Vissza
Az idők szavát meg kell hallani!
2020.09.12. | Vargha Márk
Ha balatoni borokról beszélünk, azonnal az olaszrizling vagy a kéknyelű jut eszünkbe; Török Csaba Szent György-hegyi birtoka, a 2HA azonban Toszkána fő fajtájáról, a sangioveséről lett híres…
Mediterrán hangulat, olajfa a kertben, pazar balatoni panoráma, árnyas terasz, hűs pince, jó borok. A 2HA Szent György-hegyi birtokán minden adott ahhoz, hogy az ember jól érezze magát. A Kisapáti és Hegymagas között található pincészet tulajdonosa, Török Csaba is láthatóan szívesen időz itt, és bár napi ügyei a fővároshoz kötik, jó borosgazdaként nagy figyelemmel fejleszti most már nem is olyan kicsi birtokát. A teraszon ülve beszélgettünk, a szavaknak a környező szőlőültetvények és a tanúhegyek adtak különleges hangsúlyt.
Csodálatos ez a környezet. Hogyan talált rá erre a házra?
Korábban egy barátom apósáé volt. A barátom a 90-es évek végén egyszer meghívott ide néhány egyetemi társunkkal együtt. Két napot töltöttünk a kertben, itt aludtunk a fűben. Akkor még egészen más arcát mutatta ez a táj, elhanyagolt volt a hegy. Később a környékre jártam lovagolni, és szerettem volna egy állandó bázist, ahol lovakat is tarthatok. A fülembe jutott, hogy az „alattunk” elterülő szőlőültetvény betegség miatt eladó. Kicsit töprengtem, de szinte azonnal eldöntöttem, hogy megveszem.
Most szép, rendezett a hegy. Milyen volt itt régen?
Erről a hegyről akkoriban még senki nem beszélt. A Badacsonyt talán ismerték, de a Szent György-hegyen nem dolgoztak híres borászok, itt csak a téesz szőlői voltak, meg kis családi telkek. A szövetkezet felszámolásakor a tagok közül néhányan nagyobb táblákat is megvásároltak, ilyen volt az is, amit megvételre kínáltak nekem. A tulajdonosa, egy idős bácsi aktív korában afféle megmondóember volt a hegyen, nagyon sok segítséget kaptam tőle.
Ezek szerint meghatározó szerepe volt a 2HA történetében…
A legmeghatározóbb. Nemcsak a saját tapasztalatait adta át, de nagyon sok, a szakmában dolgozó ember segítségét kaptam meg általa. Kezdetben még munkásokat is ő szerzett nekem a szőlőbe. Amikor először bejártuk együtt a területet, feltette a kérdést: mégis mit fogok csinálni a szőlővel, ha a lovaknak kell a hely. Azt válaszoltam: a lovak mennek, a szőlő marad. Így kezdődött.
Innen visszanézve is jó döntés volt?
Az. Szőlészetileg, borászatilag és emberileg egyaránt. A vidék szinte robbanásszerű fejlődésnek indult az elmúlt 5-6 évben, nagyon gyorsan terelődött ide a fókusz. A Balatont az emberek keletről nyugatra, fokozatosan fedezték fel, és most már itt is vége a magánynak. Ezt még nekem is szoknom kell.
A tanúhegyek közül mindegyiken van szőlőtermesztés. Miben más a Szent György-hegy, mint a többi?
Úgy tudom, hogy geológiailag leginkább a Somlóhoz hasonlatos, a talaj morzsalékos, és kevésbé jellemző a tufás jelleg. Ezen a hegyen található a legnagyobb egybefüggő szőlőültetvény, éppen ezért sok komoly bortermelő „otthona”. A Badacsony ugyan nagyobb, de a szőlőterülete tudtommal feleakkora, mint a miénk. A többi hegyen is van egy-egy jó borászat, de a legtöbben itt vagyunk „egy kupacban”. Az utóbb években érkező fiatal borászok – gondolok itt például Bencze Istvánra – friss szemléletmódot hoztak, ami jót tett a Szent György-hegy megítélésének. Szóval, szerintem elsősorban attól különleges ez a hegy, hogy itt történt a legtöbb „valami” az utóbbi években.
A közösség is formálódik?
A hegy meghatározó borászatai közül legalább négy organikusan művel szőlőt, és ez már lehet egy közösség alapja. Nincsenek köztünk személyes ellentétek, találkozunk, beszélgetünk, vacsorázunk együtt, és ez ígéretes.
Esetleg szó esett már arról is, hogy legyen közös érdekérvényesítés, hogy legyen egységes a hegy megjelenése a borrégión és az országon belül?
Igen, ezzel kapcsolatban is elindult egy párbeszéd.
Egy fehérborosnak tartott borvidéken a kék szőlőre helyezni a hangsúlyt meglehetős bátorság. Vannak olyanok az itteni borászok közül, akik hasonló álláspontot képviselnek?
Bencze Pisti és Papa Áron mindenképpen, de Szászi Endre is telepített csókaszőlőt. Ez nem jelenti azt, hogy szerintük a kék szőlő jobb, mint a fehér, de úgy gondolják, hogy érdemes megpróbálni. A végén persze mindig a fogyasztó dönt.
A 2HA mindenesetre szokatlan úton jár, hiszen a sangiovese nevű olasz szőlőfajtából készült Tabunello nevű borával robbant be a köztudatba. Mi az Ön „vörösboros” filozófiájának lényege?
Változik a klíma, a szőlészeti tudástár, a technológia – miért ne változnának ezzel párhuzamosan a borászati elképzelések is? Az idők szavát meg kell hallani. Ha a sangiovese több mint tíz éven keresztül érett gyümölcsöt ad itt, miközben folyamatosan azt hallom, hogy a fehér szőlők savai elégnek, akkor érdemes elgondolkodni rajta, hogy mi a jó irány.
Értékesítési szempontból mi a fontosabb? A termőhely vagy a fajta? Melyiket kell jobban hangsúlyoznunk?
A termőhelyet és az ahhoz fűződő egységes karaktert. A fajtát kiemelni azért nem célravezető, mert szinte biztos, hogy a világon máshol is fellelhető. A termőtáj viszont más. Erre Châteauneuf-du-Pape a kedvenc példám. Egy rakás fajtából csinálnak kétféle bort anélkül, hogy bárki tudná, mit raktak bele. Nálunk is készülhetne Szent György-hegyi fehér és vörös. Tegye bele mindenki a legszebb szőlőjét, formálja a saját arcára a házasítást, de olyan magas minőségben, hogy lehessen az a település vagy a hegy bora. Ez az, ami elvehetetlen a végén: a terroir hatása a borra, a történelmi távlatokban mért stabilitás.
Ön több olyan szőlőfajtát is telepített az ültetvényeire, amelyek korábban nem voltak fellelhetőek ezen a vidéken. Melyik okozta közülük a legnagyobb meglepetést?
Kétségkívül a sangiovese. Mi telepítettük először, mi jegyeztettük be a fajtajegyzékbe. Sok volt a kétkedő, de mára mindenkit meggyőzött: mind közül ez terem a legkiegyensúlyozottabban. Alapbornak is jó, mert nagy hozamú, de koncentrált, szofisztikált, mély bort is lehet belőle készíteni. A másik meglepetés a merlot volt. Úgy gondoltam, hogy jót tesz majd neki a hosszú tenyészidőszak, hiszen akkor épül fel jól a gyümölcs, ha megvan rá a megfelelő idő. Meglepetés: augusztus végén szedjük, és hihetetlen koncentráltságot mutat, ami természetesen az oltvány minőségének és a gondos szőlészeti munkának is köszönhető.
A nyár erős volt, de a tavaszi bezárkózás után jön egy következő, bizonytalan időszak a vírushelyzet miatt. Hogyan tudja így értékesíteni a borait?
Nehezen. Most azok jártak jól, akik a helyi értékesítésre támaszkodtak. Az én boraim többsége csúcskategóriás éttermekben kapható, amelyek jelenleg jóval kevesebb vendéggel vagy egyáltalán nem üzemelnek. Az viszont ígéretes, hogy a Balaton-part pezseg, nem telik el hónap új hely nyitása nélkül, de hogy ebből mi lesz, még nem tudhatjuk. Nagyjából a boraim negyede megy exportra, ez a piac viszont most az eddiginél is komolyabb odafigyelést igényel, mert nagy a véletlen szerepe.
Ebben a helyzetben előny az, hogy a 2HA egy kicsi pince?
Mindenképpen. Nálam nincs sok alkalmazott, komoly géppark, és hitel sincs szerencsére. Ha nagy a vész, legfeljebb csúnyán néz ki a szőlő, mi isszuk meg a bort, és majd mi főzünk egymásnak a hegyen.
Fotó:
Vargha Márk
