Vissza
Anyakirályság
2017.04.05. | Bodó Judit
Anyának lenni királyság… csak ne kéne ennyiszer csatába menni.
Henyélés
Bodrogkeresztúr határában, a Henye-dűlőben felépült egy gyönyörű, panorámás, modern borászat. A helyi kulturális életet felpezsdítendő sorozatot indítottak Keresztúri esték címen. A cél, hogy legyen ez igazi pénteki találkozópont. No hiszen, mi ennek biztosan nem leszünk gátja. Meginvitáltak bennünket a megnyitó ünnepségre, ami fergeteges jazzkoncerttel zárult. Gyárfás István triója muzsikált Elek Istvánnal és Molnár Enikő énekével kiegészülve. Finom borok a bárban, jó zene a színpadon, fincsi sonka és sajt, gyönyörű kilátás, kellemes társaság. Nagyon sok péntek estét szeretnénk itt tölteni – azért is, mert a teraszról pontosan a Kerámia udvarára látni, most is szaporábban vert a szívem. Itt lehet tájékozódni: https://www.facebook.com/kereszturiestek/
Pince
A derítésnél tartottunk. Sikerült. Megcsináltam a melegpróbát, nincs kiválás, jöjjön, aminek jönnie kell. Szűrni fogunk a héten, és szállítjuk palackozásra az első három tételt a Patricius Borházba, ahol minden kispince palackozási problémájára megoldás születik. Az egyhordós tételeket elintézzük saját hatáskörben. Dühöngök pár napja az árakon – csak jelzésképpen pár adat:
1 db palack ára kedvezménnyel: 125 Ft + áfa (kell 8400 db)
1 db üvegdugó ára: 109 Ft +áfa
Ehhez jön még a kapszula, címke, karton, palackozás, engedélyeztetés, ilyen-olyan járulék. El ne felejtsem a bort!
Vár rám egy kellemes elfoglaltság is. Gráciatársaimmal összeülünk az új évjáratot összeházasítani. Kellemesen kemény melónak nézünk ismét elébe. Berecz Stéphanie-val és Bárdos Sacival 2011 óta minden évben megalkottuk a 3 Grácia néven futó közös száraz és édes borunkat. A nevet a Bock bisztrós Cuki bácsitól kaptuk, és szeretettel viseljük. A címkét sógornőmnek, Bodó Purger Zsuzsimnak a köszönhetjük. Meglepett, amikor elolvastam a Borsmenta cikkét szombat éjjel:
"Visszavágtak a Garciák"
Magamban ,,holtartavilágoztam” meg dühöngtem egy kicsit a stíluson (nem a borászkollégákon). Valahol a „részeredményeinkről” írtak. Mi az, hogy „részeredmények”?! Mi hárman egy vagyunk, és komolyan tesszük a dolgunkat! Amikor vasárnap a misén elérkeztünk a ,,szóval, cselekedettel és mulasztással” részhez, bennem már meg is fogalmazódott a válasz: nem mulasztom el, hogy szóban orcán vágjam a kedves szerzőt. Aztán szóltak, hogy április bolondja! Ne tessék velem szórakozni, mert egy ideje (a három gyerek óta) nem vagyok laza. Másnap – pihenten – újraolvastam a cikket. Nevettem. Magamon is. Hogy olvashattam ennyire félre? Jóskát már rég láttam ennyire jól szórakozni rajtam.
Anyának lenni királyság…
…csak ne kéne ennyiszer csatába menni. A szüleimen soha nem láttam, hogy megviselte volna őket, hogy belőlünk becsületes embert faragjanak. Áldott jó gyerek lehettem – vagy talán nem? –, nővérkém közelebb volt hozzá. Visszagondolva volt egy-két dolog, amit ha drága gyermekeim elkövetnek, fordulatból bokán rúgom magam.
Elveim talán első években/órákban voltak – de Jóskámmal mindig azon kuncogunk, hogy az elvek nálunk olyanok, mint a puki (kulturáltabb szót erre nem ismerek): tartjuk, amíg bírjuk. Másrészt úgy érzem, hogy a szigorú elvek a szabadságot nagyban befolyásolnák. Nincs két egyforma helyzet, és ha mindent előre túlszabályozok, akkor sok mindenről lemaradok, feszengek.
A nagyszülők sajnos négyszáz kilométerre, így általában kikérem magamnak, ha azt hallom tőlük, hogy észre sem veszed, és már fel is nőttek. Hát, kérem szépen, én intenzíven észreveszem. Olykor magamból kikelve üvöltözöm a szerteszét hagyott ruhák miatt, a gyengébb jegyek miatt, az üzemi konyhai méreteket meghazudtoló főzések miatt. Szinte bármi kihozhat a sodromból.
.jpg)
Példának a mai este:
19.00: Négyféle étel az asztalon, a két nagyobbik nem éhes, a kicsi ötödiknek a virslit választja, apa ugyan eszik levest, de mit keres a tányérjában a tükörtojás… mindegy.
Mosogatás, fürdetés, zuhanyzás, fogmosás. Írnám a cikket. Jóskám zaklat a holnapi szőlőbejárással, jegyzőhöz menni, kész a kocsi stb.
21.00: Fújtatás, dörömbölés, műkönnyek, hiszti. A tét az időhúzás. A két nagyfiú: „Nekünk nem szóltatok, hogy mikor van vacsora?! Éhesek vagyunk.” Itt szerettem volna kiszállni a történetből, de apa nem volt rest közvetíteni a két szoba közt.
Én: Ott a hűtő, lehet keresni valamit, vagy esztek holnap a suliban.
Bendi: Ez nem bosszú, ott legalább tudnak főzni.
Én: Bosszút akarsz? Kiíratlak a menzáról!
Bendi: Jó, akkor semmit sem fogok enni!
Én: Azt úgy hívják, fénylény – eddig még senkinek sem sikerült.
Vilike: Aaannnyaaaaaaaaa, gyere puszit adni!
Vége. Imádom őket, jó irányba terelik az életünket.
Paprika Jancsi és a messzelátó – plusz Vilike (sárospataki bábverseny)
Boldogan vagyok a legifjabb Paprika Jancsi anyukája – még soha életemben nem izgultam ennyire. Amikor a zsűri dicsérte, reszketett a kezem, és nyeltem nagyokat. Hálás vagyok Makoldiné Dogossy Mónikának a bábszakkör vezetéséért. Hatékonyan, pozitívan motiválja a kölyköket. Azzal, hogy maguk készítik a bábokat, nagyot lendít a kézügyességükön. Igyekezetével elérte, hogy a bábosok mindegyike külön kis egyéniséggé váljék. Vilit benevezte a sokkal nagyobbak vetélkedőjébe, és jól tette.
A fiam fantasztikusan szerepelt a versenyelőadáson: százkezű, százhangú bábosként hol ostoba Belzebub, hol furfangos Paprika Jancsi volt, hol utóbbi minőségében az előbbit püfölte, hol a címbéli messzelátót kezelte szakértő mód – és még arra is volt figyelme, hogy a közönségét bevonja. Engem egészen sikerült bevonnia – könnyben fénylő anyai büszkeséggel.
.jpg)
Bendi és András atya
Nagy szeretetben és ugyanakkora hitben nevelkedtem. Nálunk soha nem volt kérdés a vasárnapi mise – vívódások előfordultak ugyan a kamaszkor környékén, mégis tudtuk és megéltük az egyházi ünnepeket. Sokszor gyerekáldással – édesanyám karácsony napján, én úrnapján, keresztlányunk vízkeresztkor, unokahúgom szilveszter napján, Bendi fiam húsvéti gyerekként született. Jómagamról már csak a szent kenet hiányzik, remélem, még sokáig. Tokajban mégsem tudtam beilleszkedni egyik közösségbe sem. Most is nagyon hiányzik a bősi templom. Ott van helyem – képletesen.
Nálunk ugyanis megvoltak az íratlan szabályok: gyerekként igyekeztünk a kar alatt elbújni, sutyorogni a barátokkal. A férfiak a karban foglaltak helyet, vagy a padok mögött alkottak sorfalat. Az anyák a középső részen, a nagymamák korosztálya elöl dicsérte az Urat. Legutóbbi otthonlétemkor a kis keresztlányommal mentünk templomba, és mosolyogva vettem tudomásul, hogy már a középső padokhoz megyek, mintegy vezényszóra. Anya vagyok, nő lettem, öregszem – hoppá!
Megint Jóska: általa került a családba Bodó Zoli atya, aki jelenleg mosonmagyaróvári katolikus pap. Jócskán magasra tette nálunk a mércét. A családban minden jeles alkalommal ő közvetít ég és föld között. Prédikációjával oly közel érezteti az isteni csodát, hogy kételynek csírája sem marad.
Gyerekeimnek köszönhetem, hogy most már ezen a téren is kezd beállni az egyensúly.
Két éve új hitoktató jött az iskolánkba, akihez rohannak a folyosón, külön kifejlesztetett pacsi a köszöntés, és mosolygás. András atya hihetetlen türelemmel és gyerekszeretetével minden erőlködés nélkül gyűjti maga köré a kölyköket. Bendegúz az év elején megörvendeztetett, elsőáldozó szeretne lenni. Nem kérdés, célzottan követjük az atyát, akárhol miséz vasárnaponként. Csodálatos, hogy egy beszédével üzenni képes minden korosztálynak.
Az első hatvan év
Ez a két hét róluk/rólunk szólt. Közben történt ismét egy gyűjtős évjáratkóstoló. Hurrá! De lemaradtam róla, mert Andriskám összetalálkozott egy hinta szélével, így nekem a kóstoló az első bor után véget is ért. Kedves finn ismerőseink szerint a gyerekekkel csak az első hatvan év nehéz, aztán minden megy a maga útján. Szeretnék nekik hinni. Négy fiút neveltek, a legidősebb ötvennégy éves. Még nekik is van hat év a szabadulásig.
Ha tetszett, olvasd el a Bottszerda korábbi bejegyzéseit, és kövesd, ami csak ezután jőn!
Kéthetenként frissül a Bottszerda!
