Vissza
Vendégoldal

Főszerepben a furmint

2017.07.13. | Szabó Edit
Február elsején megszületett a Nemzetközi Furmintnap, a Furmint Február nagykóstolón startolt a Furmint Éve, és néhány napja megjelent a Furmintkiválóságok Könyve is, amelyben a szőlőfajta 85 kiváló bora mutatkozik be az értő közönségnek…
 

Az idei év elején, a Vajdahunyad várában tartott Furmint Február kóstolón nagy bejelentés hangzott el. Dr. Kiss Eliza kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy 2017-et a Furmint Évének nyilvánítják azzal a nem titkolt céllal, hogy ez a sokak által nagyra tartott fajta a nemzetközi porondon is elnyerje az őt megillető rangot.



A programsorozat részeként meghirdették a „Fogadj örökbe furmintot!” elnevezésű akciót is, amelyre magánszemélyek és szervezetek egyaránt jelentkeztek. A Badacsonyi Kutatóintézettel közösen megvalósított projekt lényege nemcsak az, hogy új oltványok kerüljenek a földbe, hanem az is, hogy a friss tőkék örökbefogadásából befolyt összeg fiatal agrárszakemberek továbbképzésében nyújtson segítséget.



A Furmint Évének tiszteletére a Nemzeti Borkiválóság Program az idén a már hagyományos Országkóstolón kívül külön furmintkóstolót is tartott. Mint arról Horkay András, az Országos Borkiválósági Bizottság elnöke beszámolt, a kóstolóra 125 bor érkezett, és közülük a gondos értékelést követően 85 került be a frissen megjelent Furmintkiválóságok Könyvébe.



A tapasztalatok szerint a borászatok inkább a fiatalabb tételeiket szerették volna megmutatni, a könyvben szereplő furmintok zöme 2015-ös évjáratú. A legtöbb minta Tokaj-Hegyaljáról érkezett, de erős volt a Balatoni borrégió jelenléte is a mezőnyben. Egy-két szép tételt küldtek a Mátrából és az Egri borvidékről, a határon túlról pedig Muzsla és Ménes örvendeztette meg a bírákat néhány izgalmas furminttal. „Hogy fajtaborként készüljön el, vagy házasításba kerüljön a furmint, azon lehet vitatkozni, az viszont kétségtelen, hogy a világ fehérszőlő-piacán igen ritka minőséget mutat, legyünk büszkék rá” – mondta Horkay András, aki a borok értékelésében is részt vett.



A Nemzeti Borkiválóság Program csapata által szerkesztett könyvben nemcsak a furmint, hanem annak hátországa is bemutatkozik. Ismert borászok, a szakma legrangosabb képviselői vallanak a fajtáról egy-egy mondatban, szó esik az ikonikus tokaji palackról és a kifejezetten a furmint számára tervezett pohárról, de bemutatkoznak a termőhelyek és a borral kiemelten foglalkozó éttermek is. Az új mondanivalóhoz új forma is társult, a lendületes, fiatalos dizájn Borostyánkői Mátyás munkája.



Dr. Kiss Eliza nem titkolt célja, hogy a Furmint Évével hagyományt teremtsenek, így ezen túl a tervek szerint minden évet egy-egy hazánkban fontos szőlőfajtának dedikálnak majd. Kíváncsian várjuk, vajon melyik fajta lesz a 2018-as év főszereplője.

A Furmintkiválóságok Könyvében szereplő borok:
 
Borászat Bor Évjárat
Árvay Családi Pincészet Tokaji Padi-hegy Furmint 2013
Árvay Családi Pincészet Tokaji Isten-hegy Furmint 2014
Áts Családi Pincészet Furmint 2015
Áts Családi Pincészet Szent Tamás Furmint 2015
Babits Pincészet Tokaji Furmint 2015
Babits Pincészet Poklos Furmint 1 2015
Babits Pincészet 180g Furmint 2012
Balassa Bor Betsek Riolit Furmint 2015
Balassa Bor Villő Mézes-mály Furmint 2015
Balla Géza Pincészete Sziklabor Furmint 2015
Barcza Pincészet Nagy-Somlói Furmint 2015
Bardon Borászat Alpha Tokaji Furmint 2013
Barta Pince Öreg Király Furmint 2015
Bezerics Borház Furmint 2015
Bodrog Borműhely Halas Furmint 2015
Bodrog Borműhely Várhegy Furmint 2015
Bodrog Borműhely Lapis Furmint 2015
Bodvin Áldomás Furmint 2013
Bognár Bor Birtok Tokaji Furmint 2015
Bott Frigyes Furmint 2015
Budaházy-Fekete Kúria Furmint 2015
Carpinus Borászat Grand Reserve Furmint 2015
Carpinus Borászat Tokaji Furmint 2015
Chateau Cloche Betsek Furmint 2015
Chateau Cloche Tokaji Furmint félédes 2009
Czemiczki Pincészet Tokaji Furmint Petrács 2015
Csobánci Bormanufaktúra Furmint 2013
Demeter Zoltán Pincészet Furmint 2015
Demeter Zoltán Pincészet Kakas 2015
Demetervin Furmint 2015
Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet Dry Furmint 2016
Dobogó Pincészet Tokaji Furmint 2015
Erzsébet Pince Estate Furmint 2015
Espák Pincészet Furmint Supreme 2015
Gizella Pince Furmint 2015
Götz Pincészet Tokaji Furmint félédes 2016
Grand Tokaj Grand Selection Tokaji Furmint 2015
Grand Tokaj Tokaji Furmint késői szüretelésű 2015
Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Zomborka Furmint 2015
Györgykovács Kispincészet Furmint 2015
Harsányi Pincészet Királyhegy Furmint 2015
Harsányi Pincészet Birtok Furmint 2015
Harsányi Pincészet Megyer Furmint 2015
Henye Borászat Tokaji Dry Furmint 2015
Henye Borászat Tokaji Furmint 2016
Holdvölgy Pincészet Intuition No3. Furmint 2015
Holdvölgy Pincészet Meditation Furmint 2015
Hollóvár Pincészet Furmint 2013
Királyudvar Tokaji Furmint Sec 2011
Királyudvar Late Harvest Furmint Teraszok 2011
Kiss István Pincészet Boszorkány Tokaji Furmint 2016
Kiss István Pincészet Tokaji Furmint 2015
Kővágó Pince Furmint 2016
Kreinbacher Birtok Furmint 2015
Kvaszinger Borászat Bűvös késői szüretelésű furmint 2015
Laposa Birtok Kőkövön Furmint 2015
Losonci Bálint „F” mint Furfang 2012
MadWine Integrációs Pincészet Mád Furmint 2015
Myrtus Pince Tokaji Furmint 2015
Pajzos Tokaj Furmint 2015
Pálffy Szőlőbirtok és Pince Káli Királyi Furmint 2015
Patricius Borház Furmint Selection 2015
Pelle Pince Király Furmint 2015
Pelle Pince Nyúlászó Furmint 2015
Péter Pincészet Tokaji Furmint 2015
Royal Tokaji Dry Furmint 2015
Royal Tokaji Furmint Dűlőválogatás 2015
Samuel Tinon Pincészet Birtok Furmint 2016
Sárga Borház Tokaji késői szüretelésű furmint 2015
Sauska Furmint 2015
Serpens Wine Somos dűlő Furmint 2015
Skizo Bor Hegyeink Furmint 2015
Szalóczi Pincészet Tokaji Furmint 2015
Szarka Pince Juharos Furmint 2015
Szarka Pince Mád Furmint 2015
Szent Donát Birtok Márga Furmint 2015
Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet Szent Tamás Furmint 2013
Szűcs Pincészet Bohomály Furmint 2015
Tokaj Montium Birtok Furmint 2015
Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok Nagyszőlő Furmint 2015
Tornai Pincészet Prémium Furmint 2015
Tornai Pincészet Top Selection Apátsági Furmint 2015
TR Művek Furmint 2015
Vayi Borászat 10 soros Furmint 2015
Zsirai Pincészet Középhegy Tokaji Furmint 2015
 

 
: