Vissza

Találkozzunk a Borfaluban!

2017.06.16. | Szabó Hajnalka
A színvonalas zenei kínálat mellett a Soproni borvidék boraiból is kaphat ízelítőt, aki június 27-e és július 1-je között ellátogat a VOLT Fesztiválra…
 

„Koncert után találkozzunk a Borfaluban!” – bizonyára ez az egyik leggyakrabban elhangzó mondat a VOLT Fesztiválon. Ha egy társaság tagjai nem együtt buliznak egész este, a Borfalu ideális találkozási pont még akkor is, ha ezen a részen valamiért különösen erős a mágneses hatás, és fennáll a veszélye annak, hogy a következő koncertre valahogy nem sikerül eljutnunk. A bódék között szinte mindig újabb és újabb ismerősbe botlik az ember, akikkel elég megkóstolni egy következő pohár bort, és már ott is ragadtunk…



Az idén negyedszázados VOLT Fesztiválnak helyet adó Sopron sok szempontból irigylésre méltó város, az már csak hab a tortán, hogy történelmi borvidéken fekszik, és a kékfrankos fővárosának is nevezik. Egy borvidéken a helyi bort kortyolgatni a legjobb, és ezt szerencsére minden fesztiválozó gyakorolhatja, hiszen a Poncichter Negyedben megrendezett borfesztiválon végigkóstolhatjuk a Soproni borvidék kiemelkedő pincészeteinek kínálatát. A Fertő tó sajátos mikroklímája és az ásványi anyagokban gazdag talaj egyaránt kedvez a jó ivású fehér- és a testes vörösboroknak is, így biztos, hogy itt mindenki megtalálja a kedvencét.



A VOLT-osok egyik legkedveltebb helyszínén ráadásul a zenei kínálat is elég vonzó: a Borfesztivál Sopron Színpadán fellép többek között a Budapest Bar, a Magashegyi Underground, Fábián Juli & Zoohacker, a Pál Utcai Fiúk, a Honeybeast, az OchoMacho, a KFT és Charlie. Kedvenc kékfrankosunkkal a poharunkban a kedvenc zenekarunk slágereit hallgatni kifejezetten jó nyáresti programnak ígérkezik!



A Bor Beszél Belőled sorozat a zenei kínálat mellett a VOLT egyik legnépszerűbb programja. Érdemes érte kora délután kilátogatni a fesztiválra minden nap. Jó néhány éve megy már, de nem tudjuk megunni: másfél óra naponta, mindig más ismert vendéggel és egy helyi borásszal. Izgalmas beszélgetés, természetesen borkóstolóval fűszerezve – a borok szerelmeseinek kihagyhatatlan.
Az idén ott lesz például a megosztó Kasszás Erzsit alakító Balázs Andrea színművésznő, akinek történeteihez a Sterlik Pince borait kortyolhatjuk.



A folytatásban a magyar borok mellett bizonyára az olaszokról is szó esik majd, hiszen az olasz gasztronómia Magyarországon élő fenegyereke, Gianni sztorizik, miközben a pezsgőjéről is jól ismert helyi borász, Taschner Kurt többek között olyan ritkaságot tölt a poharunkba, mint a korai piros veltelini. Geszti Péter poénjaihoz a WineLife Borászat hozza a borokat, dr. Almási Kitti párkapcsolati szakértő, pszichiáter pedig az önbizalomról, sikerekről és kudarcokról mesél majd a Vincellér Borászat palackjai társaságában. A fesztivál utolsó napján Benkő Dániel, a világhírű lant- és életművész látogat el a helyszínre. Bölcsességeit a Lővér Pince borai mellett hallgathatjuk.



A már említett műhelyek mellett a többi helyi pincészet borait is érdemes megízlelni, már csak azért is, mert ismerkedni mindig izgalmas. Ha arra járunk, ne hagyjuk ki a soproni borászhölgyek – a mindig mosolygós Pfneiszl lányok és a legcsodálatosabb soproni turán készítője, Luka Enikő – borait sem. És ha két koncert között frissülni vágyunk, kérjünk egy hosszúlépést Kocsisék Zenitjéből. Mi ezt tesszük már évek óta, és most is kíváncsiak vagyunk, hogy milyen lett a kis családi pincészet új évjárata.

Nyár, zene, bor… mi kell még? Koncert után találkozunk a Borfaluban!
 
Fotó:
facebook
Szabó Hajnalka
Hölvényi Kristóf
Mohai Balázs
Tóth Zsombor

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)