A féktelen alkotás öröme

2019.12.14. | Szabó Edit
Személyre szabott koktélok, maximális figyelem, letisztultság, elegancia, remek hangulat – a jó italok mellett ezt kínálja Budapest legfrissebb bárja, a Minute Lounge & Bar. Az italok varázslójával, Barta Mátyással beszélgettünk…


2016 elején nyílt meg a budapesti Andrássy úton a Continental Grouphoz tartozó négycsillagos szálloda, a Hotel Moments Budapest, és mellette a modern európai és tradicionális magyar fogásokat egyaránt kínáló Bistro Fine. Az étteremre gyorsan rátalált az igényes vendéglátást kedvelő közönség. A szállodacsoport éttermi igazgatója, Spák Rajmond azt vallja, hogy a mosoly ingyen van, ezért náluk bőven mérik, talán ennek is köszönhető, hogy az eltelt évek során a Bistro Fine kedvelt találkozóhellyé vált. Könnyű megközelíteni, az árak megfizethetőek, a borválaszték igényes, és a kávéjukat is sokan dicsérik. Az étterem ugyan a szállodához tartozik, de a vendégek többsége az utcáról jön be, sokan járnak ide vissza ebédelni, vacsorázni vagy csak egy délutáni italra.



Egy jó bár azonban mindeddig hiányzott a kínálatból, pedig az emberek vacsora után is szívesen beülnek valahová egy-egy koktélra. Az épület homlokzati oldalán szerencsére szabaddá vált egy üzlethelyiség, így ezt a hiányt is sikerült pótolni. A Minute Lounge & Bar december elején nyitotta meg kapuit, és a pult mögött nem más keveri az italokat, mint a komoly külföldi tapasztalatokkal rendelkező Barta Mátyás, aki jókedvű csapatával remek hangulatot teremt a modern térben. Az itallap alapján jelenleg nyolc signature koktélból választhatnak a betérők, de Barta Mátyás szerint a személyre szabott élmények a legmaradandóbbak, ezért mindenkinek igyekszik azt az italt elkészíteni, ami csak az övé. Erről és még sok minden másról is kérdeztük.



 
Merre jártál a világban?

Dolgoztam a Kajmán-szigeteken, Horvátországban, aztán hat és fél évet Londonban is eltöltöttem, mielőtt visszatértem Magyarországra.

A Kajmán-szigetek nagyon egzotikus helynek tűnik. Különleges volt a feladatod is?

Verőfényes napsütésben, 35 fokban teljesen mások az italfogyasztási szokások, ez nyilvánvaló. Az első néhány napot azzal töltöttem, hogy beültem különböző bárokba, megnéztem, hogy mit kedvelnek ott az emberek, és az így szerzett tapasztalatok alapján állítottam össze az itallapot.

Egy szakember nyilván teljesen másként ül be egy bárba, mint egy vendég. Te mire figyelsz ilyenkor?

Mint minden vendég, én is azt várom, hogy varázsoljanak el, de azért kritikus szemmel figyelem a folyamatokat. Tudom, hogy hogyan kevernék meg egy italt, és ha a szakmai felkészültség nem megfelelő, azt azonnal kiszúrom. Fontos, hogy hogyan fogadják a vendéget, milyen módon kommunikálnak vele, hogyan reagálnak a speciális kívánságokra, mert egy bárban nem csupán az ital a lényeg, noha az mindennek az alapja. Az is nagyon fontos, hogy vendégként ki tudj szakadni a mindennapokból, el tudj lazulni, és ebben mi a pult mögött nagyon sokat tudunk segíteni. Ez az a plusz, ami miatt újra és újra visszamész egy helyre, mert tudod, hogy ott jól fogod érezni magad.



Évek óta tapasztalható, hogy Budapesten fejlődik a bárkultúra, új helyek nyílnak, egyre nőnek az igények, fokozott a várakozás a közönség részéről. Ti mivel tudjátok meggyőzni az embereket, hogy benneteket válasszanak? Mi az a plusz, amit csak itt kap meg a vendég?

Mi egyénre szabott élményeket kínálunk.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Ha bejössz hozzánk, azonnal kapsz egy mosolyt. Lesegítjük a kabátodat, az asztalodhoz kísérünk, megkínálunk vízzel, snackkel, adunk egy itallapot, és segítünk a választásban. Négy kérdés alapján egy jó szakember általában meg tudja keverni a vendég számára azt az italt, ami a hangulatához a leginkább illik az adott pillanatban.

Akkor játsszunk. A mosolyt már megkaptam, a kabátom a fogason. Jöhetnek a kérdések.

Rendben! Mi legyen az alapspirit? Mihez lenne most kedved?

Legyen gin!

Rendben! Milyen ízekre vágysz?

Legyen egy picit sós, egy picit keserű, és legyen benne egy leheletnyi édesség.

Van bármi, amire allergiás vagy?

Nincs.

Milyen jellegű legyen az ital? Hosszabb vagy rövidebb, szénsavas vagy mentes, aperitif vagy inkább digestif?

Rövidebb legyen, szénsav nélkül, és digestif.

Akkor keverek neked egy negroni twistert, de egy picit édesebbre hangolva. Gin helyett genever adja az alapot – ez volt a gin elődje, de ugyanúgy malátázott gabonából készül, borókabogyóval –, teszek hozzá rozé vermutot és egy kicsi rozé banánlikőrt.



Jól hangzik! Hány ital van a fejedben?

Alapvetően nagyon sok, a kérdésekkel folyamatosan szűkítem a lehetőségeket, és amikor tudom az igényt, akkor már csak arra az egyre koncentrálok, hogy tökéletesen elkészítsem neked.

És mi van, ha nem ízlik?

Amikor megkóstoltad, az első 2-3 korty után visszamegyek hozzád, és megkérdezem, hogy ízlik-e. Ez a visszajelzés nekem is nagyon fontos, és a vendég se érzi úgy, hogy magára hagytam.

Mennyire koncentrálsz a látványelemekre?

Azok a srácok, akikkel dolgozom, mindannyian komoly képzést kaptak az elmúlt években. Mindenkinek megvan a saját stílusa, és ha beülsz ide, és nézed őket, azt látod, hogy a csoport is jól működik, de mindenki külön egyéniség. A hely elegáns, kifinomult, letisztult, de vannak vicces tárgyak, amelyekhez külön történet tartozik. Ha valaki odaül a pulthoz, azzal mindig beszélgetünk, mert az a cél, hogy távozáskor legyen mindig sokkal jobb a vendég kedve, mint amikor bejött. Az a célunk, hogy jobbá tegyük a napját.

Jó a csapat?

Kiváló. Sokféle ember sokféle habitussal, és ez fontos, mert kiegészítjük egymást, ugyanannak a dolognak többféle oldalát látjuk, és így sokkal teljesebb képet tudunk alkotni. Ha mindenki ugyanazzal a perspektívával rendelkezne, unalmassá válnánk egy idő után.



Mit szeretsz legjobban ebben a munkában?

Azt, hogy soha nem válik monotonná. Mindig vannak új helyzetek, mindig érnek új impulzusok, mindig jönnek új emberek, és mindenki azt várja, hogy a legjobbat kapja – mindez együtt komoly kihívás.

Ma már nagyon fontos a környezetvédelemről beszélnünk. Egy bár képes rendkívül pazarlóan működni. Ti ezt hogyan kerülitek el?

Igyekszünk helyi alapanyagokkal dolgozni, és minden alapanyagot a lehető legtöbb módon felhasználni, hogy az ökológiai lábnyomunk minél kisebb legyen. Szem előtt tartjuk az újrahasznosítás lehetőségeit, és minden munkafolyamatot ennek megfelelően végzünk. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a szálloda reggelije után megmaradt tejből például milk punch készül, friss citrusok helyett balzsamecetkrémet, saját shrubokat teszünk az italba, a szirupok is saját készítésűek, és minden szempontból igyekszünk minimalizálni a környezeti terhelést.



Díszítéshez az őszi-téli időszakban például ezek szerint nem epret vagy málnát, hanem például répát és céklát használtok?

Igen, ez pontosan így van. Ez ma divatos felfogás, de remélem, hogy a környezet megóvása érdekében egyszer mindenki a magáévá teszi.

Van, aki a versenyzésben találja meg az élete értelmét, van, aki a saját receptekben teljesedik ki, és van, aki számára a hálás vendég jelenti a legnagyobb elismerést. Számodra mi a szakma csúcsa?

Mindhárom egyszerre. Versenyzek is, márkanagykövet is vagyok, italokat is kreálok, de mindez nem érne semmit, ha a vendégeink nem éreznék jól magukat nálunk. És tegyük hozzá a negyediket, mert az is szükséges, hogy a bár rentábilis legyen. Számomra fontos, hogy egy olyan bárt vezessek, ami sikeres, innovatív és előremutató. A többi már csak hab a tortán. A Minute Lounge & Bar hiánypótló hely Magyarországon, mert a kiszolgálás gyors és színvonalas, a szakembereink képzettek, és mindenki a legjobbat adja. Aki hozzánk bejön, nyugodtan ránk bízhatja magát, mert mi nem irányítani szeretnénk a vendéget, csak kézen fogva vezetjük arra, amerre ő szeretne menni.



Most itt jól nevelten beszélgetünk egy asztalnál. Nehéz elképzelnem, hogy bemész a pult mögé, és beléd bújik az ördög…

Pedig de! A csapatban mindenkinek megvan a művészi vénája, nálunk minden egyes este olyan, mint egy előadás a színházban. Amikor ott állsz a pult mögött, és rád szegeződik harminc szempár, az hihetetlen érzés. A féktelen alkotás öröme fantasztikus. Ez az, ami motivál. Gyere vissza este tíz körül, és meglátod!
 
Fotó:
Minute Lounge & Bar

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (208) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (32) villányi borvidék (92) vörösbor (141) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)