Vissza

Megmozdul a föld

2017.03.03. | Burai László
Évek óta hallani, hogy a Mátra kincseket rejt. Időnként ezekből egy-egy a felszínre is kerül, de tény, hogy a borvidék áttörése eddig váratott magára. Lehet, hogy a most színre lépő Magna Mátra lesz a kezdet?
 
Sokunknak volt az első igazán emlékezetes mátrai bor a Concubina Németh Attilától, de bevésődött Benedek Péter 2008-as barrique chardonnay-ja is. Igazi „aha-élményként” őrizzük Losonci Bálint 2008-as Úrráteszi olaszrizlingjét is. Onnantól kezdve komolyabb figyelmet kap tőlünk a Mátrai borvidék, azóta is szinte folyamatosan felbukkantak újabb borok, termelők, de tény, hogy a várt áttörést eddig nem ugrotta meg a régió.
 
Most viszont valami egészen biztató alakul, ugyanis 8 mátrai pince (Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H2 Pince, Kékhegy Pince, Levente Szőlőbirtok és Pince, Losonci Pince, Nagygombos Borászat, Szignárovits-Maka Pince) úgy döntött, hogy egyesületet alapítanak Magna Mátra néven. Terveik szerint Kárpát-medencei fajtákkal szeretnének önálló karaktert adni a borvidéknek. Ennek érdekében a következő néhány évben arra koncentrálnak majd, hogy megtalálják azokat a hazai vörös és fehér fajtákat, amelyek a borvidék elsődleges arcaivá válhatnak. Ebben kiemelkedő szerepet szánnak a kékfrankosnak és később a kadarkának is, de további őshonos szőlőfajtákkal is kísérleteznek.
 


Az alapok jók, hiszen a természeti adottságok vitán felül kiemelkedőek: a jó vízháztartású talajok és a nem szélsőségesen meleg klíma jó egyensúlyú, gazdag borokat adnak. Az elmúlt években pedig azt is megtudtuk már, hogy vannak kiemelkedő adottságú dűlőik is, ma már jól csengő név a Gereg, a Barnatanya, az Epreskert és a Fay domb is, de biztos megismerünk még újabb területeket is a közeljövőben.
 
Zászlósbort is terveznek, a szabályozás már készen van, ám a borokra még várnunk kell egy kicsit. Azt szeretnék, hogy az egyedi jelleg elfedése helyett érvényesülhessenek a kizárólag a természet adta értékek. Ennek érdekében a Magna elnevezésű borok csak Kárpát-medencei fajtákból készülhetnek, tőkénként legfeljebb 1 kg-os terheléssel. Egy átmeneti időszak után pedig ezek a borok csak ökológiai szőlőterületről készülhetnek, spontán erjesztve, a pincetechnológiák minimalizálásával. Garancia a minőségre és a stílusra, hogy az elkészült borokat közös kóstolás után, a tagok legalább kétharmadának jóváhagyásával fogadják el, egy-egy pince évjáratonként legfeljebb egy fehér és egy vörös Magna bort készíthet.
 
Jó lenne már most Magna bort kóstolni, de amíg az első fecskék megjelennek, addig be kell érnünk valami mással, így a Losonci Pince és a Nagygombos Borászat 1-1 vörösborát bontottuk fel, ezzel is hangolódva a március 20-ai kóstolóra. 
 


Losonci Bálint történetét már sokan sok helyen megírták, ezt most lapoznánk is, a kíváncsiak úgyis utánakeresnek. A pinot a kezdetektől fogva szívügye, a 2014-es válogatása 777-es francia klónok terméséből készült. A bioművelésnek köszönhetően már a komoly esőzések előtt le lehetett szüretelni, így nem viseli magán a kihívásokkal teli évjárat nyomát. Könnyed, szinte légies illat ribizlivel és eperrel, majd később egy kis földesség mutatkozik. Az első akadályt sikerrel veszi, a legtöbb magyar pinot már itt elvérzik. A test közepesnél kisebb, a savainak hála lendületes, játékos. A korty beváltja az illat ígéretét, rengeteg gyümölcs, málna, ribizli és cseresznye, amit finom fahéjas fűszeresség keretez, minimális tannin. Kecses és elegáns, mindamellett komoly bor, nem tudnék ennél fajtajellegesebb hazai pinot-t felidézni az emlékeim között! Biztos jó érzés a borásznak, amikor látja, hogy a víziója működik.
 
A Hatvan mellett található Nagygombos Borászat elsősorban a rozéiról ismert, pedig kisebb mennyiségben vörös- és fehérborokat is készítenek. A most kóstolt bor a Grassalkovich sorozat tagja, és már azért is kíváncsi voltam, mert a 2014-es év komoly kihívások elé állította a borászokat, és nem csak a Mátrában. A 2014-es Antal cuvée merlot, cabernet sauvignon és pinot noir házasítása; ahogy a pincétől megtudtam, a pinot még az esős időszak előtt a pincébe került, míg a merlot és a cabernet jól állták a sarat, mindkettőből szép alapanyagot sikerült szüretelni. A bor közel egy évet töltött nagy méretű, használt ászokhordóban, ezt illatában is tükrözi, finom fűszeresség mellett cseresznye, meggy és csipkebogyó is feltűnik. Közepes testéhez mérten arányosak a savai, és a tannin is teljesen besimult. Aromáiban követi az illatot, csupa gyümölcs a korty. A világot nem váltja meg, de igazán jól iható és szerethető bor, igazi mindennapi vörös, amiből akár egy pohárnál több is jól tud esni.
 
A Magna Mátra hamarosan Budapesten is bemutatkozik, március 20-án mind a 8 alapító borászat borait meg lehet kóstolni a Pesti Vigadóban, és reményeik szerint a jövő évi rendezvényen már Magna borokkal is találkozunk majd. Az eseménnyel kapcsolatos további részletek elérhetőek a szervezet honlapján.


További írásaink a Mátráról, a Magna Mátráról és az egyesület tagjairól:
Éljen a természet! – Beszélgetés Major Leventével
Most váltunk felnőtté – Beszélgetés Ludányi Balázzsal
Hiszünk a Mátrában – Beszélgetés Benedek Péterrel
Ébred a Mátra
Fotó:
Dancsecs Ferenc / FurmintPhoto - weboldal
Kazsu Attila

címkék

ausztria (4) badacsony (13) balaton (68) balatonfüred csopaki borvidék (8) beszélgetünk (13) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (265) borász (32) borászok borásza (5) borbár (27) borfesztivál (25) bori mami (5) boriroda (10) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (22) borshanta (12) borterasz (14) borteszt (90) bortúra (21) borvacsora (14) borverseny (14) bott pince (28) bottszerda (21) budapest (187) cabernet franc (7) cava (7) CEWI (13) csirke (6) csokoládé (8) cukrászda (11) demeter zoltan (4) desszert (4) desszertbor (4) édes (74) eger (34) egészséges (5) egri csillag (4) erdőbénye (6) étterem (124) etyek (11) etyeki kúria (9) fehérbor (16) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (53) furmint február (10) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) hárslevelű (10) heimann (8) húsvét (8) interjú (100) iszunk (4) kadarka (13) káli-medence (4) karácsony (15) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (10) kéknyelű (5) kenyér (7) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (27) kóstoló (55) kovács nimród winery (7) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (6) laposa birtok (5) leves (10) london (12) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (36) merlot (12) michelin-csillag (8) monyo brewing co (5) mór (5) művészinterjú (10) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (13) olaszrizling (22) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (9) pálinkaverseny (7) pannonhalma (8) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (8) pezsgő (48) piac (13) pinot noir (8) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (6) programajanló (27) rácz jenő (4) rajnai rizling (8) recept (129) rosalia (5) rozé (29) saláta (7) sanzon (6) sauvignon blanc (7) somló (11) sommelier (10) soproni borvidék (12) sör (41) sós (60) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (7) super 12 (4) sütemény (28) süti (15) svét (16) syrah (6) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (26) szekszárd (27) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (12) tállya (7) támogatott írás (6) tanfolyam (4) tarcal (8) tavasz (12) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (7) tészta (8) tesztelünk (4) tokaj (108) tokaj-hegyalja (66) tokaji aszú (29) tudnivalok (4) utazás (19) vacsora (9) verseny (9) villány (7) villányi borvidék (39) vörösbor (34) vylyan (10) zenit (5) zöld veltelíni (4)