Borjárattal Etyekre!

2020.09.11. | Vargha Márk
Hallottuk, hogy a City & Wine szombatonként borbuszt indít Budapestről Etyekre. Vargha Márk fel is szállt rá, és kellemes élményekkel tért vissza…
 


Budapestnek számos olyan tulajdonsága van, amelyek a világ legjobb helyei közé emelik: a fekvése, az épített öröksége, a fürdői, a kulturális intézményei – és még sorolhatnánk. Van köztük egy olyan, amelyet nem biztos, hogy az elsők között említene egy magyar ember, még akkor sem, ha fővárosi. Ez pedig egy borvidékhez való közelség. Bizony, nem túl sok európai fővárosról mondhatjuk el, hogy az indulástól egy órán belül már kóstolgathatjuk is a bort valamelyik igényes pincénél. Tudjuk jól, hogy hajdanán Budán nagy területen folyt szőlőtermesztés, ami a beépítésekkel fokozatosan megszűnt, és emlékét már csak egyes közterületek nevei őrzik (Vincellér utca, Villányi út és társaik). De – bár utazni kell kicsit érte – Etyek még létezik, s főként a Tavaszi és az Őszi Pikniknek köszönhetően újabb generációk fedezik fel értékeit.



Ha a hétvégénk egyik napját akár az Öreghegy, akár az Újhegy bejárásával töltenénk, ideális választás a City & Wine Borjárat, illetve a Borjárat Extra nevű programjaira befizetni. Ezt próbáltuk ki magunk is egy nyári szombaton. A kisbusz délben indult a Bálna parkolójából, és egyenesen az Újhegyre ment. A korábban megvásárolt karszalaggal, melyhez kóstolópohár is járt, a programban résztvevő összes etyeki pincében minden második pohár bort ingyen kapták a buszjárat utasai („buy one, get one”).



Bár a járatok a későbbi egész órákban indulnak, ha kényelmesen, rohanás nélkül szeretnénk az egyik heggyel ismerkedni, javasoljuk a déli indulást és a legkésőbbi, este fél 8 körüli visszaindulást. Mi az Újhegyet választottuk, és a Dvorák Pincében kezdtünk. A szörpök és a jó minőségű folyó fehérbor mellett többféle meleg étel várja a vendégeket. A nagy attrakció azonban kétségtelenül az állatsimogató, ahol szelíd pónilovak és lámák fogadnak.



Szemben, egy magas domb tövében a Debreczeni Pince 170 tő rózsával csábít. Mint megtudjuk, a virágnak 70 fajtája nyílik az udvaron és a domb oldalában. Találkozunk a tulajdonos házaspárral, Debreczeni Kálmánnal és Pálmával is. Elmondják: a pénzügyi szektorban való munka mellett a borászkodás hobbiként indult, aztán főállás lett belőle. Ma már két birtokról szüretelnek: az egyik Csabdiban (Etyek–Budai borvidék), a másik Alsónánán (Szekszárdi borvidék) található. Nemcsak a rendezett környezet, hanem az étlap is igen szimpatikus, nem is nagyon tudunk választani.



Kálmán előételnek sztrapacskát (hozzá sauvignon blanc-t), főételnek stefániát (hozzá merlot-t), desszertnek túrógombócot (hozzá egy Sejtelmes nevű édes bort) ajánl. Elfogadjuk és egyikben sem csalódunk: mind az ételek, mind az italok nagyon meggyőzőek. A Gundelben 27 évet töltött pincérünk egy másodpercet sem pihen, de a tulajdonos is szívesen jár az asztalok között, távozásunkkor például egy jókedvű lánybúcsús csapatot szórakoztat. Mi tagadás, az esküvői helyszínnek is kitűnően alkalmas Debreczeni Pince rövid idő alatt nagyon belopta magát a szívünkbe.



Tovább-ballagva néhány métert Orosz Gyula pincéjének kertjében foglalunk helyet, és a mester már hozza is jobbnál jobb, nem mindennapi házasításait és fajtaborait. Mivel mindegyiket csak ajánlani tudjuk, kedves olvasónkat arra biztatjuk, hogy ne hagyja ki a sor egyetlen elemét sem, ha e kedves borásznál jár. Felsoroljuk mindet: Farkasalmás (sauvignon blanc), Gránátalmás (kékfrankos rozé), Végzet (chardonnay, olaszrizling és királyleányka), Viráglányka (cserszegi fűszeres és királyleányka), Frizzy (cserszegi fűszeres és királyleányka gyöngyöző), valamint fantázianév nélkül egy chardonnay, egy sauvignon blanc és egy rajnai rizling.



A csúcspont a pezsgő volt, melynek egy palackját Orosz Gyula előttünk degorzsálta, és csak annyit árulunk el róla: igencsak érdemes megkóstolni…



Árpás László sonkamester mára már fogalommá vált Etyeken, így estébe nyúló túránkat – a sok jó bortól megéhezvén – az ő fenomenális táljával zártuk, melyen házi paprikás szalámi, hasaalja szalonna, főtt sült sonka és hosszan érlelt sonka volt etyeki tejföl és zöldségek társaságában.



A City & Wine hazainduló járata pontos volt. Élményekkel gazdagon utaztunk vissza vele Budapestre, és eldöntöttük, hogy legközelebb is igénybe vesszük, s akkor majd az Öreghegyen szállunk le róla. Fővárosban lakóként a Borjáratot érdemes igénybe vennünk, ha pedig – a járványügyi utazási korlátozások reménybeli elmúltával – külföldi ismerőseinket részesítenék Etyek-élményben, hívjuk fel figyelmüket a cég „Etyeki bortúra vacsorával” nevű programjára, mely a Trip Advisor – Viator értékelése alapján bekerült a világ 10 legjobb boros élménytúrája közé. Mi e szép nyári délutánt követően örömmel állítjuk: ezt a rangos elismerést – toszkániai, kaliforniai, Barcelona és Lisszabon környéki bortúrákkal együtt – biztosan nem véletlenül kapta meg a társaság. Nemcsak hiányt pótoltak, de azt átgondoltan és jól tették. Gratulálunk!


Megjegyzés: Vargha Márk a túrán a City & Wine vendége volt, de cikkünk nem fizetett reklám.
 
Fotó:
Vargha Márk

Iszunk

Írok egy történetet

2016.09.03. | Szabó Edit
Rendhagyó kóstoló Rókusfalvy Pállal és Palkóval  
Iszunk

Taroltak az etyeki bubik

2018.07.04. | Szabó Edit
Az Etyeki Kúria mindkét frizzantéje dobogós helyen végzett a Borsmenta Sajtóklub vaktesztjén, ahol összesen tíz buborékos italt minősítettek az újságírók…  
Beszélgetünk

Nem szeretem a titulusokat

2019.07.06. | Pesti Eszter-Szabó Edit
Beszélgetés Mérész Sándorral
Rutinos, okos vezető, és bár szorosan tartja a gyeplőt, a munkatársai rajonganak érte. Az Etyeki Kúria Borgazdaságnál mindenki egyszerűen csak így hívja: Kapitány. Mérész Sándorral besz…
Beszélgetünk

Sorsfordító találkozások

2020.08.02. | Szabó Edit
Beszélgetés Gervai Jánossal
Elhagyta a Michelin-csillagos Stand Éttermet, és mostantól saját borászatának és az oktatásnak szenteli az életét Gervai János sommelier. Interjúnkban az eddig bejárt életútról, a terve…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)