Villa Sandahl: nyárindító piknik mesterkurzussal
Slow Down: ez az üdvözlőital neve, viselője pedig egy 2023-as évjáratú rajnai rizling – de a lelassulás akár az esemény egyik szlogenje is lehetne. Június tizennegyedike van, szombat délután, gyűlnek a plédek a Villa Sandahl szőlőültetvényei tövében, az Urban Vinyl már feltette a lemezeket, és Ferencz Gábor executive séf is készen áll. Három körül érkezünk, hogy legyen időnk szétnézni és ráhangolódni a mesterkurzusra, amihez a jólesően hűvös kóstolóterembe húzódunk be…
Rajnaipaletta
Palkó Zsolt tizenegy éve borászkodik itt. Mára nyolc olyan tételt válogatott össze, amelyeket máshol nem – illetve csak egészen minimális eséllyel – kóstolhatnánk, például azért, mert már csak a pincénél van belőle, régi évjárat, eleve ritkaság volt, esetleg olyan fiatal, hogy még nincs forgalomban. A program az egyik svédországi alapító-tulajdonos, Christer Sandahl online köszöntőjével kezdődik. Testvérével 2004 óta készítenek bort a Badacsonyi borvidéken, hat év alatt érték el a 10 hektáros birtokméretet. A célt már a kezdetekben is a kiváló minőségű száraz fehérborok készítésében határozták meg: az áttörést a The Stamp és a Recept nevű rajnai rizlingek hozták meg, a 2010-es évek elején.
Az utolsó olaszrizlingjük 2012-ben került palackba, azóta a rajnai a kizárólagos fajta.
Megfigyelték, hogy a déli kitettségű, meredek dűlőikre ez a késői érésű szőlő való leginkább, mivel lassú cukorgyűjtő, savait viszont sokáig őrzi. Kizárólag első osztályú területeik vannak, így nem az ültetvényeken dől el, hogy honnan milyen kategóriájú bor kerül ki, hanem sokkal inkább a pincében – ahol tölgyfa hordót ne keressünk, mivel kizárólag acéllal dolgoznak. Évente 8-10 ezer palack bort készítenek, egy hármas besorolás mentén:
- „solid ground”: az alapborok jellemzően az évjárat jellegzetességeit adják vissza, intenzív gyümölcsösséggel, fűszerességgel;
- „mid range”: gyümölcsös, ásványos, krémes ízű tételek, hosszabb érlelhetőséggel;
- „rare peak”: dűlőszelektált tételek, de az is előfordul, hogy egyetlen parcelláról kerül le a szőlőjük. Időnként 1000 palacknál is kevesebb készül belőlük, erőteljesen érvényesül bennük a terroir, érlelési potenciáljuk kiemelkedő.
Prémium borsor
A mesterkurzus két mid range borral indul: szőlőjük ugyanarról a területről került ki, készítési eljárásuk is megegyezik, az évjárat és a palackérlelés hossza különbözteti meg őket. A Fly Butter Fly (2023) még nincs forgalomban. Virágokban és fehér húsú gyümölcsökben gazdag, de a déli és trópusi vonalat is hozza. A Wet Stones (2015) propoliszos mézessége mazsolával, gyógynövényekkel, aszalt fügével és sárgabarackkal egészül ki. Krémes, vajas, petrolos – és a neve is találó, hiszen a kompozícióból a bazalt sem marad el.
A következő hat tétel mindegyike a legfelső kategóriát képviseli. A két legfiatalabbal kezdünk: ezek a 2023-as Soft Feathers és a 2022-es Evergreen. Az előbbit zamatos őszi- és sárgabarackosság járja át, citrusokkal és mandulával. Az energikus Evergreen zöld gyümölcsöket (ropogós zöldalma, kora nyári körte, lime) idéz, miközben megmutatja, hogy a petrolos jegyek hogyan jelentkeznek egy fiatal tételben.
A Thor’s Hammer maga a hegy: olyan, mint amikor az esőáztatta Badacsony illatát a virágos, gyógynövényes kerteken át hozza a szél. A kövesség és a mineralitás az ízében is meghatározó. Az északi isteneket felvonultató 2020-as évjárat tagja – a Villa Sandahl ugyanis minden évben más-más tematikát választ a borok elnevezéséhez és a címkékhez: közlekedési táblák éppúgy kerültek már a palackokra, mint a szőlőiket csipegető madarak.
A 2018-as Oh Deer Palkó Zsolt szerint mostanra érte el a legszebb formáját. Klasszikus badacsonyi és egyben klasszikus Sandahl-tételnek tartják, magas beltartalmával és komplexitásával. Gyümölcsössége a friss és az aszalt jegyek elegye: ezt mézes, ásványos petrolosság veszi körül.
Az utolsó körben megkóstolunk két tételt az első csúcsboraik közül. A 2011-es Magic Rain bővelkedik a krémes, vaníliás, mézes, petrolos jegyekben, de a csavar az, hogy ezeket felfrissíti egy kis érett, trópusi és déligyümölcsösség – szőlője egy meleg nyáron érett. Egy évvel korábban viszont kifejezetten hűvös idők jártak Badacsonyban, Elzászhoz hasonló hőfokokat mértek, a szüret is novemberre tolódott – ekkor készült a The Stamp, ami aztán a Decanter aranyérmét is elnyerte. A franciaországi borvidék fontos referenciapont számukra: sokat tanultak az ottani, kiemelkedő pincészetektől.
Panorámás borbár
A terasz borbárjában a szemem rögtön a kék virágos címkéjű, 2022-es Out of the blue felé húz, amit már a Badacsony New Yorkban alatt is megcsodáltam. Itt van a piros társa is, a Roses darling: a mid range kategóriát képviseli csakúgy, mint a 2021-es Cottage cheese. A prémium tételek sem maradtak el: a Golden Moments (2022) és a Birdie Num Num (2019) is a választék része.
A borozáshoz kipróbáljuk a 2013-ban felépült birtokközpont bazaltfalainak árnyékát és a Badacsony lejtőit is, szemben a balatoni panorámával. Nézelődés közben a serrano sonkás, andalúz paradicsomleves frissít fel. Ferencz Gábor séf emellett két főétellel is készült: a marhanyakat pave burgonyával és erdei gombákkal tálalja, a tojásos nokedli canellonit pedig tejfölhabbal.
Az estét egy pohár Freya’s amulet zárja, 2020-ból. Mézes, virágos, ásványos jellegű: újabb igazolás arra, hogy a Villa Sandahl milyen sok arcát képes megmutatni egyetlen szőlőfajtának.