A főzés megnyugtat, kikapcsol

2017.05.21. | Szabó Edit
Gazsó György, a Radnóti Színház művésze szenvedélyes hobbiszakács és borrajongó, ezt minden ismerőse jól tudja. De hogy a bakatort vakon kóstolva is felismeri, azt sosem hittük volna…
 


Erdőmérnöknek készültél, a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem diplomájával a zsebedben mégis a színpadon kötöttél ki. Miért?

Nem volt ez igazán váltás, mindig is hajtott valami belső kényszer a színpad felé. A gimnáziumban nagy sikert arattak a tanárparódiáim, és aktív tagja voltam a diákszínpadnak, azt is gondolta mindenki, hogy színész leszek. Én viszont mindezt kalandnak fogtam fel, az erdő, a természet volt a mindenem. Ezért is felvételiztem Sopronba.



Ahová fel is vettek.

Imádtam. Családias egyetem volt, mindenki ismert mindenkit. Az óvárosban laktam albérletben egy iskolatársammal, akihez máig mély barátság fűz. Később én lettem a gyerekei keresztapja, és a mai napig együtt járunk gombászni. Aranyéletünk volt, rengeteget kirándultunk, bebarangoltuk a környéket, szalonnát sütöttünk, vagy beültünk Sopron régi poncichter kocsmáiba borozgatni. Már harmadéves koromtól tudtam, hogy nem leszek erdőmérnök, de nem akartam abbahagyni az egyetemet, annyira szerettem azt a légkört.

Sopronban akkor nem volt színház. Mi mozdított a színpad felé?

Hagyományos értelemben vett kőszínház valóban nem volt, de az akkoriban nagyon erős amatőr színházi mozgalom sikere minket is arra bátorított, hogy létrehozzunk egy struktúrán kívüli színpadot. Nagyon lelkesek voltunk, Sławomir Mrożek, Hubay Miklós darabjait játszottuk, igen jó helyezéseket értünk el az amatőr színházi versenyeken, és rájöttem, hogy nekem tényleg a színpad az igazi közegem.



Felvételiztél a Színművészetire?

Igen, amikor befejeztem az egyetemet. Ki is rúgtak az első rostán. Na, akkor nem is nagyon tudtam, mi lesz velem, de hallottam, hogy felvételt hirdet a Nemzeti Színház Stúdiója, élén a legendás Bodnár Sándor tanár úrral. El is mentem. A színházat akkor vezető Gáborok – Zsámbéki és Székely – jó háromnegyed órán át próbáltak lebeszélni a pályáról, azzal riogattak, hogy nem fog ez nekem menni, hogy megkeseredett ember leszek, de én akkor már döntöttem.

A szüleid mit szóltak?

Teljesen kétségbeestek. Nem értették, mi a bajom. Én lehettem volna a mérnök úr, biztos egzisztenciával. Hát hogy lehet ezt a bizonytalanra felcserélni?! Én viszont boldog stúdiósként végigstatisztáltam a Nemzetiben a következő éveket, és szép sorjában letettem a vizsgákat. Kecskemétre „színész 3”-ként szerződtem, Szegeden lettem „színész 2”, aztán Zalaegerszegen „színész 1”, ekkor váltam tehát hivatalosan is színésszé.

Az első időszakban eléggé vándormadár voltál, több színházban dolgoztál hosszabb-rövidebb ideig.

A zalaegerszegi igazgató, Halasi Imre és a Nyíregyházán direktorkodó Verebes István végtelen bizalma nélkül egész biztos másképp alakul a pályám. Ők tudatosan gyötörtek meg egy-egy nagyon jelentős szereppel, ennek a jelentőségét akkor fel sem tudtam mérni.

Sokan mondják, hogy a vidéki színészéletnek megvan a maga sajátos bája, a társulat tagjai közös házban élnek, rendkívül erős a közösségi élet, előadás után együtt maradnak, mindig van, aki főz. Te is ebben az időszakban kezdted felfedezni magadnak a konyhát?

Nálam Zalaegerszegen kezdődött a főzési mánia, addig eszembe se jutott. Mindenhol volt büfé meg színészklub, ahol főztek, persze jártunk éttermekbe meg tejivókba – ó, istenem, az a tejivó Szegeden… Aztán Zalaegerszegen egyszer csak rám jött, hogy főzni kéne. Ott volt a lakás egy jól felszerelt konyhával, hát vettem egy Horváth Ilona szakácskönyvet. Anyám is mindig ezt ütötte fel otthon, gondoltam, nekem is jó lesz. Csirkenyaklevest főztem életemben először, és elégedett voltam az eredménnyel. Aztán jött a többi leves, a főzelékek, a paprikás krumpli, és egy bizonyos idő után már nem riadtam vissza a komolyabb ételektől sem. Azóta is főzök, lelkesen és szenvedéllyel, bárhol is élek az országban.



Ez általában jó hatással van az emberre. A közösségi média szerencsésebb fogyasztói találkozhattak már a fantasztikus ételeiddel, sőt az alapanyagokról készített gyönyörű fotóiddal is. A „Főzünk” rovatban most a Borsmenta követői is hamarosan beleláthatnak kicsit a konyhai titkaidba.

Engem a főzés kifejezetten megnyugtat, kikapcsol. Élvezem, hogy csak arra kell figyelnem, milyen legyen az a hollandi mártás, mikor éri el a spárga a megfelelő állagát. Magamnak ritkán főzök, de társaságnak szívesen. Ha összejövünk néhány baráttal, az mindig eseményszámba megy.

Gondolom, néha megfordulsz éttermekben is. Ezeket a helyeket hogyan, milyen szempontok szerint választod?

A sportos, laza, családias helyeket szeretem, a fine dininggal ki lehet üldözni a világból. Nagyon szeretem a Mandragórát a Kacsa utcában, mert változatos és igényes a konyha. Most éppen spárga van az étlapon, de a múlt héten kucsmagomba volt. Nagy kedvenc a Rosenstein, az Olimpia, az Ürömi Hüttét pedig azért kedvelem, mert nemcsak jól főznek, de mindig van valami meglepetés is. Időnként elmegyek reggelizni a Villa Bagatelle-be, és gyakran ebédelek a Belvárosi Piacon a Hold utcában, mert közel van a Radnóti Színházhoz. Megyek Szabó Győzőhöz Steamboo-zni, Bíró Lajoshoz rántott húst, resztelt májat enni, de a kijevi csirkemell is verhetetlen a Moszkva tér pultjánál, és tényleg olyan, amilyennek lennie kell.

Sokszor előfordul, hogy valamit enni kell a színpadon. Mi van olyankor a tányérodban?

Még Nemzeti Stúdiós koromban megtanultam Bodnár tanár úrtól, hogy ha nem fontos látnia a közönségnek, mi van a tányéron, akkor a színpadon almát eszünk vagy parizert, esetleg párolt répát, de semmi egyebet. Olyat végképp nem, ami száraz vagy morzsás, mert könnyen félrenyeli az ember. Az már az én dolgom, hogy elhitessem veled, hogy kecsegét eszem tormahabbal, miközben éppen almaszeleteket szúrok a villámra.



Azt szokták mondani, hogy az embernek a színpadon még a fogfájása is elmúlik…

Ez így van.

De az ételek ízét érzed?

Jaj, de érdekes! Azt hiszem, hogy nem, de erre még soha nem figyeltem. Ha belépsz a színpadra, a stresszhormonok működésbe lépnek, megváltoznak az ember biológiai, kémiai folyamatai, mert „vészhelyzet” van. Amint kilépek a takarásból, elfelejtem, hogy fáj a hátam, a lábam, de az is előfordul, hogy egy heves jelenet közben megsérülök, ömlik a kezemből a vér, és csak akkor veszem észre, amikor kijövök a jelenetből, és az ügyelő kérdezi, hogy mi történt velem. A színpad minden szempontból terápiás hely.



Hogyan teremtesz meg egy figurát? Figyeled az embereket?

Ó, hogyne! Minket arra tanítottak, hogy járjunk nyitott szemmel, és ezt a mai napig gyakorlom. Nézem azt az embert, milyen furcsán jár, nahát, milyen érdekesen tartja a kezét, annak meg az állára csöpög a fagyija, és nem veszi észre. Ezek az információk valahogyan elraktározódnak bennem, aztán legközelebb egy próbán egyszeriben előjönnek, és közelebb visznek valamihez. Fogalmam sincs, hogy egy gesztus, egy tartás, egy reakció miért jut eszembe, de eszembe jut, és segít építkezni.

Szöveget hogy tanulsz? Van saját módszered?

Vizuális típus vagyok, muszáj látnom a szöveget, nem is tudok súgóval tanulni. Mindent vizuálisan rögzítek, a példányom tele van jelölésekkel. Ha például három egymás alatti sor „k” betűvel kezdődik, azt bekarikázom, de jelölöm az ismétlődéseket, sőt ritmikus szövegnél berajzolom a verslábakat is. Nagyon vicces, mert próba közben fejben lapozok, és pontosan tudom, hogy az az egy sor, amit mindig ki szoktam hagyni, a lap alján van, és vastagon bekereteztem. Életem egyik leggyötrelmesebb és talán legszebb munkája Kárpáti Péter Díszelőadás című darabja volt a Bárka Színházban, Simon Balázs rendezésében.

Nagyon szép előadás volt, csodás, de szinte megtanulhatatlan szöveg. Hogy birkóztál meg vele?

Gyötrelmes volt, és egyben csodálatos. Egyszer egy jól sikerült előadás után azt mondtam Péternek: „Te, Péter, ez alatt az előadás alatt én végigélek egy teljes emberi életet.” És ez így is volt. Az utolsó monológ volt a kedvencem. Amikor annak a gyönyörűen fondorlatos nyelvét kibogoztam, akkor rájöttem, hogy ez a világirodalom legszebb monológja. Nem tréfálok, a mai napig így gondolom!
 
 
Egy színész bámulatra méltó koncentrációval dolgozik, nem hibázhat, hiszen azzal nemcsak saját magát, hanem a partnerét is nehéz helyzetbe hozza. A felhalmozott feszültséget mindenki másként vezeti le. Téged például legnagyobb csodálkozásomra egy borfesztiválon láttalak pár éve. Mikor ismerted meg a borok világát?

A sört sosem szerettem, így már gimnazista koromban borozgattam, de jó bort sokáig nem ittam. Talán akkor értek az első emlékezetes élmények, amikor a Bortársaság megalakult. Elkezdtem járni hozzájuk, nagyon sok jó ötletet kaptam, és rájöttem, hogy ez engem érdekel. Egyre többet olvastam is a borokról, ízlelgettem az új kifejezéseket, tanulgattam, mi a reduktív bor, mi a barrique hordó, mitől különleges a tokaji aszú, mit jelent a szemenkénti szüret meg a terméskorlátozás. Aztán egyszer elmentem Jordán Tamással Egerszólátra. Na, az volt az igazi áttörés.

Egerszólátra? Miért éppen oda?

Mert Tamás, aki akkor éppen a Nemzeti Színházat igazgatta, egerszóláti borlovag volt. Egy szép napon elvitte a teljes társulatot az egerszóláti rizlingfesztiválra, és attól a perctől visszajáró vendég lettem a borvidéken. A másik nagy lépést pedig akkor tettem előre, amikor megismerkedtem dr. Gál Lajos egri borásszal.

Mit tanultál tőle?

Szinte mindent, amit a borról tudok. Lajos sokáig volt az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója. Csankó Zoltán kollégámmal szoktuk meglátogatni, és ő minden egyes alkalmat kihasznál, hogy tanítson bennünket. Méreti velünk a cukorfokot, kóstoltatja a borokat, visz a pincéjébe, csömöszölünk, mutatja az acéltartályokat, a hordókat, és kóstolunk rengeteget. Csankó Zolival több kirándulást is tettünk, voltunk például Lőrincz György pincéjében, az is nagy hatással volt ránk. Ahogyan a gasztronómiát, a bort is nagyon komolyan veszem, és ma már én is az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend tagja vagyok.
 

A találkozónkra épp olvasópróbáról jöttél. Min dolgozol most?

Anyaszínházamban, a Radnótiban most csak előadásaim vannak, az olvasópróbám az Orlai Produkciónál volt. Szép Ernő Vőlegény című darabját fogjuk bemutatni Novák Eszter rendezésében. Fantasztikus a szereposztás, Takács Katival, Kovács Patríciával és Szabó Kimmel Tamással játszom együtt. Nagyon jó kis csapat, és a darab zseniális. Nyáron mutatjuk majd be Szentendrén, és ősztől bejön a Belvárosi Színházba.

Akkor nem lesz túl sok szabadságod a nyáron…

Hát nem, de azért remélem, hogy egy-két napra eljutok majd a kis házamba, Szalafőre, ahol a nagy gombák élnek. Ha az időjárás úgy alakul (a tavalyi nyár igen meleg és száraz volt, effektíve nem volt gomba), akkor minden reggel kedvemre gombászhatok az erdőben.



Imádom azt a helyet, és amikor ott vagyok, főzöm a vadpörköltet a szabadban, Rózsika, a szomszédasszonyom pedig a dödöllét készíti hozzá. Jönnek a barátok, kirándulunk, gombát szedünk együtt, én pedig lefényképezek mindent, hogy megőrizzem a legszebb pillanatokat. Jó ott lenni, kicsit megállítani az időt, lefékezni a pörgést, és csak élvezni, hogy süt a nap.


 
A beszélgetés végén három bort mutattunk Gazsó Györgynek. Mindegyikről csak utólag derült ki, mit rejt a palack. Íme a művész véleménye és a „vakon” kóstolt borok:


 
  1. Málik Pince: Balatoni Bakator 2012
Gyümölcsös, erős, száraz bor, érezhető mineralitással. Vajas, sima, az utóíze is gyümölcsös. Ez a bor kifejezetten tetszik nekem, halhoz nem innám, csirkéhez viszont szívesen. Egy jó sült csirke mellé ideális lenne. Mindenképpen ételt kíván szerintem. Ez nem egy régi magyar fajta bora?

De igen, ez egy régi magyar fajta bora.

Akkor lehetséges, hogy ez bakator?

Lehetséges, mert az. Minden elismerésem, ezt még a szakemberek közül is kevesen mondták volna meg.


 
  1. Málik Pince: Badacsonyi Zeus 2012
Az illata kifejezetten fűszeres, egy kicsit fanyar, körtés, szegfűszeges. Kóstolva sokkal intenzívebben érezhető benne a mineralitás, mint az előzőben. Szép a teste, az alkoholtartalma is elég magas lehet. Ez a bor még jobban tetszik, mint az előző, pedig az is nagyon tetszett. Fűszeres is egy kicsit, nem adnám halhoz. Ezt is csirke mellé kínálnám, de a testessége miatt elbírja, mondjuk, a vadszárnyasokat is. Főételhez szolgálnám fel, nem előételhez, és nagyon szívesen ajánlanám bárkinek, de elsősorban férfiaknak. Viszont a fajtát nem ismerem fel.

Ez egy zeus. Az ezerjó és a bouvier keresztezéséből született. Király Ferenc nemesítette Pécsett, 1951-ben. Nem találkozhatsz vele túl gyakran.

Ó, nahát! Nem csoda, hogy nem ismertem fel, Zeuszhoz még sosem volt szerencsém. Köszönöm, hogy megmutattátok nekem!


 
  1. Bussay Pince: Csókaszőlő 2013
A színe a pinot noirra emlékeztet, de a kadarkának is lehet ilyen színe. Enyhén barnás árnyalatú, látszik rajta, hogy már idősebb bor, és az illatában van egy kis dohányosság, ami tapasztalataim szerint szintén a korra utal. Nagyon ígéretes illata van. Kicsit gombás, avaros, és van benne egy kis likőrösség, amaretto, meggy, kevés kesernye. Nagyon tetszik. Sűrű, olajos, jó a textúrája. Kóstolva is izgalmas, igazán különleges bor. Vadkacsasülthöz szívesen kínálnám. Nagyon illene hozzá, azt hiszem. Gyümölcsös ízvilágú, kifejezetten szerethető bor, ezt a hölgyek is szívesen innák. Bárkinek ajánlanám, akár ajándékba is, ez igazán különleges, szinte portóis jellegű vörösbor. Illik az emelkedettebb hangulathoz, a karácsonyi asztalra is el tudom képzelni, de bármilyen ünnepen megállja a helyét.
 
Ez egy Csókaszőlő Bussay doktor pincéjéből.
 
Sosem kóstoltam még csókaszőlőt. Csodálatos bor. Áldja az ég, áldja az ég a Bussay nevet!



A borokat Tóth Zoltán, a Sofitel Budapest Chain Bridge munkatársa válogatta és töltötte.
Gazsó Györggyel  a Paris Budapest Étteremben beszélgettünk. 
 
Fotó:
Vető Gábor
Gazsó György

címkék

ausztria (4) badacsony (13) balaton (65) balatonfüred csopaki borvidék (8) beszélgetünk (13) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (262) borász (29) borászok borásza (5) borbár (25) borfesztivál (25) bori mami (5) boriroda (10) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (22) borshanta (12) borterasz (12) borteszt (90) bortúra (18) borvacsora (13) borverseny (13) bott pince (28) bottszerda (21) budapest (185) cabernet franc (7) cava (7) CEWI (12) csirke (6) csokoládé (8) cukrászda (11) demeter zoltan (4) desszert (4) desszertbor (4) édes (74) eger (33) egészséges (5) egri csillag (4) erdőbénye (6) étterem (123) etyek (9) etyeki kúria (9) fehérbor (16) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (53) furmint február (10) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) hárslevelű (10) heimann (8) húsvét (8) interjú (97) iszunk (4) kadarka (13) káli-medence (4) karácsony (15) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (10) kéknyelű (5) kenyér (7) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (27) kóstoló (55) kovács nimród winery (7) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (5) laposa birtok (5) leves (10) london (12) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (36) merlot (12) michelin-csillag (8) monyo brewing co (4) mór (5) művészinterjú (10) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (13) olaszrizling (22) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (9) pálinkaverseny (7) pannonhalma (8) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (7) pezsgő (46) piac (13) pinot noir (8) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (6) programajanló (27) rácz jenő (4) rajnai rizling (8) recept (129) rosalia (5) rozé (29) saláta (7) sanzon (6) sauvignon blanc (6) somló (11) sommelier (9) soproni borvidék (12) sör (40) sós (60) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (7) super 12 (4) sütemény (28) süti (15) svét (16) syrah (6) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (26) szekszárd (27) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (10) tállya (7) támogatott írás (6) tarcal (8) tavasz (12) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (5) tészta (8) tesztelünk (4) tokaj (107) tokaj-hegyalja (65) tokaji aszú (28) tudnivalok (4) utazás (19) vacsora (9) verseny (9) villány (7) villányi borvidék (39) vörösbor (34) vylyan (10) zenit (4) zöld veltelíni (4)