Vissza

Paloznaki Jazzpiknik 2018

2018.05.07. | Szabó Hajnalka
Sokan most tervezik a nyári szabadságukat, és gyakran nemcsak a strandolás a cél, hanem valami tartalmas programot is szeretnének beiktatni a dolgos hétköznapok közé. Akkor hát tessék beírni a naptárba: Paloznaki Jazzpiknik – augusztus 2-3-4. Mi szóltunk…
 

Hetedik éve zarándokolnak Paloznakra az igényes jazz kedvelői, hiszen mára mindannyian tudják, hogy ilyenkor a legnagyobb sztárok lépnek fel a festői falucskában. A zenei felhozatal mellett további érveink is vannak, hogy miért érdemes az augusztust itt kezdeni.

  1. Na jó, a zenei felhozatal az első, ez idén is elég erősre sikerült. A nulladik napot a kétszeres Golden Globe-díjas Jamie Cullum nyitja nagykoncertjével az augusztusi csillagos ég alatt. Az igazán sokoldalú és lüktető energiájú zenész remélhetőleg Paloznakon is felugrik majd zongorája tetejére, ahogy az már a védjegyévé vált. Pénteken és szombaton is jobbnál jobb nemzetközi és hazai előadók váltják egymást a színpadokon, mint például a Soul II Soul ft. Jazzie B & Caron Wheeler, az Electro Deluxe, vagy éppen Geszti+Jazz+Az+Lányok, azaz Geszti Péter Váczi Eszterrel, Behumi Dórival és Kozma Orsival.
 
  1. A gasztronómia szerelmeseiként nem mehetünk el a fesztivál étel-ital kínálata mellett sem. Leparkol itt néhány food truck, például a Pola Pola, a Céltorony BBQ, az á table!, a Macesz Bisztró és a Cupákos, a Lilipop Cukrászda, a Waffel Land, a Paneer, a Meat & Sauce és a Kanálgép. De környékbeli ízeket is kóstolhatunk, mert itt lesz a Tekeresvölgyi Sajtműhely és az Arácsi Cukrászda is. Az ételkínálat már magában is vonzó, hát még ha falatozás közben ilyen jó zenéket hallgathatunk!
  2.  Nincs rossz dolguk a borkedvelőknek sem egy olyan fesztiválon, ahol a házigazda a Homola Pincészet. A környékbeli borászokat is meghívták, így a Söptei, a Petrányi, a Figula, a Jásdi és a Csiszár pince borai kerülnek még a poharunkba. Ha csak egy könnyű fröccsöt innánk koncert közben, azt is megtehetjük, de akár egy komolyabb borkóstolót is beiktathatunk ilyen felhozatal mellett. 
  3. A Jazzpiknik nevében nem véletlenül szerepel a piknik szó. Nyári délutánokon-estéken nincs is jobb, mint a fűben heverészni a családdal, barátokkal, miközben finom falatok és jó borok is vannak a kezünk ügyében. Itt ennek semmi akadálya, hiszen a házigazdák – Homoláék és a Sáfránkert Vendéglő – plédekkel és piknikkosarakkal is készülnek, így koncertek előtt-után, vagy éppen a színpad előtt táncolás helyett is múlathatjuk így az időnket.
 
  1. Nem csak a piknikezés miatt lehet ez igazi családi program, a gyerekeket akkor is le tudjuk foglalni, ha nem feltétlenül akarnak velünk ringatózni a lágy dallamokra. Délutánonként interaktív gyerekprogramok kötik le a kicsik figyelmét, a helyszínek között lehet TukTukokkal közlekedni, ami minden korosztálynak izgalmas, meg lehet a fűben rohangálni, fényfestést nézni, vagy akár az eget bámulva hullócsillagot várni – folyamatosan történik valami izgalmas.
 
  1. Ha nem sikerült a faluban szállást találnunk, akkor piknikbuszokkal juthatunk haza a környékbeli településekre. Tapasztalatból mondjuk, hogy remek hangulat tud kialakulni alkalmi utastársainkkal egy-egy éjszakai buszon, már csak ezért is érdemes ezt a közlekedési módot választani. És akkor még nem is említettük, hogy nem kell parkolóhelyet keresgélnünk, és ha egy hűs fröccsöt vagy pár pohár bort elkortyolnánk, az sem okoz gondot.
 
  1. Ne feledjük, a helyszín egy Balaton-parti falucska, így napközben a strandolást sem kell kihagynunk.
Ugye nem kérdés, hogy a Paloznaki Jazzpiknik idén nyáron is kihagyhatatlan?
 
Fotó:
Szegő Fruzsina

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (70) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (16) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (209) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (32) villányi borvidék (92) vörösbor (142) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)