Vissza
Eszünk

Végállomás: Jókai

2018.09.01. | Upor László
Kedves gyerekek! Ma pécsi cukrászdákról mesélünk nektek. Előbb-utóbb a Jókai téren – annak is édes-szép teraszán – kötünk ki, de kezdetnek jöjjön egy kis privát történelem. Gyengébb idegzetűek egyből ugorjanak a cukicikk végére, irány a Jókai cukrászda!
 
 
Egy uránvárosi „kiscuki”

Nálam minden egy bizonyos Magdi nénivel kezdődött, aki nyári hétköznapokon rugós-csattogós fényes fémkanalával belenyúlt a mély porcelántégelybe, és tölcsérünkbe varázsolta az ötvenfilléres fagyigombócot. Eleinte csak főzött vanília, csoki vagy puncs volt (igazi mazsolával!), később néha vizes alapú citrom, esetleg eper vagy málna is. Évnyitó és bizonyítványosztás után kötelezően leültünk családilag: a fagyi ilyenkor szoknyás, kopott alumíniumkehelyben érkezett, mellé a felnőttek presszókávéja (ma újra divatos) jellegzetes üveg „presszópohárban”. (Én – kísérletező kedvű ifjú – olykor a vaníliafagylalt mellé pottyantottam az anyám kávéjában óvatosan megmerített, tehát megbarnult kockacukrot.) Télen fagyi természetesen nem volt, az ismert pléhtálkában különleges alkalmakkor megjelent a gesztenyepüré. Néha krémes is jöhetett, de a mignon, a piskótatekercs, a linzerkarika és az isler hidegen hagyott.



Tovább is van…

Aztán sebesen fejlődött a város, nőtt a lakótelep, és hősünk horizontja is tágult. Bejött a képbe az Olympia étterem, ahol nagy néha a spórolt zsebpénzből vettünk egy méregdrága pohárkrémet. Hatforintos ára megközelítette egy főételét, de akkor mennyei gyönyörűséget okozott minden kanálnyi falat. (Az a krém ma talán egyáltalán nem állná ki a próbát – félnék is megkóstolni –, az Olympia pedig folyton átalakul, keresi friss arcát, helyét.) És persze a „városba” – értsd: a néhány buszmegállónyira lévő centrumba – is be-bejártunk néha. A csúcspontot a Mecsek cukrászda habos indiánere (tudjátok-e, gyerekek, mi fán terem az indiáner?) vagy a Jókai téri Tejbisztró asztalánál állva elfogyasztott vargabéles jelentette.

És már meg is érkeztünk a város örök gasztroköldökéhez, ehhez a különleges kis térhez. De mielőtt itt leragadnánk, tegyünk még egy kis vargabetűt.



Mert közben megnyílt a Kuba presszó, ami már nem afféle „vidékies” cuki volt. Ide a „nagyobbak” jártak kávézni, kólázni (talán az első Márkát is itt fogyasztottuk el), sőt szeszesitalt fogyasztani, de idős barátnők is be-beültek egy trécsre. Szóval, nem az édesszájúak, hanem az ücsörgők helye lett, egy másik, forróbb világ ígéretét lehelte Uránvárosba. A dizájn „latinos” volt, a műbőr bútorokon kényelmesen lehetett csikorogni. Évtizedek múltán a Kuba szolid romhalmazzá vált, a hírek szerint mostanság másképpen trendi – a külseje mindenesetre mellbevágó.

Fagylaltforradalom

Az ötvenfilléres mellé egy idő után megjelentek a forintos fagyit kanyarító fagyiskanalak (azaz lehetett kis- vagy nagygombócot kérni), majd több felől támadt a konkurencia. Egyrészt fölszerelték a „csavarós” gépeket, amelyekből látványosan tekeredett a tölcsérre a lágy (nem jégkásás) vanília vagy csoki krémfagylalt, másrészt a boltokban megjelentek a kockadobozos, illetve falapátkára fagyasztott jégkrémek (három, illetve egy forintért). És ezeket bizony télen is lehetett nyalni. Nem, ez még nem a későbbi (gyakran csokibevonatos) Leo, illetve Roll jégkrém.

Kamasz hőseink is felnőttek (e sorok szerzője például már nem úgy képzelte, hogy egykor majd egy kád tejszínhabban szeretné halálát lelni). A cukrászdázás kifejezetten nem volt menő (szülőkkel pláne nem), egy kiskocsma, egy sörkert sokkal vonzóbb hely lett. A fagylalt azért érdekes mód megmaradt – talán azért is, mert a fülledt erotikát sejtető Pannónia bár ablakában télen-nyáron kapható volt, ez pedig történetesen útba esett tanítás után, a Központi Menza felé menet.


 
Édes úton

Sütemény- és fagylaltdivatok jöttek és mentek – egy időben a világ legjobb fagyiját a Citrom utcában mérték –, láttuk látványosan tért nyerni „olaszos” fagylaltfőzeteket és félárnyékban felnőni a valódi, gyümölcsből készült remekeket. Megtanultunk különbséget tenni a szuperédes szirupok és az igazi szörp, a súlyos vajkrémmel készült nyögvenyelős torták és a könnyedebb habok-piskóták-ostyák között, messziről kiszúrtuk a pudinggal hamisított krémest, megkedveltük a könnyű tésztákat és a rafináltabb főzött-pörkölt-sütött alapanyagokat. Leszoktunk a fehérített cukorról, rászoktunk a „mentesekre” és a nádcukorra. Mellesleg bejártuk a fél világot, és utunk során hol semmibe vettük, hol felmagasztaltuk gyökereinket, emlékeinket.



A város pedig mozgott-alakult. A klasszikus „kávéházazás” visszatértének kevés esélyt adunk – és nem csak azért, mert az emblematikus Nádor ebben az évezredben nemigen nyit újra. A régi kis „cukik” sem igen fognak újraéledni. Van és lesz viszont egyre több Nappali-jellegű alternatív hely, nyílik számtalan kis kert és terasz – ahol pedig mindennél jobban kikerekedik Pécs mediterrán arca.
A kávé egyre több helyen jó – vagy épp különleges –, a süteménykínálat egyszerre színesedik és tisztul. Mindenkinek megvannak a kedvenc helyei, sokaknál a Caflisch az örök favorit, és egyre többek listáját vezeti a Trüffel. Utóbbit még nem sikerült közvetlen érzékszervi próbának alávetnünk (de igyekszünk mihamarabb), viszont a Jókai cukrászdában megtaláltuk, amit kerestünk. Tiszta alapanyagok, harmonikus ízek, jól megválasztott textúra – ezt kapjuk a tányéron. A tányért pedig egy vonzó teraszon teszik elénk.


 
Megérkeztünk
 
A Jókai cukrászda nemrégiben költözött az Elefántos ház egyik felébe. Testvériesen megosztozik a névadó épület homlokzatán és teraszán egy megbízható konyhával büszkélkedő, kifejezetten szimpatikus olaszos hellyel; az Elefántos Étterem és Pizzéria oldalsó falán ott jártunkkor (még épp zajlott a foci végbé) mintha állandósult volna az ideiglenes felirat: „vargánya érkezett”.



A cukrászda belső tere vonzó, de átlagos: a dísztelen, csillogó felületek jó ízlésről árulkodnak, és patikatisztaságot, megnyugtató higiéniai viszonyokat ígérnek, de cserébe le kell mondanunk a meghittségről. Bőven kárpótol ugyanakkor a terasz, amely nem elfogulatlan véleményünk szerint az ország egyik leghangulatosabb mediterrán terecskéjére könyököl (éppen szemben az Eleven borbárral, de erről később).

És ezen a teraszon csodás nyugalomban fogyaszthatjuk el a helyben készült édességeket.
Persze reménytelen mindent végigkóstolni. Az emberi gyomor teljesítőképességeinek is megvannak a határai – még ha jó kávéval ráerősítünk is. Márpedig ráerősítünk. Amit jól teszünk, mert a cappuccino keserű alapja és könnyed ízű tejhab-sapkácskája mesés egységet alkot.

A sütemények a legjobb francia stílust hozzák hitelesen, pontosan, nem túlzón. A mogyorómousse rezgése lágyan határozott: a fényes félgömb se ellen nem áll, se túl könnyen meg nem adja magát a kanálnak – a szilárd alapjául szolgáló tésztakorong diszkrét íz-adalék. Kóstolva a habkönnyű krémhab kis elégedettség-jeleket küld az agyba, nem tölt el, sürget, hogy szájba vegyük a következő falatot (úristen, hogy pirulna most az Olympia ötven évvel ezelőtti pohárkrém-csodája).

A mille-feuille a legjobb krémesek édes rokona, mégsem testvére: a sűrű – de nem tömény! – krém épp optimális rétegekben fekszik az avarszerűen hersenő hájastészta-lapokon. Előbbiben a vanília, utóbbiban az enyhe karamellesség elegánsan visszafogott. (Mutasd a krémesedet, megmondom, ki vagy!)



A mangós „tart” (vajon van megfelelő magyar elnevezés?) a kétféle gyümölcs savanykás édességét robbantja egymásra – és bizony beindul a szájban a láncreakció –, a tésztatámaszték meg a kijózanodás szükséges kelléke.

A sorbet felidézi azokat a bizonyos régi vizes alapú gyümölcsfagylaltokat (szerencsére nem tudjuk őket iderángatni a múltból, jó eséllyel szégyent vallanának). Ha az íz fény volna, azt mondanánk: virít benne a friss gyümölcs.



A legfrissebb alapanyagokból dolgoznak, a gondosan (de nem erőltetetten) látványtervezett sütemények valóban itt készülnek, a pult folyamatosan frissül, újrarendeződik: felvonulnak a szem-száj intenzív letámadására szánt legújabb csapatok. Ha a vonzó kínálat eredetileg nem okozott volna elég fejtörést, szinte kizárt, hogy távozáskor ne érezzünk némi megbánást: „Úúúú, inkább azt kellett volna rendelnem! Vagy azt is.”



Nem mondhatunk mást: küzdelem az élet, de ígérjük, nem adjuk fel, vállaljuk az újabb csatát.


Kapcsolódó pécsi írásaink:
A Reggeli lelassít
Itt egyél, ha Pécsre mész!
Pécs fényt kapott
Irány az éjszaka - Pécsett
 
Fotó:
Upor László

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

Badacsony (8) bajnoksag (3) Balaton (38) bikaver (13) Bocuse d'Or (7) bor (219) borbar (16) borfesztivál (14) Bori Mami (3) boriskola (3) borkorcsolya (14) Borshanta (9) borterasz (7) bortúra (10) borvacsora (4) borvendéglő (3) borverseny (7) Bott pince (24) Bottszerda (21) Budapest (117) cava (7) CEWI (9) csirke (3) csokoládé (5) cukrász (3) cukrászda (9) demeter zoltan (4) desszert (3) édes (24) édes szamorodni (4) Eger (18) espresso embassy (3) étterem (79) Etyek (3) fesztival (20) Franc&Franc (3) furmint (34) Gizella Pince (5) gyerekbarát (15) gyöngyözőbor (10) harslevelu (4) heimann (3) húsvét (7) interjú (17) kadarka (7) karácsony (9) kave (36) kavezok (8) Keszthely (3) koktel (6) könyv és kávé (3) kostolo (27) Közben esznek (8) Kreinbacher Birtok (3) London (3) Mád (10) magnamatra (7) Mátra (15) Michelin-csillag (6) Monyo Brewing CO (3) Mór (4) művészinterjú (3) nyar (4) nyaralas (4) Olaszország (5) olaszrizling (6) őstermelői piac (5) Paletta (3) pálinka (7) pálinkaverseny (6) Pancs Belvárosi Gasztroplacc (3) Pannonhalma (5) Pannonhalmi Apátsági Pincészet (4) pecs (6) pezsgő (21) piac (9) pizza (3) Portugália (5) programajanlo (10) Rácz Jenő (4) recept (31) rozé (14) sarospatak (3) sauvignon blanc (6) Somló (3) sommelier (7) Soproni borvidék (3) sor (35) sós (11) Spanyolország (4) specialty kave (7) st andrea (4) Super 12 (3) sütemény (14) süti (8) SVÉT (11) szakácsverseny (3) Szekszárd (15) Szent András Sörfőzde (6) szorakozas (4) tallya (4) támogatott írás (6) Tarcal (7) Tarcal Kulturális Egyesület (3) tavasz (5) tea (6) tenger gyümölcsei (4) tészta (3) tokaj (72) Tokaj Oremus Szőlőbirtok (3) Tokaj-Hegyalja (28) tokaji aszú (14) tudnivalok (4) utazás (11) verseny (7) Villányi borvidék (18) vörösbor (8) zold veltelini (3)