Vissza

Petráéknál az élet 2. – A festő se festi le kétszer ugyanazt

2020.07.16. | Sziegl-Nagy Petra
Sziegl-Nagy Petra sorozatának második részéből megtudhatjuk, mennyire tehetetlen a szőlész, ha megérkezik az özönvízszerű esőzés, de szerencsére palackba került egy ritkaság, és a kis pince lassan készül a szüretre, ahol Bence lesz a minőségellenőr…
 


Egy stresszes időszak van a hátunk mögött, sok álmatlan éjszakával. 200 mm esőt kaptunk 2 hét alatt, a virágzás kellős közepén. A tőkék gyakorlatilag védtelenek voltak, hiszen esélyünk sem volt kimenni a területekre, hogy tegyünk bármit is a helyzet ellen. Csak álltunk görnyedten és kétségbeesve az ablak mögött, és imádkoztunk. Más reményünk nem volt. Bármennyire is gyakorlatias szakma és életforma a miénk, el kell fogadni, hogy sokszor a hit az egyetlen megoldás. Azt hiszem, most is ez segített. Mert az, hogy talán megúsztuk a betegségeket, hogy eddig nagyon biztató a termés, ezúttal egyáltalán nem rajtunk múlott.



Ismét bebizonyosodott, hogy nem kell mindent irányítani, beleszólni sokszor abba is, ami nem a mi dolgunk lenne. Az ember nélkül is működik a természet (vagy akkor működik igazán?) – és ez csodálatra méltó.

Szóval ezekkel a lelki vívódásokkal, a tehetetlenség terhével igyekeztünk közben helytállni a szőlész-borász élet egyéb területein is.



Teljes gőzzel beindultak a helyi borkóstolók, amit a csendes tavasz után nagyon élvezünk. Volt időnk befelé fordulni, helyére tenni magunkban a kószáló gondolatokat, és a legklasszabb feltöltődés mindezt most felszabadult mosollyal átadni a hozzánk érkezőknek. Előzetes bejelentkezés alapján tudunk vendégeket fogadni, és egészen elképesztő, milyen sokan veszik a fáradságot, hogy meglátogassanak bennünket. Nagyon hálásak vagyunk ezért és a sok-sok pozitív visszajelzésért.



Most került forgalomba egy fehérborunk, ami már többek nagy kedvence lett. Tanulmánybor 2019/I. névre kereszteltük, mindössze 189 palack készült belőle. A neve elég árulkodó, de azért elmesélem. Sokszor van, hogy már régóta foglalkoztat bennünket egy feldolgozásmód, és alig várjuk az alkalmat, hogy végre kipróbálhassuk. De van, hogy hirtelen jön az ihlet, és azonnal belevágunk. Ezekből a nem mindennapi megközelítéssel készült borokból születnek nálunk a tanulmányborok, amikből valóban rengeteget tudunk tanulni. Ez mind egyszeri és megismételhetetlen, egyfajta alkotói folyamat. Bár a természetességből és a beavatkozásmentességből adódóan a többi borunkat is a változatosság jellemzi évről évre, ezeket különösen. Hiszen a festőművész se festi le kétszer ugyanazt… Szóval, ezúttal ez a tanulmány egy kései szüretelésű olaszrizling törkölyének egy kis hárslevelűvel kötött házassága. Hat hétig tartottuk őket héjon, majd ennek eltelte után kézzel, a saját markunkkal préseltünk ki.



Dűlőszelektált olaszrizlingeket és más érlelt fehérborokat is palackozunk hamarosan. Most értek meg rá, meg különben is kell a hely a pincében a szüretre. Tudjuk, hogy még néhány hét és sok-sok munkaóra elválaszt tőle, de azért egyre izgatottabban várjuk már, hogy mit ad nekünk ez az év. Lassan végzünk a fürtválogatással minden területünkön, ami már szintén a végső hajrá jele.



Benedek fiunk is tűkön ülve várja, hogy mikor lehet már végre megkóstolni, amiért egész évben dolgozunk. Tavaly is ő volt a minőségellenőr, a lábunk alatt kúszva-mászva minden ládát megdézsmált egy kicsit. Azt hiszem, idén is vállalni fogja ezt a felelősségteljes feladatot.
 
:
Fotó:
Sziegl Pince

Tesztelünk

Sziegl Pince: Kolostor-domb Kadarka 2017

2019.11.28. | Szabó Edit
A Hajós-Bajai borvidék lelkes fiataljai, Sziegl Balázs és Sziegl Petra ajándéka ez a kadarka. Ajándék, mert alig van belőle, de olyan szívből jövő, amilyen csak lehet. Karácsonykor kell…
Beszélgetünk

Nagyon hiányoznak a vendégeink

2020.04.19. | Szabó Edit
Beszélgetés Sziegl-Nagy Petrával
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Sziegl-Nagy Petra, a hajósi Sziegl Pince borásza válaszol… &n…
Utazunk

Élet a Kiskunságban

2020.05.15. | Szabó Edit
Lehet, hogy mégis igaza van Petőfinek. Bár most nem kolompol száz kövér gulya a délibábos ég alatt, mégis megindító, hogy ennek a lapos, homokos, szélfútta világnak minden szegletében o…
Vendégoldal

Petráéknál az élet 1. – Minden, ami élő, tökéletlen

2020.06.18. | Sziegl-Nagy Petra
Sziegl-Nagy Petra jelenti Hajósról
A Borsmenta legújabb sorozatában Sziegl-Nagy Petra, a hajósi Sziegl Pince borásza számol be időről időre arról, hogyan zajlik náluk az élet. Az első részből megtudhatjuk, hogy minden, a…
Vendégoldal

Petráéknál az élet 3. – A várandósság utolsó hónapjai

2020.11.12. | Sziegl-Nagy Petra
Sziegl-Nagy Petra jelenti Hajósról
Sziegl-Nagy Petra sorozatának harmadik részéből megtudhatjuk, hogy milyen az élet szüret idején, ha az ember borász, feleség, anya és kismama egyszerre. Ja, a szüret amúgy jól sikerült……

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)