek (Il postino – magyar forgalmazásban: Neruda postása), amelyet itt, a szigeten forgattak. Ha jó az idő (mint néhány éve azon a késő januári délutánon is), a partra tolt halászcsónakok mellett álló asztaloknál ehetjük a halat-rákot, ihatjuk a poharat párásító hideg bort.



Időutazásnak sem utolsó, de fontos, hogy a hely nem a nosztalgiából él: a legfrissebb alapanyagból színvonalasan elkészített fogásokat kínálnak, magától értetődő kedvességgel. A halászkikötő pompás öble a hegytetőről szó szerint mesés látványt nyújt – kicsit mintha álmaink óvodájában nézegetnénk valami képeskönyvet –, vagy mintha az egészet színes építőkockákból magunk raktuk volna össze.



Találkoztunk már elfogult hívőkkel, akik az egyik szigetért rajonganak, a másikat ajakbiggyesztve emlegetik – és fordítva. Pedig szerencsés, aki akár csak az egyiket bejárhatja – még szerencsésebb, ha főszezonon kívül. Egyformán szerethetők, egyformán félteni valók: mindkettőnek megvan a maga valóságos élete, de a turistatömeg könnyen agyonnyomja az efféle méltán népszerű helyeket.



Procida felfedezéséhez nem feltétlenül szükséges szárazföldi jármű, jó része könnyen bejárható gyalog. Caprira ez biztosan nem igaz, de ahogy mondtuk, a „normál” buszközlekedés jó és megbízható.



Ha mély levegőt veszünk, és úgy döntünk, hogy elrepülünk Nápolyig, érdemes egy napot hozzábiggyeszteni a kiránduláshoz – és akár fej vagy írással eldönteni, hogy Procida vagy Capri szigetén dőljünk hátra egy kiadós séta után valami szép színű hűvös itallal…


Kapcsolódó írásunk:
Látni. Nápolyt és...
Herculaneum, Pompeji, Vezúv

Ne itt tanulj vezetni! Az Amalfi partszakasz
 
Fotó:
Upor László

címkék

badacsony (10) balaton (54) bikavér (15) bio (6) bocuse d'or (9) bor (254) borász (4) borbár (21) borfesztivál (20) bori mami (5) boriskola (4) borkorcsolya (19) borkóstoló (5) borshanta (11) borterasz (7) borteszt (21) bortúra (12) borvacsora (11) borverseny (10) bott pince (25) bottszerda (21) budapest (157) cava (7) CEWI (11) csirke (5) csokoládé (8) cukrászda (11) demeter zoltan (4) édes (42) édes szamorodni (4) eger (25) egészséges (4) étterem (106) etyek (8) etyeki kúria (7) fehérbor (5) fesztivál (25) franc&franc (4) frittmann (4) furmint (43) furmint február (6) gizella pince (5) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (10) habzóbor (4) hárslevelű (8) heimann (4) húsvét (7) interjú (54) kadarka (9) karácsony (11) kávé (37) kavezok (8) kékfrankos (6) kéknyelű (5) koktél (8) kóstoló (52) kovács nimród winery (5) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (4) london (7) mád (10) magnamátra (10) mátra (25) michelin-csillag (6) monyo brewing co (4) mór (5) művészinterjú (8) nyár (9) nyaralás (4) olaszország (10) olaszrizling (7) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (7) pálinkaverseny (6) pannonhalma (5) pannonhalmi apátsági pincészet (4) pécs (7) pezsgő (40) piac (13) pinot noir (7) portugália (6) programajanló (26) rácz jenő (4) rajnai rizling (6) recept (85) rozé (21) saláta (6) sauvignon blanc (6) somló (8) sommelier (8) soproni borvidék (8) sör (38) sós (40) spanyolország (6) specialty kávé (8) st andrea (6) sütemény (18) süti (12) svét (12) szekszárd (19) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (8) tállya (4) támogatott írás (6) tarcal (8) tavasz (7) tea (8) tenger gyümölcsei (4) tészta (4) tokaj (80) tokaj-hegyalja (34) tokaji aszú (17) tudnivalok (4) utazás (17) vacsora (7) verseny (9) villányi borvidék (29) vörösbor (8) vylyan (7) zenit (4)