Vissza
Kortalan vándorok egy idegen világban
2024.02.20. | Dr. Kaibinger Tamás
Tavasz februárban, Gilot formabontó művészete és a bor kapcsolata, Palackpróba a Pingrumbában, identitáskeresés a borvidéken – egyebek között ezekről elmélkedik dr. Kaibinger Tamás bornaplójának 11. részében…
Tavaszi szél vizet áraszt februárban?
A tavaszi szél lehúzta a hótakarót a szőlőtőkékről, és a szőlő álmosan nézeget a barnába öltözött hegyen. Nem fázik. Kicsit kellene pihennie, feltöltődnie, visszatérnie az alapokhoz, leráznia a tavalyi vesszőket. Ha majd tényleg eljön a tavasz, a madarak hívó szavára az élet visszatér a föld fölé. Ha majd tényleg eljön. Nem csak benéz.
A holdnaptár szerint idén sok jó nap van a metszésre, mégis lassan haladunk. Az általunk telepített hegyi szőlők, amelyeket kezdettől fogva bio/biodinamikus módon műveltünk, jól viselték a tavalyi év betegségtámadását, de a Guba-hegyen lévő szőlőskert öregebb tőkéi kevésbé. Ez nem csak úgy derült ki számunkra, hogy a szüreti időszakban lett néhány szabadnapunk, mert a szüret gyakorlatilag két hektáron elmaradt, hanem abban is megmutatkozik, amit metszés közben nem szeretnénk látni: a vesszők viselik a betegségek nyomait. Ez a természetes borkészítés ára? Nem feltétlenül. Nehéz év volt, a terület most fejezi be az átállást. Az átállás a szőlőnek sem könnyű, mint ahogy emberként sem lehet könnyű 25 év után életmódot váltani, mondjuk leszokni erről-arról. A korábbi művelés során a szőlő és a talaj jobban kimerült, a preparátumok hatása lassabb, a talajtakaró növényeknek még idő kell. Bizakodóak vagyunk; nagyon szeretjük ennek a hűvös, agyagos területnek a roppanós friss gyümölcseit a borban. Vajon mit hoz ez az év?
Françoise Gilot – a formabontó művész
„Számomra nincs különbség figurális és absztrakt között. Nem másolom le a természetből, amit a szemem lát, hanem azt adom vissza, amit a szívem a színek és formák tekintetében megragad.” Gilot nem csak a színekkel és a formákkal üzen – üzenete van a címnek is, de az igazi mélység a színeken és a formákon túl van. A képeket szemlélve nemcsak mi tükröződünk vissza a képeken, hanem a képek lenyomata is visszatükröződik bennünk. Megannyi egyéni üzenet. A hétvégén megnéztük a Műcsarnokban a kiállítást.
A képek letisztultak, elegánsak. Törékeny formák, feloldásra váró gordiuszi csomók, az örökkévalóság dimenziójába helyezett barátságok, kortalan vándor egy idegen világban, kapocs férfi és nő között, mediterrán képzelet, csend és mozgás, szín-játék, nárciszok és törékeny egyensúly – megannyi üzenet.
A boraink is kortalan vándorok egy idegen világban: kortalanok, mert természetesek, amilyenek a világ borai évezredeken keresztül voltak. A világ pedig azért idegen, mert még mindig a kémia bűvöletében él, és abban hisz, hogy a természet uralható. Pedig a természet él, a vegyszerek halottak. A természetet megismerni és megérteni célszerű, elpusztítani nem. Akkor annyira idegen lenne a világ, hogy teljesen egyedül maradunk benne, végül mi is elpusztulunk.
A boraink maguk a törékeny egyensúly, harmóniakeresés, nemcsak a sav-test-alkohol háromszög merev határai között, hanem a terroir, az elegancia, a gyümölcsösség, továbbá az ég és a föld képlékeny sokszögében is. Egyedi ízek, színek és formák.
A természetes bor nem másolja le a természetet, hanem az maga a természet. Sosem szakadt el tőle, mert élő anyag, és az emberi kéz csak átsegítette a szilárd szőlő állapotából a folyékony lírai halmazállapotba. Az emberi beavatkozás itt véget is ér. A szüret a teljesség ünnepe, az erjedés az átváltozás, a palackozás csak az edények cseréje. A palack csak keret, a lélegző dugó a kapcsolat a külvilággal, a címke üzenet, ami végérvényesen segít elszakítani a bort a szőlő gyökereitől. „Az anyagtalan mókázik az anyaggal” – írja Faludy György[1]. Nem csak a szerelemben, a borban is. A test és a lélek egysége és kétsége. Hol találkozik a kettő? Hol válik el a kettő?
Pingrumba – Palackpróba
Természetes borokkal dolgozó éttermek, sziasztok, természetes borokat kínáló borbárok, sziasztok!
Korábban a Ráth György utcából sokszor leugrottunk a Pingrumbába vacsorázni. Nem hagytuk el a várost, az ételekkel utaztunk a Közel-Keletre, Észak-Afrikába vagy Perzsiába, az eklektikus miliőnek köszönhetően olykor Kínába. Gránátalmás csirkemáj vagy shakshuka – bármelyik jöhet, bármikor. A boraink több hónapja kóstolhatóak itt, aminek nagyon örülünk. Bárányhús vagy pisztáciás fenyőmagos étel: lesz olyan természetes bor a borlapon, amellyel vibrálnak.
.jpg)
A múlt héten Palackpróba volt, megpróbáltuk az Unger Bormanufaktúra palackjait, első borász vendégként. A borok kirobbanó formában voltak. A 2022-es évjárat gyümölcsre hangolt borai tele voltak élettel, a Different Today pét-nat erdei gyümölcs és toast, az „Oh” narancsbor friss gyümölcsös és teásan mély egyszerre, a Full Satén rozé só és szeder, a Shhh!illerből pedig csak úgy gurultak elő a piros és fekete bogyós gyümölcsök. Az est nagyágyúja a törékeny és elegáns Csúcsi 2022 volt, a meglepetésvendég pedig a 2023-as Glou Glou, ami könnyed és a piros bogyós gyümölcsök tárháza.
Sopron, Kőszeg, Vaskeresztes – hárman párban, sőt
A természetes borok mellett szívügyem a kőszegi terroir. Néhány éve elkészítettük a Kőszegi OEM termékleírást, amelyben azt próbáltuk meghatározni, hogy – általában, és a Soproni borvidéken belül is – melyek a kőszegi borok egyedi megkülönböztető jegyei. Szigorítottuk a borkészítés szabályait, szűkítettük a fajtákat, amelyekből kőszegi bor készíthető. Olyan szigorú előírásokat is megfogalmaztunk magunknak, amelyekről mára kiderült, hogy nem szükségesek, sőt kizártunk borkategóriákat is, mondván, hogy rozé esetében nem a terroiron van a hangsúly.
Időközben a soproni borászok is átgondolták a Soproni OEM termékleírást, ők is szigorítanak, keresik az egyediséget. Az új termékleírásukból azonban kimaradna Kőszeg, amelynek köszönhetően olyan, mintha a borvidékből is kikerülnénk. Ez abból (is) adódik, hogy a borvidék névadó városa Sopron.
A termékleírások célja helyes, szeretnénk a Sopron és Kőszeg nevek értékét a borok minősége útján is megmutatni. A kérdés, hogy az út helyes-e. Az egyediség mellett számos közös értékünk van, amelyek így a háttérbe szorulhatnak. A borvidék településeinek közös a borászati öröksége, hasonló fajták a meghatározóak Vaskeresztesen, Kőszegen, Bozsokon, Sopronban, Csepregen vagy Lukácsházán és a Fertő településein. Hol van a helyes egyensúly? Hogy lehetne együtt megmutatni a Soproni borvidéken termelt borok értékeit úgy, hogy eközben az egyediségüket is hangsúlyozzuk? Közösséget vagy márkát építsünk, esetleg mindkettőt? Erről beszélgetünk újra. Izgalmas kérdések.
És persze az is izgalmas kérdés, hogy hol a helyünk nekünk, természetes borászatoknak ebben a közösségben, akik a borvidéken elszórtan vagyunk jelen, és mindemellett más értékekre is építünk.
Hát, ez történt az elmúlt két hétben.
[1] Faludy György: A tengernél lakunk (Versek, Levelek az utókorhoz)
Fotó:
Unger Bormanufaktúra
