Alsóerjesztés albínó lakói

2017.05.11. | Bőti László

Olvassunk újra a sörök között! Sorozatunk második részében a búzasörök világában kalandozunk. Kalauzunk Horváth Bence…

Malátaország lakóit bemutató új sorozatunk első részében Alsóerjesztés lakóival, vagyis a lagersörökkel foglalkoztunk. Most tegyünk egy rövid kitérőt a Weizen negyedben, ahol egy kicsit furcsa, ugyanakkor sokak által nagyon kedvelt népség, a búzasörök leszármazottai élnek…

Ha megkérünk valakit, hogy a lagereken kívül mondjon még egy sörtípust, akkor jó eséllyel a búza lesz az, és ebben tulajdonképpen nincs is semmi meglepő, hiszen a kisüzemi tételek megjelenéséig sokunk szemében – a belgákkal együtt – egyet jelentettek a minőségi sörökkel. Sokszor még az elég kétes színvonalú kocsmák hűtőjében is megtalálhattuk az egész jónak mondható nagyüzemi változataikat, így ha valami másra, netán jobbra vágytunk, nem egyszer választottuk az Edelweiss vagy a Hoegaarden feliratú üvegeket. Abban ugyan nem volt igazunk, hogy feltétlenül jobbak alsóerjesztésű társaiknál, azt viszont jól éreztük, hogy elég markánsan különböznek tőlük.

Nem csoda, hisz bár a gyártási technológia alapjaiban ugyanaz, már a kiindulási alapanyag is teljesen más. Az árpamaláta jó részét ugyanis – nem mindet! – búzára cserélik, a felhasznált élesztő pedig alapvetően felsőerjesztésű típusokhoz készült. Többségüket ráadásul szűrés nélkül (Hefeweizen), egy kis adag élesztővel együtt palackozzák, ezért van az, hogy a fél üveg kitöltése után a maradékot összerázás után érdemes a pohárban lévő adaghoz keverni.

A fenti különbségek együttesen eredményezik azt a különleges, semmivel sem összetéveszthető, észterek uralta ízvilágot, ami a határozottan citromostól a citrusoson át az erőteljesen banánosig terjed. Alkoholtartalom és testesség tekintetében – ahogy az a kóstolási jegyzetnél is látszódni fog – elég nagy a szórás, a tradicionális német verziók azonban alapvetően elég testesek, szinte haraphatóak, kifejezetten laktatóak. Esetükben az ízesítés többnyire a narancshéjra és a korianderre korlátozódik, de az egyik hazai főzde kínálatában például egy jól sikerült málnás verziót is találhatunk.

Mielőtt kezünkbe fognánk a habot szépen megtartó és a buborékoknak utat engedő búzasörös poharat, annyit még jó, ha tudunk, hogy a típusról manapság múlt időben beszélgetnénk, ha egy bajor főzde, a Schneider Weisse 1965-ben nem áll át teljes mértékben a búzasörök gyártására. Addig ugyanis a sörtisztasági törvény és a hiányos technikai feltételek miatt nagyítóval kellett keresni a jó minőségű tételeket, ráadásul ekkoriban csak az idősebb generáció fogyasztotta a Weizeneket. Örüljünk hát, hogy nem így történt, és ne tegyük tönkre az általuk nyújtott ízélményt citromkarikákkal, vagy esetleg azzal, hogy csaphidegen nekiesünk!

A Legfelsőbb Beeróság hűtőiben szinte állandó jelleggel megtalálható öt tétel mellett ezúttal a fentebb emlegetett Schneider Weisse klasszikusát is szeretnénk bemutatni, ezzel is segítve az utazni vágyókat.

Csapot bonts!

Rizmajer főzde: Búza

Egy hagyományos, szűretlen, mégis könnyed, nem is vékony, de nem is harapható, borostyánszínű, a kóstolósor és egy este elkezdésére, sőt folytatására is alkalmas tétellel van dolgunk. Ízvilágában kellemesen kiegyensúlyozott, lenyelés után édesen kesernyés nyomokat hagy, se nem citrusos, se nem banános, ráadásul nagyon frissítő, még a 6,5%-os alkoholtartalma mellett is. Összességében egy korrekt búzával van dolgunk, amit – lévén, hogy nem nyom minket agyon az első korsó után, mint a műfaj egyes képviselői – szívesen innánk újra. Ez a csepeli főzde termékeiről általánosságban is elmondható, hiszen ahelyett, hogy különböző kísérletekbe kezdenének, az alapsöreiket igyekeznek állandóan magas minőségben elkészíteni.

Horizont: Japán Búza

A japán nép nem úgy él a fejünkben, mint komoly sörfőzési hagyományokkal rendelkező nemzet, a sörhöz felhasznált Sorachi Ace komlót viszont náluk nemesítették ki; innen hát a név, ami egyébként egy, a németes vonalhoz tartozó tételt takar. Szűretlen, az előzőnél átlátszóbb, mély aranysárgás színben pompázik, az alkoholtartalma 5,8%-os. Az elején, szinte még hűtőhidegen megüt a citromos – és nem citrusos – savasság, a szájban viszont lenyelés után egy semmilyen, inkább feleslegesnek mondható kesernyét hagy. A fentieknek megfelelően – boros kifejezéssel élve – elég savas, citrompótlós limonádéra emlékeztet, és érezzük, ahogy szinte ömlik a nyál a nyelvünk alól. Ha őszinték akarunk lenni, akkor a név és az ár alapján többet vártunk volna.

Mad Scientist: Monkey Temple

Bár azt mondtuk, hogy a búzák között az ízesítés nem annyira gyakori, és csak pár ízre korlátozódik, most mégis egy vaníliás verziót mutatunk be. Nem tudtunk elmenni mellette, hiszen túl azon, hogy Magyarország egyik legprogresszívebb főzdéjétől érkezett, még egy olyan ízesítést is kapott, ami amúgy is elég egyedülálló a sörök között. Madagaszkári vaníliával bolondították meg, ami – bár nem gondoltuk volna – nagyon jól áll neki! Elsőre enyhén banános ízeket érzünk, a korty pedig kellemesen frissít, a torokban kellemes búzás jegyeket hagy. Az eredeti ízvilágba nagyon szépen és finoman belesimul a frissen felvágott, természetes vaníliára emlékeztető íz, ugyanakkor a lenyelés után mégis határozottan kiérezhető. Ő is szűretlen, de az első kettőnél világosabb és vékonyabb, az alkoholtartalma 4,6%. A finom ízjegyek miatt ne hagyjuk az este végére, és az asztalon se maradjon sokáig.

BigFoot: Razzia

Egy különleges, barna, már karamellába hajló színű, szintén szűretlen verzióval folytatjuk a sort. A színe a barna búzamalátának és a hagyományos festőmalátának köszönhető, amelyek egyúttal erőteljes malátás illatot is kölcsönöznek neki. Őszinte sörről van szó, ugyanis amit az illatban ígér, azt az ízében is megtartja, ennek megfelelően a korty malátásan édes, jól csúszik, ám erőteljesen alkoholos érzetű, pedig csak 4,5%-os. Bátran ajánljuk, de tény, hogy a búzás jelleg csak nyomokban fedezhető fel benne, illetve melegedve is inkább ale-es jegyek és az egészet kiegyensúlyozottá tevő diszkrét kesernyék jönnek.

Beerfort: Schwarze Weizen

A Legenda főzdéből kivált Utassy Roland teremtménye, érdekes és finom, ugyanakkor fura szerzet. Ha nem búzákról szólt volna a kóstoló, akkor egyértelműen ez lenne a kedvencünk, de így el kell mondanunk, hogy a szűretlen, színében leginkább a kólára hasonlító fekete búza – pláne nem elsőként kóstolva – egyáltalán nem emlékeztetett búzára. Lehet azon lamentálni, hogy ez baj-e vagy sem, de tény, hogy a korty végén a stoutokra hajazó kávésságával, majd a melegedéssel együtt megjelenő vaníliafagyis édességével és Cherry Coke-os ízeivel bátran ajánlanánk bárkinek, aki valami érdekes, kevésbé karcos, de testes sört keres. Ha az Illuminátort korábban hölgyek elbűvölésére alkalmas randisörként aposztrofáltuk, akkor azt kell mondanunk, hogy a Schwarze Weizen a magukat macsónak tartó férfiak elcsábítására termett ital. Ha egy kicsit hagyjuk melegedni, akkor gyógynövénylikőrös, sőt egyesek szerint újhullámos kávéra hasonlító jegyeket is felfedezhetünk benne a határozott alkoholosság mellett.

Schneider Weisse: TAP 7 Hefeweissbier

Az európai uniós oltalom alatt álló földrajzi jelzés védjeggyel is ellátott, klasszikus bajor rászolgált a hírére. A szűretlen almalére emlékeztető színű, tömött, de puha, gyorsan tűnő habú, észteres illatú szűretlen búza pontosan azt a kiegyensúlyozott arany középutat képviseli, amit mi nagyon preferálunk. Nem harapható, de majdnem, nem alkoholos, de majdnem, határozottan, ugyanakkor kellemesen szénsavas, kicsit citrusos, de nem erőteljesen. Az élesztős és az észteres jegyek kellemes keverékként kúsznak fel az orrba, némi savanykás, tipikus búzás jegyet hagyva a nyelven. Az ízek és illatok nem tartanak sokáig, de nem is tűnnek el rögtön; olyan, mintha ezt is nagyon tudatosan állították volna be. Melegedve édes, szegfűszeges jegyek és egy pici banánosság jelenik meg. Egyszer mindenképpen meg kell kóstolni, hogy a többit tudjuk mihez mérni, hiszen személyében a nagybetűs BÚZASÖRRŐL van szó.

Kellemes kóstolgatást!

Fotó:

Bárdosi Márk

Alsóerjesztés albínó lakói

Fotó:

Kapcsolódó hírek

címkék