Vissza

Jönnek a magyar ginek!

2019.11.21. | Barossné Koós Andrea
Opera Gin néven tavaly megnyílt az első hazai ginmanufaktúra, az Agárdi Pálinkfafőzde után a pálinkák fenegyereke, Pach Gábor is elkészítette a sajátját, sőt nemrég Gózon Péter bartender is saját gint alkotott. Tombol a ginőrület!
 


Vajon hányan tudjuk, hogy a világon a Fülöp-szigeteken fogyasztják a legtöbb gint, ezzel megelőzve Amerikát, a briteket és a spanyolokat? Az elmúlt években hatalmas térhódításba kezdett az ismert gabonaalapú, kötelezően borókaízesítésű ital. A világ minden táján ugrásszerűen növekedni kezdtek az egyedi lepárlók, melyek saját stílusuk, ízviláguk megalkotásán fáradoznak.

A klasszikus gin alapja az égetett szesz, a magasabb minőség eléréséhez azonban tömény gabonapárlatot használnak. A készítés során az alkoholba áztatott borókanövényt – további extra fűszerrel ízesítve – újra lepárolják. Kisüzemi körülmények között többszöri lepárlást és utólagos bekeverést is alkalmazhatnak, ezzel elérve a kívánt ízvilágot.


 
A régi hagyományokat újragondolva a kétezres évek derekán piacra kerültek az úgynevezett „újhullámos” – new wave vagy new western wave – ginek azzal a nem titkolt céllal, hogy az ízesített vodkát fogyasztók táborának jelentős részét megnyerjék az új ízekkel. Az újításnak köszönhetően ezekben az italokban a boróka íze már nem feltétlenül domináns, sőt sok esetben nem is lehet érezni. Olyan extrém aromák jöttek létre, amelyek egy-egy ételre, esetleg gyümölcsre emlékeztetnek, azonban fontos szempont maradt, hogy a boróka mint alapfűszer mindig jelen legyen a ginben.
 
A kísérletezés során előtérbe került az extremitás és az egyediség is, aminek hatására elkészült a világ legdrágább ginje, a Watenshi. 2000 angol fontért mérik palackját, és az a különlegessége, hogy egy lepárlásból csupán 15 ml készül. A teljes üveghez ötvenszer kell végrehajtani a műveletet, ráadásul -72 Celsius-fokon, a Mount Everest tetején található nyomás felével.
 
Ha azt gondolnánk, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni, akkor bizony óriást tévedünk. A Moonshot 2017-es megjelenése elképesztő szintre emelte a ginkészítést. A párlat alapját képző fűszereket – boróka, koriander, kamillavirág, citromhéj, kardamon, szárított narancshéj, fahéj, jávai bors, édesgyökér, orvosi angyalgyökér – a világűr közelébe, majdnem 24 km magasra repítik fel, hogy a keveréket az ottani hatásoknak tegyék ki.


 
Hazai viszonylatban ezek az italok sajnos nem kaphatóak, mégis csempészhetünk egy kis varázslatot a gin-tonikunkba. A Sharish Magic Blue vagy az Agárdi Chameleon kék színe elsőre meglepő, mivel színanyagát az alkoholba áztatott pillangóborsó adja. A benne található savak miatt a ginhez tonikot adagolva a korábbi erős kék szín lassan rózsaszínre változik. Tényleg varázslatos.  
 
 
Hello, magyar gin!

 
A ginőrület Magyarországot is lázba hozta, az utóbbi időben egyre többen határozták el, hogy elkészítik a saját borókaízesítésű italukat. Elsőként az Agárdi Pálinkafőzde dobta piacra a klasszikus vonalat képviselő Hungarian Dry Ginjét, és a fogadtatás olyan kedvező volt, hogy az idén megjelentek a Gypsy és a Chameleon nevű italokkal. Az előbbi különleges alapanyaga a cigánymeggy, míg utóbbi a kék színével és színváltásával hódít teret a piacon.


 
A Zwack Unicum a hagyományoktól eltérő, vad fűszerezésű, tölgyfa hordóban, aszalt fügén érlelt Kalumba Madagascarral lépett a piacra. Az ital a világon elsőként jegyzett gyógynövényről, a kalumbagyökérről kapta a nevét, ami természetesen megtalálható az alapanyagok között.
 
Az első ginmanufaktúra Opera Gin néven tavaly nyitotta meg kapuját Újpesten. A régebben gyapotgyárként működő épület most lepárlóüzemnek és bárnak ad helyet. A borókabogyó magas minőségű, hazai termésből származik, amit a magyaros ízvilág fokozása érdekében mákkal, levendulával és további különleges fűszerekkel egészítenek ki.


 
Az idei év egyik új belépője az ausztriai lepárlóban készült, komplex ízeket kínáló Terminus gin. Az ital koncepciója Gózon Péter bártendertől és két törzsvendégétől, Horváth Esztertől és Bleszkán Szilárdtól származik, elkészítésekor a gin szokásos növényein kívül fekete borsot, zöld kardamomot, borsikafüvet, pirospaprikaport és egy meglehetősen kényes fűszert, zsályát is használtak.


 
A másik magyar újdonság a zamárdi Fenegyerek Pálinka által piacra dobott Gin ’19. Pach Gábor tulajdonos kétéves munkájának eredménye a borókás, lágy, citrusos ízekben gazdag gin. Igazán frissítő gin-tonikot lehet belőle készíteni, ami jólesik egy forró nyári napon.


 
A ginek családjának legifjabb tagja, a Búzavirág Hungarian Craft Dry Gin alig két hete került piacra. Ellenállhatatlan, kék színét annak köszönheti, hogy a párlatban közel három hétig áztak a búzavirág szirmai. Az elegáns üvegbe töltött italt Viszkei Ágnes és Bárány Péter álmodta meg. Ízvilágát a hazai vadvirágok felhasználásával alakították ki, ezzel kifejezetten a magyar fogyasztók kedvét keresve. A párlat Györkönyben készül, és a lepárlómester nem más, mint a pálinkák frontján már bizonyított Márton János. A gin készítésekor 24 féle növényt és fűszert áztattak egyszerre árpamalátából készült párlatba, majd borpárlatba, közülük a legfontosabb ízkaraktert az akác, a hárs és a búzavirág adja.



És a végére jöjjön egy kakukktojás, az angliai Penzance-ban, Cornwall megyében készült Öreg gin, amelynek megalkotója egy brit-magyar páros, Schieber Balázs és Shaun Bebington. Ők tradicionális rézüstben párolják a 14-féle növény segítségével megkomponált italt. Ízvilága az évszakok változását jeleníti meg: a bodza és a levendula a nyarat idézi, míg a fenyő és a narancs a tél ízeit hozza.


 
 
Hogyan készítsünk kezdőként profi gin-tonikot?
 
Az ital illata és a benne lévő garnírung (körítés) élvezéséhez ajánlott egy öblös vörösboros poharat vagy egy külön erre a célra készített gin típusú kelyhet választanunk. Töltsük meg teljesen jéggel, kicsit kavarjuk meg, hogy lehűtsük az üveg falát. A felesleges, olvadt vizet öntsük le, majd a kiválasztott ginhez passzoló garnírungot ízlésesen helyezzük el a pohárban. Utána jöhet a gin, majd óvatosan a tonik, hogy a szénsav ne szökjön el, végezetül kavarjunk egyet az elkészült italon. A legnépszerűbb gin-tonik arány az 1:2-höz vagy az 1:3-hoz, azaz 4 cl ginhez 8 vagy 12 cl tonik.

Egyszerűen hangzik, azonban felmerül a kérdés, hogy hogyan válasszuk ki az alapanyagokat. A modern világ által adott megoldás a Ginventory applikáció, melyben több ezer ginhez adnak elkészítési javaslatot. Budapesten a Spirit Science Group szervezésében van lehetőségünk gin és gin-tonik oktatáson részt venni. A csapat saját bárt hozott létre azért, hogy a kezdőket és a profikat egyaránt taníthassák.


 
Jó kóstolgatást, kellemes kísérletezést mindenkinek!
 
 
Fotó:
facebook
Vető Gábor
Grósz Balázs
Agárdi Pálinka
Gózon Péter
Nagy-Golyán Nikoletta

Beszélgetünk

Az őszinteség luxusa

2017.04.08. | Szabó Edit
Beszélgetés Pach Gáborral
Pach Gábor, a Zimek Pálinka Manufaktúra egykori főzőmestere már jó ideje a saját útját járja. Pálinkatanodát alapított, létrehozta az ország első Gyümölcs Wellness Központját, limitált…
Beszélgetünk

Koktél határok nélkül

2017.04.22. | Szabó Edit
Beszélgetés Gózon Péterrel
A világ egyik legrangosabb koktélversenyeként számon tartott Bacardí Legacy Global Cocktail Competition idei nemzetközi mezőnyében a Warm Up koktélbár 25 éves bartendere, Gózon Péter ké…
Vendégoldal

Új ginek az Agárditól!

2019.06.28. | Borsmenta
Új párlatokkal színesíti kínálatát az Agárdi Pálinka. A tavaly ősszel bemutatott whisky, rum és gin mellé most két újabb gin érkezik a nyári koktélokhoz…  

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)