Vissza

Itt köss ki!

2018.03.27. | Szabó Hajnalka
Rendhagyó, ám annál kedvesebb boros program helyszíne volt nemrég Balatonfüred. Régi és új ismerősök régi és új borait kóstolhattuk az ideiglenesen Borkikötőre átkeresztelt Nem Kacsa étteremben…
 

Az idei első hosszú hétvégét a Balatonon kezdtük, hogy feltérképezzük a tóparti pincészetek borkínálatát, és új kedvenceket keressünk. Az időjárás nem volt igazán kedvező, így nem tudtuk bejárni a környéket, de szerencsére nem is volt erre szükség: a Borkikötőbe, vagyis a balatonfüredi Nem Kacsa étterembe 17 pincészet hozott ízelítőt a boraiból, hogy megismerjük a Balaton fehér és vörös arcát.



A Borkikötőt először rendezték meg a füredi kikötő mellett, de a szervezők tervei szerint nem utoljára: a jövőben többször is „kikötnek” majd a Balaton körül, és jobbnál jobb borokkal örvendeztetnek meg bennünket.

Alighogy beléptünk, kellemes zongoraszó ütötte meg a fülünket: Liszkay Mihály először zongorajátékával, később a Balaton-felvidékre kevésbé jellemző fantasztikus vörösboraival varázsolt el bennünket. De a bejáratnál nem ez volt az egyetlen meglepetés: a poharunkhoz névre szóló pohárjelölőt kaptunk, majd egy dobozt Elek Balázs séf az est három borához készült falatkáival. Szeretjük, amikor egy önállóan is ízletes harapnivaló és egy önállóan is finom bor összekóstolásakor új ízélményt kapunk. A Garamvári Brut Nature-t rákocskával, a 2HA pince friss Tabunellóját füstölt kacsával, a Thetis Borbirtok Nektárját pedig kacsamájjal és ananásszal próbáltuk ki – a kedvencünk egyébként a legutolsó párosítás volt. 



Ahogy a 2016-os Tabunello is a Borkikötőn debütált (és a közönségszavazáson a második legnépszerűbb bor lett), úgy más borászok is hoztak újdonságokat. Itt kóstolhattuk először a Gyukli Pince Szuperholdját, ami azért neveznek így, mert a szuperhold jelenség volt megfigyelhető azon a fagyos novemberi éjszakán, amikor hajnalban a túlérett olaszrizlingfürtök szüretelését kezdték. Laposáék PiNo névre keresztelt szürkebarátját pedig előző nap, 3. hó 14-én, a pi világnapján mutatták be, persze ezt sem hagyhattuk ki.



Arra bizony hamar rájöttünk, hogy a pincészetek annyi jó bort hoztak, hogy képtelenség mindent végigkóstolni, így elsősorban azokat kerestük, amelyekkel eddig nem találkoztunk. Bár már sokfelé járunk, de nemcsak borokban, hanem a kiállítók között is találtunk ilyet, mégpedig a Kecze-Hady Kézműves Pincészetet, akik Aszófőről hozták el boraikat.



És hogy mik voltak a kedvenceink? Molnár Júlia Dóráék kis gyöngyszemével, a Csendes Dűlő Szőlőbirtok kéknyelűjével most találkoztunk életünkben először, de bátran ajánljuk azoknak is, akik idegenkednek a fajtától. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a bor meggyőzi a kétkedőket. A másik, szintén megosztó szőlőfajta a juhfark, amit Spiegelberg István hozott el Somlóról, és igazán izgalmas, pont jó arányban ásványos és olajos bort töltött a poharakba. Ha már az ásványos boroknál tartunk: természetesen nem hagyhattuk ki a káptalantóti Sabar Borház rajnai rizlingjét sem, miközben örömmel üdvözöltük Ádám Gábort, akiről nemrég mi is írtunk.

A Dobosi Pincészet a Nivegy-völgyből származó bioborokkal érkezett, fehéret, rozét és vöröset egyaránt hoztak. Bevalljuk, mi már a címkéiket is szerettük, a boraik közül pedig a vörös cuvée-jük volt a kedvencünk.



Az esemény sztárja a szavazók körében a Pannonhalmi borvidékről érkező Cseri Pincészet volt. Könnyed, lendületes, reduktív rajnai rizlingjüknek és a merlot-juknak egyaránt nagy rajongótábora kerekedett a füredi kikötőben.

A desszertborok kedvelőinek tartogatott egy érdekességet a Pántlika Pincészet: a 2016-os Sárga muskotályuk nagyon jól botritiszesedett, ami hamar beindította a Tokajból akkortájt átigazolt borászuk fantáziáját, így egy komoly beltartalmú, 80 gramm maradék cukrot tartalmazó bor lett a végeredmény, ami sokak estéjének vált nagyon szép lezárásává. 



A játékos kedvűek vakkóstolón is tesztelhették a tudásukat, a házigazda Thetis Borbirtok három borát rejtették a fekete zsákok. Az ő Zenitjük egyébként az egyik kedvencünk a fajtából, de a pince különlegességét, a Nektárt is elhozták. A magyar nemesítésű, illatos fajtával igazán ritkán találkozhatunk – mi náluk kóstoltuk először, de biztosan nem utoljára.

Hamar elszaladt az este a füredi kikötőben, sok jó bort kóstoltunk, és már tervezgettük, hogy nyáron melyik pincéket lenne jó meglátogatni a Balaton partján. Meg persze izgatottan várjuk, hogy legközelebb hol futhatunk be a Borkikötőbe…
 
Fotó:
Szindbád az Utazó - Facebook
Szabó Hajnalka

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)