Tavasz Amerikában 1.
Egy tízfős magyar csoport tagjaként Vargha Márk kollégánk áprilisban közel két hetet töltött az Egyesült Államokban. A hivatalos találkozókon túl öt nagyvárosban jutott ideje szabadidős programokra is, ebből ad most ízelítőt…
Gyors séták New York emblematikus helyein
Most már elmondhatom, hogy a Nagy Almát mind a négy évszakban láttam. Legutóbb ősszel barangoltam be, amennyire csak tudtam. Most, tavasszal más arcát mutatta: a felhős délelőttöket napos délutánok követték. Jó volt Frida- és Diego-kiállítást nézni a MoMában egy most futó, hasonló tematikájú kortárs operához kapcsolódva, vagy baseballedzést bámulni a Central Parkban, aminek az északi fele is sok szépséget rejt: gondozott virágos és füvészkertet.
Jó volt panorámás reggeli után áthajózni New Jersey-ből Manhattanbe, kőhajításnyira a Ground Zerótól. Templomokban megpihenni: a „kötelező” Szent Patrikban és a vele majdnem szemben, az Ötödik sugárúton található, különleges atmoszférájú Szent Tamásban. Vagy a költészetnek, a sportnak, a művészetnek, az oktatásnak, a HIV-gyógyításnak, a katonai szolgálatnak stb. dedikált – és sok más miatt is egészen különleges – Szent János evangélistában a New Amsterdam sugárúton. És persze jó volt átgyalogolni hideg szélben a Brooklyn-hídon, végigsétálni tűző napsütésben a Broadway déli szakaszát a Union Square-től a Staten Island kompállomásig.
Történt azonban valami, ami magamtól soha nem jutott volna eszembe.
Ital a Páva sétányon
A Carnegie Hall-lal szembeni dinerben elköltött vacsora után elsétáltam a Waldorf Astoriáig, majd előzetes bejelentkezés nélkül beültem egy koktélra a Páva sétányra. Hogy micsoda? Este 11-kor egy sétányon üldögélni Manhattenben? Pontosan! Ez ugyanis egy beltéri sétány!
A Waldorf és az Astoria eredetileg két külön hotel volt, az Astor család rivalizáló ágai építették őket egymás mellé az 1890-es években. A két épületet végül egy hosszú márványfolyosó kötötte össze: ez lett a legendás Peacock Alley. A név onnan jött, hogy New York elitje itt vonult fel estélyiben és frakkban – szó szerint „páváskodni”. A hely társasági élet egyik központja lett, ahová nem is annyira enni vagy inni mentek az emberek, hanem látni és látszani.
A mai Park sugárúti art deco épületet 1931-ben nyitották meg. Akkor a világ legnagyobb és legmagasabb szállodája volt, ráadásul hotelszakmai szempontból úttörő: 24 órás szobaszerviz, saját fürdőszobák, minden épülethelyiségbe bevezetett villany. Azonnal a múlt századi diplomácia egyik informális központja – no meg a Waldorf-saláta szülőhelye – lett, mivel az ENSZ közelsége miatt állam- és kormányfők sokasága lakott itt a közgyűlések idején. Volt, aki nemcsak akkor: Herbert Hoover amerikai elnök húsz évig élt itt. De nemcsak politikusok, hanem a művészvilág képviselőinek otthona is volt: Cole Porter 30 évig lakott benne, de a sor Marilyn Monroe-tól és Arthur Millertől Frank Sinatrán át Grace Kellyig és Rainier hercegig folytatható. Ahogy a társasági eseményeket is nehéz lenne mind felsorolni a Tony-díjátadóktól a Met Galákon át JFK születésnapi partijáig.
Nos, ilyen történelmi miliőbe nagyon ritkán csöppenhetünk, úgyhogy bátran foglaljunk helyet pár lépésre a Világkiállítási Órától, a míves és kényelmes székek valamelyikében. Nem kell kiöltöznünk, a személyzet profi módon kedves és előzékeny. Kérjünk egy italt, és egyszerűen csak éljük meg a ritka pillanatot. Az órát egyébként Viktória királynő rendelte meg angol mesterektől 1893-ban a chicagói világkiállításra, és gyönyörű. Ahogy minden más is körülöttünk.
(folytatjuk)
